Közélet

NIF: nem lesz csúszás az M43-nál a szivattyúállomás miatt

NIF: nem lesz csúszás az M43-nál a szivattyúállomás miatt

2011. január 3., hétfő
NIF: nem lesz csúszás az M43-nál a szivattyúállomás miatt
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményben reagál a Délmagyarország előző héten megjelent cikkére. A lap arról írt, hogy nincs kész a vízelvezető rendszer az M43-as mentén, emiatt a vízügy nem járul hozzá a tavaszra tervezett átadáshoz. A NIF Zrt. 2010. október 19-én kiadott közleménye szerint az M43 autópálya második, az új Móra Ferenc hidat is magában foglaló, illetve az utolsó, harmadik szakaszát a határidő-módosítás következtében 2011 első felében vehetik birtokba az autósok. A kivitelezőnek 2011. március 16-áig kell befejezni a munkálatokat, ezt követően kezdődik meg a műszaki átadás-átvétel. A NIF Zrt. közleményében hangsúlyozza, hogy a helyi napilapban megjelent cikkben említett szivattyúállomás nem tartozik közvetlenül az autópálya forgalmi létesítményeihez, ezért a gyorsforgalmi út forgalomba helyezési eljárása a NIF Zrt. által közölt időpont szerint március végén fog elindulni, ami egy április végi forgalmi átadást von maga után. A szivattyúállomást a kivitelezőnek a szerződésben rögzítettek alapján pótmunkaként kötelező megépítenie 2011. március 16-áig, azonban mivel az említett létesítmény nem az autópálya közvetlen vízelvezető rendszeréhez tartozik, hanem a térség vízrendezésének fejlesztéséért felelős. Ennek kiépítésével a társaság egy törvényben rögzített egyfajta pluszfeladatot hajt végre, ezért csúszást az M43 autópálya átadásában az említett szivattyúk esetleges hiánya sem okozhat! A társaság úgy véli, hogy a térség és az ott lakók érdeke az autópálya minél gyorsabb forgalomba helyezése, természeten mindemellett kiemelten fontos céljuk a térség árvízvédelmi rendszerének javítása is - írja a közlemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.