Dalí-kiállítás nyílik a REÖK-ben + FOTÓK

2017. július 21., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: SZEGEDma

reok_dali_001

Tizedik születésnapját ünnepli a Reök-palota, a jubileumi évben korszakalkotó művészek képeit hozzák el Szegedre. A szürrealizmus világhírű mesterének munkáiból július végén nyílik kiállítás.

Idén tíz éve, hogy a Reök-palota megnyitotta a kapuit a látogatók előtt, ennek alkalmából olyan kiállításokat szerveznek, amely az elmúlt sikeres évek megünnepléséről szólnak. A jubileumi év csúcspontja a Salvador Dalí kiállítás lesz. Herczeg Tamás igazgató elmondta, kezdettől fogva a kortárs képzőművészeknek kívánnak terepet nyújtani, emellett pedig külön öröm, hogy világhírű mesterek alkotásait is bemutathatják.

„Mindig is vállaltuk, hogy igyekszünk minden évben nemzetközi nagymesterek alkotásait megmutatni a közönségnek. A nagy jelentőségű művészek alkotásait csak külföldről lehet behozni, ezért ez kiállítás is hosszadalmas tárgyalások után jöhetett létre. A Móra Ferenc Múzeum szervezésében egyszer már létrejött egy nagysikerű kiállítás, ami Dalí grafikáit mutatta be. Mégis úgy gondoltuk, hogy azóta már több generáció is felnőtt, egyetemi város lévén 5 évente kicserélődik a közönségünk, ezért szeretnénk a nagy katalán művészből nekik is megmutatni valamit” – mondta Nátyi Róbert művészettörténész, aki kiemelte, reményeik szerint ez a tárlat is óriási közönséget fog bevonzani.

A július 28-án nyíló kiállításra Prágából érkeznek Salvador Dalí művei. Sokszorosított grafikai munkáiból, litográfiáiból, rézkarcaiból, kisplasztikáiból nyújt ízelítőt a válogatás, mely bemutatja a világ máig egyik legnépszerűbb, rebellis képzőművészének legjellemzőbb, szürrealista korszakát. „A közönséghez közelebb szeretnénk hozni a Dalí-jelenséget, ami bizonyos értelembe provokatív, bizonyos értelemben kérdéseket vet fel. Már a saját korában is vitatkoztak róla a művészettörténészek, festők és teoretikusok is. Egyet biztosan kijelenthetünk: a huszadik században fél évszázadon keresztül jelen volt a neve képzőművészeti életben, és a mai napig is a közönség által elismert művészről van szó” – fogalmazott Nátyi Róbert.

A mintegy 60 alkotásból álló tárlaton látható lesz a híres plasztika, A fiókos milói Vénusz, ami Dalí műve alapján készült, valamint a Port Lligat-i Madonna című képe is. A katalán művész képeit szeptember 24-ig tekinthetik meg a látogatók.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 107.22.30.57 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére