Hírzóna

Lopott bankkártyával próbáltak fizetni Szegeden

Lopott bankkártyával próbáltak fizetni Szegeden

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. január 3., szerda
Lopott bankkártyával próbáltak fizetni Szegeden

Csalás, illetve lopás bűntett kísérlete és más bűncselekmények miatt indított eljárást egy páros ellen a Szegedi Rendőrkapitányság, akik lopott bankkártyával próbáltak fizetni, valamint szállásadójukat is megpróbálták meglopni.

 

 

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság adatai szerint a 35 éves nő december 29-én megszólított egy férfit, majd mintha ismerné szóba elegyedett vele. A nő többször is hozzáért áldozatának ruhájához, majd a kabátja belső zsebéből kivette a pénztárcáját, amelyben benne voltak az iratai is. A nő ezután megpróbált a lopott bankkártyával fizetni a tettestársával, egy 37 éves férfivel az egyik üzletben, azonban a terminál elutasította a tranzakciót.  

Később az is kiderült, hogy a páros megpróbált egy televíziót is ellopni szállásadójuktól. Miután a lopás nem sikerült a páros távozott a panzióból, csakhogy a 3 eltöltött éjszaka helyett csak kettő árát fizették ki.  

A rendőrök miután azonosították, elfogták a párost, akiket a nyomozók a Szegedi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.