Közélet

Környezeti charta a DÉMÁSZ székházában

Környezeti charta a DÉMÁSZ székházában

2012. április 19., csütörtök
Környezeti charta a DÉMÁSZ székházában

A fenntartható energia és alternatív megoldások a közlekedésben címmel rendez chartát az EDF DÉMÁSZ pénteken.

Az MFKI 2009-ben azzal a céllal bocsátotta ki a Környezet Chartát, hogy hivatalossá tegye az aláírók elkötelezettségét arra vonatkozóan, hogy lépéseket tesznek a környezet jobbá tételéért, a fenntartható fejlődésért, hogy láthatóvá tegye tagvállalatait más területen, mint a pénzügy vagy a befektetés és pozitív képet alakítson ki a francia cégekről. Az est díszvendége

Ságvári Pál

, főosztályvezető, Stratégiai és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztály lesz. A hazai gazdaság jövője nagymértékben múlik az itt tevékenykedő külföldi érdekeltségű vállalkozások eredményességétől, ez a világgazdasági válság 2008-as kezdete óta nyilvánvalóbb, mint valaha. Ahogy az is, hogy ezekben az időkben a cégek működésében a környezetvédelmi szempontok egyre inkább a háttérbe szorulnak. A folyamatokra reagálva és a fenntarthatóság elkötelezettjeként a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara 2009-ben létrehozta Környezet Chartáját, lehetőséget biztosítva ezzel tagvállalatainak arra, hogy kifejezzék „társadalmi szerepvállalásukat az élhető környezet megteremtésében, a meglévő természeti értékek védelmében és a környezet jobbá tételében”. Az aláírók ezt a szándékukat minden évben megerősítik, a Környezet Charta megalapításának évfordulójára szervezett szakmai konferenciával. 2012-ben harmadik alkalommal ünnepelték az MFKI tagvállalatai a kezdeményezés évfordulóját, ezúttal Szegeden, az EDF DÉMÁSZ székházában. „Nagy örömünkre szolgál, hogy az esemény házigazdáiként hozzájárulhattunk a fenntartható vállalati magatartás népszerűsítéséhez. A mai napon büszkén mutattuk be Zöldforrás Biogáz Erőmű Projektünket, amely a helyi mezőgazdasági vállalkozásokra épül, és megújuló energiaforrásokból táplálkozik, ezzel erősíti szervezetünk zöld arculatát. A felelős magatartás vállalatunk egyik alapértéke lesz a jövőben is” – mondta el Thierry Le Boucher, az EDF magyarországi főigazgatója. A szakmai találkozó fő témája idén a fenntartható energia és közlekedés volt, amelyről a házigazda EDF DÉMÁSZ-on kívül az esemény másik főtámogatója, a GDF SUEZ, majd a Schneider Electric, a Total Hungária, a Citroën Hungária, a Peugeot Hungária, az Energy Hungary és a Bureau Veritas tartott előadást, a Renault Hungária pedig kiállítóként volt jelen. „A GDF SUEZ egyik fő célja, hogy termékfejlesztései révén minél magasabb színvonalon szolgálja ki ügyfeleit, megfelelve a kor dinamikus műszaki, technikai és pénzügyi elvárásainak. A GDF SUEZ energiaágazatának magyarországi leányvállalatai egész tevékenységük során törekszenek arra, hogy élére álljanak a technológiai fejlődésnek és működésük során a legmodernebb környezetvédelmi technológiákat alkalmazzák, elősegítve ezzel is a fenntartható fejlődést” – fejtette ki Németh Adrienne, a GDF SUEZ kereskedelmi igazgatója. A konferencia résztvevői többek között elektromos autókkal, töltőállomással, fenntartható üzleti modellekkel és az új energiagazdálkodási szabvánnyal ismerkedhettek meg. Az eseményt egy aláírási ceremónia zárta, ahol az új belépő Energy Hungary, Lafarge Cement Magyarország, Prohuman Kft., TMF Hungary és Total Hungaria cégekkel 86-ra emelkedett a Környezet Charta aláíróinak a száma.

Dátum:

2012. április 20. péntek

Helyszín:

EDF DÉMÁSZ (6720 Szeged, Klauzál tér 9.) A részletes programokért kattintson

az alábbi linkre!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.