Közélet

Pártok közti egyezkedések és elnöki helyzetértékelés

Pártok közti egyezkedések és elnöki helyzetértékelés

2009. március 24., kedd
Pártok közti egyezkedések és elnöki helyzetértékelés

Az MSZP tárgyalásokat kezdeményez az SZDSZ és az MDF képviselőivel is Gyurcsány Ferenc utódáról - értesült a zoom.hu. A nyilvánosságra került lehetséges miniszterelnök-jelöltek közül politikai elemzők Surányi György, volt jegybank-elnököt tartják legesélyesebbnek. Sólyom László köztársasági elnök jogilag nem tartja kifogásolhatónak Gyurcsány javaslatát, bár a helyzetet nem szokványosnak nevezte.

Akár már ma sor kerülhet az egyeztetésre a szocialista párt és az MDF között, majd napokon belül az SZDSZ képviselőivel is leül tárgyalni az MSZP delegációja. A kormánypárt választmányi elnöke, Simon Gábor abban bízik, hogy a parlamenti pártok közül legalább e kettővel sikerül megegyezniük a konstruktív bizalmatlansági indítvány támogatásáról.

Egymástól távol álló ellenzéki vélemények

Az MDF által kezdeményezett, az ellenzéki pártok által lefolytatott egyeztetésen ugyanakkor szinte semmiben nem tudtak közös nevezőre jutni a négy párt képviselői.

Dávid Ibolya

szerint az ellenzék kezében van a következő miniszterelnök megválasztásának felelőssége, de a másik három párt nem törekszik az egységre és egy közös miniszterelnök-jelölt állítására. A demokrata fórum „az ország érdekében" ugyanakkor hajlandóak tárgyalni a szocialistákkal. A Fidesz és a KDNP csak az előre hozott választásokat hajlandóak elfogadni, melyben számítanak a szabad demokraták támogatására is, akik egyelőre nem zárkóztak el egyértelműen a parlament feloszlatásától. A legnagyobb ellenzéki párt részéről az MDF által hangsúlyozott ellenzéki többség meglétét nem tartják valósnak. Az SZDSZ az egyeztetés után az egymástól teljesen eltérő ellenzéki álláspontok összeegyeztethetetlenségével indokolta, hogy tárgyalni kezdenek a szocialistákkal. Az elkövetkező két hétben még adnak esélyt egy válságkezelő kormány létrehozására, és bíznak benne, hogy az MDF megfelelő program esetén hajlandó lesz egy Bokros Lajoson kívüli jelöltet is támogatni.

A köztársasági elnök szerint szokatlan, de nem jogellenes az MSZP indítványa

Mivel a parlamenti többség szavazata szükséges az új miniszterelnök megválasztásához egy jelenleg többségi támogatással nem rendelkező kormányfő helyett, így a szocialista párt javaslata nem ellentétes az Alkotmánnyal - így értékelt Sólyom László köztársasági elnök, aki a kialakult belpolitikai helyzetet szokatlannak, de jogilag nem kifogásolhatónak minősítette. Részletes információk a

zoom.hu

-n olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.