Hamar utcára kerülnek a karácsonyfák Szegeden + FOTÓK

Bár a hagyomány szerint vízkeresztig, azaz január 6-ig kellene állniuk az otthonokban a karácsonyfáknak, több helyen már most is láthatunk kidobott fenyőket. A néhány napja még a lakásokat ékesítő zöld növények immár a szemét mellett hevernek...

Vízkereszt – január 6. – a karácsonyi ünnepkör lezárulását és a farsangi időszak kezdetét jelentő nap, a háromkirályok napja, illetve

Jézus

megkeresztelkedésének napja, e naphoz kapcsolódott a karácsonyfa elbontása, mely egyben a karácsonyi ünnepek végét jelenti – magyarázta

Simon András

néprajzkutató, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék docense. Arra a kérdésre, hogy ma miért ilyen rendszertelenül válik kegyvesztetté az ünnep dísze, a néprajzkutató elmondta, ez összefüggésben lehet azzal, hogy a jeles napokhoz kapcsolódó egykori hagyományok manapság kevéssé szervezik életünket. „E tradíciók ismerete sokak számára elhalványult vagy teljesen eltűnt – így van, aki a karácsonyi ünnepek vagy újév napja után közvetlenül ’fölszámolja’ a karácsonyfát, hisz a munkás hétköznapok indulnak. Mások viszont éppen tovább meghagyják, talán hogy az ünnep hangulata, az azt jelképező feldíszített karácsonyfa minél tovább emlékeztessen az elmúlt ünnepre” – összegzett a docens.

Főúri szokás volt

Simon Andrástól azt is megtudtuk, a mai formában történő karácsonyfa-állítás, azaz fenyőfa állítása és feldíszítése Európában Dél-Németországból ered. A legkorábbi adatok Elzász és Báden vidékéről valók a 16. századból, a szokás fokozatosan terjedt Közép-, majd Észak-Németország irányába. A karácsonyfák először az arisztokrácia körében, a főúri házakban jelentek meg vagy a céhek állítottak karácsonyfát fenyőből. Almával, ostyával, később cukorral díszítették, majd a gyertyák is megjelentek rajta. Vízkeresztkor bontották el, ekkor a gyerekek lerázhatták róla az ostyát, almát, cukrot stb. Magyarországon az 1820-as években az osztrák és német rokoni kapcsolatokkal rendelkező arisztokrácia körében jelent meg először. Fokozatosan terjedt a városi polgárok közt, a 19. század második felében megjelent a templomokban, s bizonyos intézményekben: árvaházak, óvodák, gyermekkórházak a gyermekek örömére állították a karácsonyfát. A falvakban és a tanyavilágban csak a 20. század elejétől kezdett megjelenni, terjedésében szerepük lehetett a polgári házakban cselédként szolgáló falusi lányoknak is. Szegeden Bálint Sándor néprajztudós 1860 tájáról említi a legkorábbi adatot. A karácsonyfa vízkeresztig állt a szobában, s mint Bálint Sándor írja, sok helyütt utána az ólba vagy istállóba rakták, hogy a jószágnak védelmet biztosítsanak.

A jó és rossz tudásának fájából karácsonyfa

A zöld fenyő a tél időszakában az életet, életerőt, termékenységet jelképezte, bajelhárító szerepe is volt – sorolta Simon András. A fenyő állításának elterjedése előtt hazánkban rozmaring-, kökény-, galagonya- vagy mogyoróágat vittek a szobába, ezeket felkötötték a gerendára vagy a szoba sarkába. Ezt is díszítették, akárcsak a későbbiekben a fenyőt, ugyancsak almával, dióval, házi süteményekkel (mézeskalács), pattogatott kukoricával. A docens arról is beszélt, a fa eredeteként arra a középkori egyházi szokásra is utalnak a kutatások, amikor eljátszották Ádám-Éva napján a teremtéstörténetet, a bűnbeesést, benne a paradicsomi életfával, a tudás fájával, rajta az almával, illetve a kígyót jelképező lánccal.