Közélet

Elherdált közpénz: luxusgarázsok az Etelka soron

Elherdált közpénz: luxusgarázsok az Etelka soron

2009. szeptember 24., csütörtök
Elherdált közpénz: luxusgarázsok az Etelka soron
Luxuslakás-árban, négyzetméterenként közel 450 ezer forintért vette meg az Etelka sori 18 garázst a szegedi önkormányzat – hangzott el Hüvös László hétfői sajtótájékoztatójának folytatásaként csütörtökön. A szegedi Fidesz frakcióvezetője azért is tartja aggályosnak az adásvételt, mivel a földtulajdon a városé volt, csak a felépítményeket vásárolták vissza.

Hüvös László

szerint az önkormányzat nem megfelelő körültekintéssel járt el, mikor belvárosi luxuslakás-árban vásárolta meg a felépítményeket, miközben a telek, a földterület az övé volt. Az ellenzéki politikus szerint

Szentgyörgyi Pál

(MSZP) gazdasági alpolgármester többször került ellentmondásba, hiszen egyik interpellációjára adott válaszában maga Szentgyörgyi is említést tett e lehetőségről, később azonban ez már nem került szóba. A tulajdonlapok vizsgálata után kiderült, hogy a garázsok kiskereskedelmi egységgé történő átalakítására kiadott határozatok döntő többsége

Botka László

polgármestersége alatt lett kiadva. További érdekesség, hogy a frakcióvezető szerint lehetőség lett volna ideiglenes engedélyek kiadására is. A 14-es, 15,-ös 16-os garázs tulajdoni lapja szerint a mindenkori tulajdonos az összevont garázsüzletet az építési hatóság felszólítására köteles 30 napon belül megszüntetni, és a három garázshelyiséget az eredeti állapotnak megfelelően visszaállítani. Ehhez képest a város még itt sem élt jogával, hanem ezt a „hármast” is luxusáron, 27,6 millióért vásárolta meg. Így a szegedi városvezetés összesen 145,5 millió közpénzt költött 18 garázs megvásárlására, s további kérdés, mi lesz a fennmaradt 10 felépítmény sorsa, miközben a város értelmetlenül felverte a garázsok árát...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.