Közélet

Kiszélesítették az árfolyamgátat, meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot (FRISSÍTVE!)

Kiszélesítették az árfolyamgátat, meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot (FRISSÍTVE!)

2013. november 5., kedd
Kiszélesítették az árfolyamgátat, meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot (FRISSÍTVE!)
parlament_36_gs

Az árfolyamgát megnyitásáról és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról döntött az Országgyűlés kedden a Fidesz javaslatára.

A parlament nagy többséggel, kivételes sürgős eljárásban fogadta el a devizahitelesek segítésére hétfőn beterjesztett indítványt, amelyre az összes frakció - összesen 211 képviselő - igennel szavazott, csak hat független képviselő tartózkodott. E szerint a kilakoltatási moratórium április 30-áig hosszabbodik meg. A már működő árfolyamgát pedig - amely egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre - azoknak is hozzáférhetővé válik, akik eddig nem léphettek be. Az árfolyamrögzítésnél ma ugyanis több korlát is érvényben van, így például akinek 90 napon túli tartozása van, nem veheti igénybe. Az egyik előterjesztő,

Rogán Antal

Fidesz-frakcióvezető hétfőn azt mondta: több mint 150 ezer olyan család van, amelynek három hónapon túli a tartozása, de szeretné fizetni a hitelét, még nem indult ellenük végrehajtási eljárás, így számukra megoldást jelenthet az árfolyamgát kiszélesítése. Szintén eltörölték azt a feltételt, hogy a devizakölcsön folyósításkor alkalmazott árfolyamon számított összege nem lehet több húszmillió forintnál, illetve hogy a hiteladós nem állhat fizetéskönnyítő program hatálya alatt. Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét. A gazdasági bizottság módosító javaslatára változnak az állami készfizető kezesség szabályai is. A jövőben megkötendő gyűjtőszámlahiteleknél az állam kizárólag akkor lép be készfizető kezesként, ha a devizakölcsön összege nem haladja meg a fedezetül szolgáló lakóingatlan értékének 95 százalékát. Az indoklás szerint ezzel azt akarják ösztönözni, hogy a bankok engedjék el a nehéz helyzetbe került devizahitelesek tartozásának egy részét. Így - olvasható a bizottsági javaslat indoklásában - az adósok lehetőséget kapnak arra, hogy újra fizetőképessé váljanak, ami a banknak is érdeke. Azt is rögzítették, hogy az állam készfizető kezessége nem terjed ki a gyűjtőszámla azon részére, amely az eredetileg már késedelmes tartozás banki megelőlegezéséből keletkezett. Egy szintén most elfogadott módosító javaslat alapján a kezesség érvényesítésére a pénzügyi intézmény akkor jogosult, ha a rögzített árfolyam alkalmazása alatt beállt, 180 napot meghaladó fizetési késedelem miatt a devizakölcsönt és a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó keretszerződést felmondta. (Ez a határidő korábban 90 nap volt.) Ennek megfelelően a rögzített árfolyam záró időpontja is a tartozás 180 napos késedelmekor áll be. Rogán Antal azzal indokolta

Balla Györggyel

közösen jegyzett javaslatát, hogy november 1-jén lejárt az a határidő, amelyet a Fidesz-KDNP szeptemberi visegrádi frakcióülésén adtak a bankoknak, hogy eldöntsék, képesek-e megoldani a devizahiteles szerződések módosítását az ügyfelek javára. Szerződésmódosítás nem történt, a bankszövetség viszont megfogalmazott egy javaslatot, amellyel kapcsolatban a Fidesz osztja a kormány álláspontját, vagyis azt érdemes lenne nyilvánosságra hozni, és konzultációt folytatni róla az érintettekkel - közölte a frakcióvezető hétfőn.

Rogán: indokolt a 90 napon túli tartozások egy részét elengedni

Azoknál a 90 napon túli devizahitel-tartozással rendelkező adósoknál, akik belépnek az árfolyamgátba, az állam csak akkor vállal garanciát a gyűjtőszámlára, ha a bankok elengedik a tartozás egy részét - közölte a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Rogán Antal ezt azután mondta, hogy a parlament elfogadta a devizahiteleseket segítő törvényjavaslatot, amely a teljes körű, április 30-ig tartó kilakoltatási moratóriumról és az árfolyamgát teljes megnyitásáról szól. Az árfolyamrögzítésbe így például azok is beléphetnek majd, akiknek 90 napon túli tartozásuk van. Utóbbiak esetében - elfogadva a gazdasági bizottság módosító javaslatát - a kormánypártok indokoltnak tartják, hogy a fizetőképesség érdekében a bank adómentesen elengedje az adósság egy részét a gyűjtőszámlára vonatkozó állami kezességért cserébe. A tartozást úgy kell elengedni, hogy az adósság utána kevesebb legyen, mint a kölcsön fedezetéül szolgáló ingatlan értékének 95 százaléka - ismertette a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint ez abszolút reális. Indoklásul kifejtette: aki belép az árfolyamgátba, és 90 napon túli tartozása van, annak nyilvánvalón van felhalmozódott hátraléka, büntetőkamata, amelyek összege a gyűjtőszámlára kerül. Így az adós elkezdi az eredeti tartozásának az árfolyamrögzítéssel csökkentett részét törleszteni, miközben az említett késedelmes adósság és a büntetőkamat ott lesz a gyűjtőszámlán. A frakvióvezető kiemelte: az adós a rögzített árfolyammal az eredeti tartozásának körülbelül 25 százalékával csökkentett részét kezdi el fizetni. A tartozáselengedés nem kötelező, "csupán egy erős ösztönző" a pénzintézeteknek - mondta Rogán Antal. A parlament kedden nagy többséggel, kivételes sürgős eljárásban fogadta el a devizahitelesek segítésére hétfőn beterjesztett fideszes indítványt. A frakcióvezető a tájékoztatón hozzátette, az árfolyammegnyitás lehetősége a jövő héttől hatályos. Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.