Hírzóna

Itt a sztrájk eredménye: megakadt a bértárgyalás

Itt a sztrájk eredménye: megakadt a bértárgyalás

Kovács György
2023. december 12., kedd
Fotó: Szeged Ma/Márton Andrea
Itt a sztrájk eredménye: megakadt a bértárgyalás

Akár egy decemberi bérmegállapodás esélye is adott volt, ám a munkáltatói bérajánlat kialakítását célzó egyeztetési folyamatot végül megakasztotta az advent második vasárnapjára, illetve az azt követő hétfőre időzített figyelmeztető sztrájk. A SzAKSz által megfogalmazott 25%-os bérkövetelés nem összeilleszthető a cégcsoport, illetve a nemzeti költségvetés lehetőségeivel, annak vitatott jogszerűsége és időzítése pedig aláásta a kölcsönös bizalmat, amely nélkülözhetetlen a 2024-es bérmegállapodás megkötéséhez – közölte Pafféri Zoltán, a MÁV-VOLÁN-csoport vezetője.

Pafféri Zoltán, a MÁV–Volán-csoport első embere

Pafféri Zoltán kifejtette, a fentiekre tekintettel nem rendelkezik tulajdonosi mandátummal arra, hogy bérajánlatot tegyen, ugyanakkor hozzátette, hogy 2024. január 16-án folytatni kívánják a bértárgyalásokat, így minden feltétel adott ahhoz, hogy – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – még az esztendő legelején megszülethessen a 2024-re vonatkozó bérmegállapodás is.

Mindehhez a munkáltató és a tulajdonos közötti további egyeztetésekre, illetve – a sztrájk megítélésében - megosztott érdekképviseletek konszenzusos álláspontjának a kialakítására van szükség. 

Az előttünk álló hetek erre alkalmat adhatnak a feleknek - emelte ki Pafféri Zoltán. A vállalatcsoport vezetője ismét megerősítette: a MÁV-VOLÁN-csoport elkötelezett abban, hogy a 2024-es esztendőre vonatkozó bérmegállapodás gyorsan és békés körülmények között, tárgyalóasztal mellett szülessen meg, a munkatársaink pedig munkabéke mellett, kiszámítható feltételek közepette biztosíthassák az ország egyik legfontosabb közszolgáltatását a jövő esztendőben is.

 

Lázár János: 25%. A Volánbusznál működő közel két tucat szakszervezet közül csupán egy van, amely ennyire túlzó mértékű béremelést követel. 

Az építési és közlekedési miniszter korábban közösségi oldalán hívta fel a figyelmet, hogy a SzAKSz a 25%-os béremelés teljesítését sztrájk útján igyekszik kierőszakolni, pedig egy idei sztrájk jogszerűsége erősen vitatható, miután 2023-ra már megszületett a bérmegállapodás és azt a munkáltató fillérre be is tartja. 

Kiemelte,a MÁV-VOLÁN-csoport legnagyobb vagyona nem az infrastruktúrája vagy a járműállománya, hanem a munkavállalói, akik a sok kihívás közepette is mozgásban tartják az országot. 

A béremelés igénye tehát jogos, a 25%-os mértéke viszont teljesen irreális, eltúlzott. Senki, sehol nem tud ekkora bérfejlesztést végrehajtani nemhogy az állami, de még a magánszektorban sem

- fogalmazott. 



 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.