Közélet

Le a gagyival: a Zsolnay-gyár "hadüzenete" Szeged városának

Le a gagyival: a Zsolnay-gyár "hadüzenete" Szeged városának

2013. szeptember 3., kedd
Le a gagyival: a Zsolnay-gyár "hadüzenete" Szeged városának
grof_palota03_gs

Akár hatósági, jogi „fegyverekkel” is felveszi a harcot a Zsolnay-gyár a „gagyi utánzók ellen”, az utolsó csepp a szegedi Gróf-palota felújítása volt, ahol eredeti Zsolnay-kerámiákat másolatokkal pótolják egy határon átnyúló pályázat keretében.

„Háborút indított a Zsolnay a gagyi utánzatok ellen” címmel sajtóközleményt adott ki a Zsolnay-gyár, melyben többek között arról ír, hogy míg Szegeden, a határon átnyúló pályázat keretében utánzatokat gyártatnak le a Gróf-palota Zsolnay-kúpcserepeinek a pótlására, addig e pályázat másik szereplőjénél, a Szabadkán megújuló zsinagógánál fel sem merült a „kamukerámiák” gyártása, ott évtizedes együttműködés alakult ki a gyár és az önkormányzat között. A manufaktúra nyilatkozata végén leszögezi, hogy „a Zsolnay tovább fogja folytatni harcát a márkanevét romboló, a 160 éves múltját csorbító, a közvéleményt megtévesztő, a műemléki értékeket meggyalázó törekvések ellen”, a szegedi Gróf-palota ügyében a nyilvánosság, az illetékes hatóságok, és jogi eszközök csatába hívását is kilátásba helyezi.

Ahogy arról SZEGEDma.hu beszámolt

, a pécsi Zsolnay-gyár tulajdonosa felháborodott azon, hogy Szegeden az eredeti helyett utánzatokat, Zsolnay-cserép-másolatokat tesznek majd az uniós pályázatból felújított Gróf-palotára. Az önkormányzat azt nyilatkozta, hogy a szecessziós palota felújításának terveit valamennyi szakhatóság jóváhagyta. Az uniós támogatással folyó projekt során nem volt követelmény, hogy az új tetőcserepek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. üzemében készüljenek el. A cégvezető

Vajda László

által elküldött, fejléces közleményt alább teljes egészében tesszük közzé.

