Közélet

Adventi vásár közfoglalkoztatottak termékeiből + FOTÓK

Adventi vásár közfoglalkoztatottak termékeiből + FOTÓK

2014. november 26., szerda
Adventi vásár közfoglalkoztatottak termékeiből + FOTÓK
megyehaza_vasar13_gs

A megyeháza aulájában húsz település mutatta be és kínálta a közfoglalkoztatás keretében előállított portékákat, a zöldségektől a karácsonyi díszekig. A fórummal egybekötött vásáron Hoffmann Imre helyettes államtitkár kijelentette: rendelkezésre állnak a források a téli közfoglalkoztatási programokra.

„Két éve indult Kövegyen közfoglalkoztatás keretében egy program, hét nagyon ügyes hölgy egyedi szőnyegeket, párnákat, terítőket, sapkákat, sálakat és kesztyűket készítenek, most karácsonyi kínálókat és díszeket is hoztunk a vásárra” – tudtuk meg

Mucsi Zsanettől

, Kövegy alpolgármesterétől. Hozzátette, év közben a településen két faházban kínálják a közmunkaprogramban résztvevők termékeit, piacokra járnak, közösségi oldalon hirdetik magukat és a kövegyi asszonyok munkáit, melyeket akár meg is lehet rendelni. Mucsi Zsanett elmondta, a 410 lakosú Kövegyen nagy szükség van a közfoglakoztatásra, helyben ugyanis nincs más munkalehetőség. „Az értékteremtő programban heten dolgoznak jelenleg, míg a mezőgazdaságiban húszan, így ők helyben végeznek keresőtevékenységet, nem kell korán kelniük és ingázniuk például Makóra” – részletezte. Egy másik standnál Csanádalbertiben készített termékeket kínáltak.

Petrovics Erika

portálunknak elmondta, kézi készítésű rongyszőnyegeket, vetőmagokat, továbbá horgolt karácsonyi díszeket hoztak a megyeházára. „Jelenleg hárman vagyunk ebben a programban, én tanítottam be a többieket. Az értékesítést nemrég kezdtük, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert gyakorlatilag házhoz jönnek a vevők a szőnyegeinkért” – tette hozzá.

Deák Orsolyával

Csanytelek önkormányzatának standjánál találkoztunk, kelkáposztát, őrölt fűszerpaprikát és karfiolt hoztak Szegedre. „Napi nyolc órában dolgozunk, körülbelül 26-an vagyunk most benne a programban, amire nagy szükség van. A mintegy kétezer fős településünkön sajnos nincs sok munkalehetőség” – jegyezte meg. A munkaügyi központ által szervezett adventi vásáron száraztésztát, gyógynövényeket, virágpalántákat is kínáltak. A kistérségi startmunka mintaprogramok mindenütt a helyi igényekhez igazodnak, ezért Csongrádban az adottságokhoz igazodva jelentős a mezőgazdasági termelés.

Egyre több az OKJ-s képzés a közfoglalkoztatottaknak

Decemberben európai uniós támogatással 28 500 közfoglalkoztatott oktatása indul el, összesen 160 képzési irányon – tájékoztatott

Hoffmann Imre

, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára. Hangsúlyozta, hogy a képzések terén jelentős előrelépés, hogy a most induló programok 62%-a OKJ-s képzés, míg tavaly mindössze 22%-uk szerepelt az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ). Hoffmann úgy értékelte, a képzés az egyik záloga annak, hogy az azokban résztvevők később az elsődleges munkaerőpiacon el tudjanak helyezkedni. Az oktatási programokat a munkaügyi központok a foglalkoztatók igényeit alapján állították össze.

Elmondta, a téli közfoglalkoztatási programokra is rendelkezésre állnak a források, és a Belügyminisztérium a rendelkezésre álló forrásokból jövő év február 28-ig meghosszabbított több kistérségi startmunka mintaprogramot, illetve több országos közfoglalkoztatási programot is. Hoffmann Imre elmondta, ebben a hónapban 153 ezer, decemberben 142, januárban 138, míg 2015 februárjában 134 ezer ember közfoglalkoztatása biztosított. Újdonság, hogy kísérleti jelleggel három megyében települési úthálózat-karbantartási program is indul, amelyeken 826 ember vehet részt.

Csongrád megye a mezőgazdaságra fókuszál

A kormányhivatal munkaügyi központjának megbízott igazgatója, Tóth Aranka arról tájékoztatott, hogy Csongrád megyében a kistérségi startmunka mintaprogramok közül kiemelkedő a mezőgazdasági projektek aránya, a terményeket a közoktatásban és a közétkeztetésben használják fel. Megyénkben 40 településen 3381 foglalkoztattak idén kistérségi startmunka mintaprogram keretében. A Csongrád megyei munkaügyi központ és a járási munkaügyi kirendeltségek az önkormányzatokkal szorosan együttműködve működtetik a közfoglalkoztatottsági programokat. Csongrád megye kiemelkedő eredménye, hogy a belügyminiszter 2012-13-ban öt települést külön pénzjutalomban részesített. Ezek közül Maroslele napraforgó- és tökmagolaj sajtoló programja, Csanádpalota fóliás zöldségtermesztés és betonelemkészítés programja, Csanytelek, Kistelek és Nagyér kertészeti programja. A közfoglalkoztatási adventi vásár megrendezésével az volt a cél, hogy Csongrád megye kistérségi startmunka mintaprogramjaiban létrehozott értékeket a szélesebb közönség is megismerhesse. Martonosi György, Maroslele polgármestere arról szólt a sajtótájékoztatón, hogy 2011-tól egyfajta minőségi változást tapasztaltak a közfoglalkoztatási programok szervezése terén, ekkor indultak ugyanis a kistérségi startmunka programok, melyek új lehetőségeket nyitottak az önkormányzatok számára. „Lehetővé vált, hogy hosszú távra tervezzünk, és ehhez beruházási támogatás is társult. Maroslelén ekkorra készült el uniós támogatásból az a gazdainformációs központ, ahol egy olajüzemet működtetünk, tökmag- és napraforgó- és más olajat sajtolunk. Nemcsak magunk számára állítjuk elő termékeinket, hanem immár az egész megyére kiterjedően bérmunkát is végzünk” – közölte Martonosi György. Hozzátette, a maroslelei programban 35-40 fő dolgozik folyamatosan, 62 hektáron gazdálkodnak jelenleg, melyből 52 hektár állami földterület. A polgármester úgy értékelt, hogy azok az önkormányzatok, melyek jó célokat jelöltek meg 2011-ben, mára jelentős lépéselőnyre tettek szert ezen a területen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.