Közélet

Szegedi útfelújítás: ki és miből fogja kifizetni?

Szegedi útfelújítás: ki és miből fogja kifizetni?

2010. március 19., péntek
Szegedi útfelújítás: ki és miből fogja kifizetni?
Ki fizeti Szeged útjainak helyreállítását? – tették fel a kérdést a helyi fideszes politikusok, miután kiderült, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) az M43 építésének csaknem egy éves késedelme után alig 450 millió forint kötbért állapított meg, amit ráadásul nem a megyeszékhely kap meg, hanem a központi költségvetésbe folyik be. „Ha szocialisták által irányított beruházásról esik szó, akkor az egyet jelent a késedelemmel és káosszal. Szegeden különösen szembeötlő a városban zajló uniós beruházások körüli több hónapos csúszás, kaotikus munkaszervezés, trehány kivitelezés és mindent felborító közlekedési zűrzavar” – fogalmazott Gyimesi László. A Fidesz helyi elnöke elmondta, ugyanez tapasztalható a kilométerenként több mint 2,5 milliárd forintba kerülő M43-as autópálya építésénél is, és az első szakasznak átadásának tíz hónapos késése miatt Szegeden is egy évvel tovább tart a közlekedési vészhelyzet. „Botka László a választási dicsőség oltárán feláldozta a szegediek nyugalmát. Az egész várost megbénító – szintén indokolhatatlanul elnyúló – villamos-beruházás nyomán a megyeszékhelyen átözönlő román, bolgár és török kamionáradat miatt az autók és buszok forgalma is teljesen lelassult. Egy felelős városvezetés megvárta volna, hogy elkészüljön a Szegeden 70 százalékos forgalomcsökkenést eredményező autópálya és csak utána kezd belső beruházásokhoz” – hangoztatta Gyimesi. A fideszes politikus azt is kiemelte, hogy a város gépkocsiforgalmának jelentős részét a csöndes lakóövezetekbe terelték, így ennek köszönhetően az útburkolaton újabb és újabb kátyúk jelennek meg, hiszen ezeket az utakat sokkal kisebb forgalomra és terhelésre tervezték. „Azonnali kezdés mellett is hosszú időre és legalább egy milliárd forintra lenne szükség a helyreállításhoz” – összegezte Gyimesi. Póda Jenő önkormányzati képviselő hozzátette, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) az M43 késedelmes átadása miatt 447 millió 714 ezer forint kötbért állapított meg, amely alig 200 méternyi autópálya építésére elegendő összeget jelent. „A kötbért azonban nem Szeged kapja, hanem a költségvetés, így egyre kétségesebbnek tűnik, hogy a Botka László polgármester által tett ígéretből – azaz: a szocialista kormány ebből a kötbérből újítja fel a tönkrement szegedi úthálózatot – bármi is megvalósul majd.” Póda utalt az állam által elkövetett uniós elszámolási problémákra is, melyek miatt csaknem tíz milliárd forintot kell visszatéríteni majd Brüsszelnek. „Biztosra vehető, hogy nem marad olyan szabadon felhasználható kötbér, amely a szegedi utak felújítására fordítható. Más fedezetről pedig nincsen szó.” Jelen pillanatban még egy kormányzati ígéretet sem tud felmutatni a polgármester, így ebben is hazudtak a szocialisták, Botka pedig csak egy újabb üres kampányígérettel akarja átverni a szegedieket – fogalmazott a képviselő. A fideszes politikus elővetítette azt a képet, amint a választások után Botka a saját maga és az MSZP beváltatlan ígéretei miatt ellenzéki képviselőként felháborodottan interpellálja az új kormány szakminiszterét a szegedi útfelújítások miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.