Közélet

Surján Lászlót az EP egyik alelnökévé választották

Surján Lászlót az EP egyik alelnökévé választották

2012. január 18., szerda
Surján Lászlót az EP egyik alelnökévé választották

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén szerdán az EP egyik alelnökévé választották Surján László kereszténydemokrata politikust.

Az EP ötéves törvényhozási ciklusának felénél újraválasztják a parlament és az egyes frakciók vezetőit, tisztségviselőit. A legnagyobb létszámú, jobbközép irányzatú néppárti frakció ennek keretében már decemberi tisztújító ülésén döntött saját EP-alelnökjelöltjei, köztük Surján jelöléséről. "Megtisztelő számomra, hogy az Európai Parlament alelnökévé választott. Tudom, hogy ez a szavazás nem csak nekem, hanem Magyarországnak is szólt. Tapasztalom, hogy az európaiak egyre kevésbé bíznak az Európai Unióban. Ennek elsődleges oka, hogy az unió sok mindenben eltért attól az úttól, amelyet az alapítók kijelöltek. A magyar polgárok is egyre kritikusabbak az unióból jövő hírekkel szemben. A kritika jogos. Alelnökként az alapítók szellemében fogok dolgozni, s ezzel reményeim szerint hozzájárulok az unió tekintélyének növekedéséhez" - jelentette ki megválasztását követően

Surján László

. Az EP első magyar alelnökeként megválasztott

Schmitt Pált Tőkés László

váltotta ebben a pozícióban, aki azonban a közelmúltban - erdélyi elfoglaltságaira tekintettel - bejelentette, hogy nem kívánja újra jelöltetni magát a tisztségre. Surján László 2004 óta európai parlamenti képviselő, 2007 óta a költségvetési bizottság néppárti koordinátora.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.