Háborút indított a Zsolnay a gagyi utánzatok ellen

Nemzetközi program keretében újul meg a Zsolnay kerámiával díszített műemlék, a szegedi Gróf-palota. A határon átívelő együttműködés Szabadkával, Zentával közösen a szecessziós értékek megőrzésére biztosít lehetőséget a dél-alföldi városnak. Úgy tűnik azonban, hogy déli szomszédunkkal ellentétben sajátosan értelmezik Szegeden az értékek megőrzését. A Gróf-palota tetőfelújítása során Szegeden az eredeti Zsolnay-kúpcserepeket utánzatokkal pótolnák, melyeket egy pár éve gründolt, eszközökkel alig-alig rendelkező vállalkozás készítené, amelynek az előző évben annyi személyi költsége sem merült fel, amennyi egy részmunkaidős minimálbéres foglalkoztatására sem elegendő.
grof_palota06_gs
A restaurátor javasolta a Zsolnay-gyár megkeresését? Ezzel szemben az elmúlt években Szabadka a zsinagóga, Zsolnay kerámiáinak pótlására több tízmillió forintot fordított. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. a szegedi Gróf-palota Zsolnay kúpcserepeinek újragyártásával kapcsolatban több csatornán is kereste a kapcsolatot az építtetővel – Szeged Város Önkormányzatával – mivel a Zsolnay a Szeged Városi Televízió – Zana Attilával – az önkormányzat fejlesztési irodájának beruházási csoportvezetőjével készített riportjából értesült arról, hogy az eredeti Zsolnay cserépformák felhasználásával, Budapesten – a fentebb körülírt nacionáléval bíró – vállalkozásnál gyártatják le a kúpcserép pótlásokat. Pedig korábban restaurátor szakvéleményt is készíttetett a város a Gróf-palota épületkerámiáiról, mely anyagban már akkor javasolta a restaurátor a kúpcserép újragyártások során a Zsolnay-gyár megkeresését. A Zsolnay-gyár szerint az építtető egyetlen alkalommal sem kereste meg. A Zsolnay hosszas telefonálgatás után tudta csak elérni Szeged Város Önkormányzatának illetékeseit, nyilatkozatukat várva arról, hogy milyen megfontolás alapján jutottak arra a döntésre, hogy a műemlék épületük értékeit kockára tegyék azzal, hogy a Zsolnay kerámiák pótlását – ráadásul egy nemzetközi programon belül – egy olyan gyártóra bízták, amelynek gyakorlatilag eszközei és szakemberei is alig vannak. A gyár elmondta azt is, hogy jelenleg is egy kiemelt műemlék épület felújításán azzal küzd, hogy ugyanez a kerámiás vállalkozás félbehagyott, vállalhatatlan minőségű „munkája” helyett rendkívül rövid határidőn belül az építtető megelégedésére minőségi Zsolnay kerámiát adjon át. Ezek ellenére az ügyben felelős önkormányzati szakember bizakodó a kerámia pótlások színvonalát, minőségét illetően. Optimizmusát szándékai szerint kiterjesztette volna a Zsolnayra is, minthogy a gyárat is tájékoztatta pár nappal ezelőtt arról, hogy megfelelőnek tartják az utánzatok formáját és minőség tekintetében sincs aggályuk, hiszen a gyártó 10 év garanciát ígért a kúpcserepekre – feltéve, ha 10 év múlva a cég még fennáll és helyt is tud állni.
grof_palota04_gs
A szabadkai zsinagógánál fel sem merült az utánzat A Zsolnay gyár épületkerámia szakkereskedője óvatosságra hívta fel Zana Attila úr figyelmét, hogy a standard mázatlan kerámia, illetve beton tetőcserepek esetében is legalább 25 év garanciát – az átlag egyébként ennél magasabb kb. 35 év – vállalnak a gyártók, míg számos épületen a Zsolnay mázas tetőcserepei több mint 100 évvel ezelőtt kerültek felhelyezésre. Ennek fényében az utánzatokra „vállalt” – a szakmai átlagot jóval alulteljesítő – 10 éves garancia nyilván a várható „minőséggel” szoros összefüggésben lehet. Egyébiránt a szegedi Gróf-palota és a szabadkai zsinagóga felújítása két fő eleme a magyar-szerb határmenti turisztikai és örökségvédelmi együttműködésnek, melynek célja a két ország szecessziós kincseinek feltárása, felújítása, megőrzése. A szabadkai zsinagóga esetében – a tulajdonos és a Zsolnay gyár közel egy évtizede folyamatos partnerként dolgozik együtt az épület felújításán, több ütemben készült már a Zsolnay épületkerámiák újragyártása, déli szomszédunk esetében fel sem vetődött az eredeti kerámiák újragyártásának az eredetit gyártó Zsolnay helyett bárki másnak a bevonása. Kérdés, hogy a Gróf-palota esetében, miként teljesül a határon átívelő projekt fő célja a szecessziós értékek megőrzése egy idegen gyártó utánzatainak a beépítésével megcsonkított műemlékkel? A Zsolnay tovább fogja folytatni harcát a márkanevét romboló, a 160 éves múltját csorbító, a közvéleményt megtévesztő, a műemléki értékeket meggyalázó törekvések ellen, a szegedi Gróf-palota ügyében is a nyilvánosság, az illetékes hatóságok, és jogi eszközök csatába hívásával, annak érdekében, hogy értékeinket megőrizzük az utókornak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.