Közélet

Szegeden is fogyasztható a gyöngyöző teacsoda

Szegeden is fogyasztható a gyöngyöző teacsoda

2013. július 17., szerda
Szegeden is fogyasztható a gyöngyöző teacsoda
SZS20130716_bubble_tea_001

Első látásra furcsa, kóstolás után azonban már sokkal szimpatikusabb, az ázsiaiak imádják, mi, magyarok még csak ismerkedünk vele. A SZEGEDma.hu utánajárt, mitől is buborékos a buborékos tea.

Három hónapja működik a Honvéd téren az a teázó, amely Szegeden elsőként és egyedüliként szolgál fel egy, az angolszász vidékeken Bubble Tea, Pearl Tea és Boboa Drink neveken ismert italkülönlegességet. Az üzlet tulajdonosát,

Bagdány Zoltánt

kérdeztük a dolog hátteréről. Mint elmondta, a teára építkező kombináció Tajvanból indult világhódító körútjára. Ott elsősorban tejjel és mézzel keverik, illetve az Ázsiában kifejezetten népszerű tápióka gyökeréből készült gyöngyöket adnak hozzá. Ezek főzés során, illetve barna cukorral és karamellel vegyítve válnak zseléállagúvá, és veszik fel jellegzetes, gömbszerű alakjukat. Az azóta is fejlődő recept mára – mintegy a tápióka alternatívájaként – gyümölcslével töltött zselébogyókkal egészült ki. A tejalapú ízesítés mellett a kevésbé ínyenc teakedvelők gyümölcssziruppal is kérhetik a mixet. Fogyasztható hidegen és melegen egyaránt, illetve a pohár alján ülő gyöngyök révén az ital nemcsak a szomjat oltja, de az éhséget is csökkenti. A Szegeden választható alapok között fekete, zöld és oolong teák szerepelnek, ezekhez pedig számtalan ízesítés tartozik, mind a szirupok, mind a zselébogyók szintjén.

SZS20130716_bubble_tea_002

Az átlagos söröknél kevéssel drágább áron kapható különlegesség széles átmérőjű szívószállal fogyasztható, amelyen az itallal együtt a gyöngyök is könnyen átjutnak. Bagdány Zoltán úgy nyilatkozott, elsősorban fiatalok keresik a buborékos teát, és nagyobb arányban választják az egzotikus ízeket és összeállításokat. Az összességében pozitív visszajelzések okán úgy látja, a Bubble Tea az ázsiai piac után a nyugati világban is könnyen közkedvelt fogyasztási cikké válhat.

Szuda Sándor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.