Hírzóna

Sulyok Tamás ünnepélyes beiktatására hamarosan sor kerül

Sulyok Tamás ünnepélyes beiktatására hamarosan sor kerül

A budai Várban rendezik meg Sulyok Tamás beiktatási ceremóniáját

2024. március 10., vasárnap
Sulyok Tamás ünnepélyes beiktatására hamarosan sor kerül

Sulyok Tamás beiktatási ceremóniáját vasárnap délután rendezik meg a budai Várban. A ceremónia a díszzászlóalj és a gróf Nádasdy Ferenc huszárosztály katonai tiszteletadásával kezdődik, majd a történelmi zászlók bevonulása és a történelmi egyházak áldása után Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepi beszédével zárul. A beiktatási ünnepségben közreműködik Kubik Anna színművész, Kacsó Hanga népdalénekes, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara Próká-Torok kórusa - ismertette a Mandiner.

Sulyok Tamás
Sulyok Tamás. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Novák Katalin február 10-én jelentette be lemondását a köztársasági elnöki posztról, miután közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott egy pedofil-ügyben érintett elítéltnek. A leköszönő köztársasági elnök elismerte, hogy hibázott, és bocsánatot kért. Ezt követően a Fidesz a február 21-22 között tartott kihelyezett frakcióülésén véglegesítette az új köztársasági elnök-jelöltjét.  

Kocsis Máté a kihelyezett frakcióülés után bejelentette, Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik a kormánypártok.

 

Kiemelkedő szakmai életút

Sulyok Tamás 1980-ban a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát, majd a Csongrád Megyei Bíróságon bírósági fogalmazóként kezdte pályafutását. Jogi szakvizsgáját követően jogtanácsosként dolgozott, ügyvédként is tevékenykedett, majd alkotmánybírónak választották. 

2000-től 2014-ig tiszteletbeli konzulként dolgozott Ausztriában, 2014 szeptemberében lett az Alkotmánybíróság tagja, 2015 áprilisától a testület elnökhelyettese. Az Országgyűlés 2016 novemberében az Alkotmánybíróság elnökévé választotta, tisztségét azóta folyamatosan tölti be.

Kutatási témái között szerepel az ügyvédség alkotmányjogi helyzete Magyarországon, az Európai Közösség belső piacára vonatkozó szabályozás, illetve az ügyvédi szolgáltatások összefüggései.

 

Viták Sulyok édesapja körül

A napokban vitát váltott ki az új államfő egy, a Krónika című erdélyi lapnak adott tavalyi interjúja, amelyben azt nyilatkozta, hogy édesapja a Rákosi-rendszerben halálos ítélete miatt évekig bujkálni kényszerült, 

a családot pedig még a nyolcvanas években is megfigyelték.

Karsai László és Ungváry Krisztián történész hazugsággal vádolja az államfőt, s Karsai szerint Sulyok apja a szélsőjobboldali kapcsolatai miatt bujkált. A történész odáig ment, hogy náci kollaborációval vádolta meg Sulyok Lászlót, mondván, az akkori ügyvéd 1944-ben egy megyei lapban szélsőjobboldali hangvételű cikket publikált –

bár később a bíróságon három tanú állította, hogy utóbbit nem ő írta.

 

Sulyok Tamás szerint méltatlan támadásokról van szó

Az új köztársasági elnök megválasztását követően első nagyinterjúját a Mandinernek adta.

Az interjúban az édesapját ért vádakra elmondta: „Az édesapámmal kapcsolatban elhangzott vádakat nemtelen támadásnak tartom. 

Méltatlan helyzet, ami – lévén a családomról van szó – komoly fájdalmat okoz. 

Azt tudom elmondani, hogy a rendszerváltást megelőzően mint a legtöbb magyar számára, úgy a mi családunkban is tabu volt a múlt. De létezett és a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam”.

 „Ezt ismételni nem kívánom, értelmetlen vitákkal megterhelni a közéletet nem szeretném. A parlament engem, és nem a rendszerváltás előtt elhunyt édesapámat választotta meg köztársasági elnöknek” – szögezte le a Mandinernek az államfő. 

Arra a kérdésre, hogy az említett cikkhez köze lehetett-e édesapjának, így reagált: „egy szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt”, így elképzelhetetlennek tartja, hogy azt ő írta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.