Kézilabda: bajnoki döntőre fel!

2017. május 19., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc

pick-veszprem044kf

Szombaton Veszprémben kezdődik az aranyéremről döntő párharc: az első felvonás előtt a MOL-Pick Szeged csapatkapitányával, a városi elismerésben részesült Zubai Szabolccsal beszélgettünk.

A sokadik Veszprém elleni párharca előtt még a szegedi városházán volt jelenése a MOL-Pick Szeged beállósának, hiszen Zubai Szabolcs egyike volt az idei, Szeged Sportolója díjjal jutalmazottaknak. “Nagyon meglepődtem, nem számítottam erre a díjra. Jól esik az embernek az elismerés persze, hogy foglalkoznak és elismerik azt, amit az elmúlt nyolc-kilenc évben letettem az asztalra” – fogalmazott Zubai Szabolcs.

Online

Szombaton 15.45-től folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Telekom Veszprém MOL-Pick Szeged férfi kézilabda mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

A Pick csékájának igen széles az éremgyűjteménye, azonban két dolog még hiányzik belőle: a magyar bajnoki és kupagyőzelem. Előbbit most megszerezheti, amennyiben hasonlóképp sül el a Szeged számára a szombaton, Veszprémben kezdődő párharc, mint az alapszakasz során. A kiírás értelmében az a csapat lesz a 2016/17-es bajnok, amelyik a két meccs összesítéséből jobban jön ki. Az alapszakaszban az újszegedi sportcsarnokban három góllal győzött a bakonyi rivális felett a Pick, míg idegenben csak kettővel kapott ki – ahhoz, hogy ezt megismételje Juan Carlos Pastor csapata, először is egy jó idegenbeli teljesítményre lesz szüksége szombaton. “Ha a kupát nem sikerült idén kipipálni, akkor reméljük, a bajnokságot sikerül. Két meccsünk van még, úgy gondolom, jó formában vagyunk. Nagyon várjuk a Veszprém elleni rangadókat, reméljük, egy jó első mérkőzés után tudunk egyet ünnepelni itthon szerdán. Ilyenkor nincs olyan, hogy fáradtság, most másfél hét alatt játszunk két meccset, máskor volt, hogy egy hét alatt három találkozón is pályára léptünk. Mindenki tudja ennek a két meccsnek a súlyát, az újak is átérezték, hogy mit jelent egy Szeged-Veszprém párharc. Alapszakasz elsők lettünk, jó pozícióból várhatjuk ezt a két meccset” – tette hozzá a szegediek csapatkapitánya.

A Tisza-partiak legutóbb tíz éve, 2007-ben ünnepelhettek: ennek kapcsán Zubai Szabolcs elmondta, bíznak abban, hogy nem tízévente fog ez előfordulni, most sikerül megtörniük ezt a sorozatot, és nem kell majd ennyit várni a legközelebbi győzelemre. “Nagyon közel vagyunk a Veszprémhez, bárhol találkozunk velük. A pillanatnyi forma, a koncentráció, a pontos befejezések, vagyis nagyon kicsi nüanszok fognak dönteni. Újat nem tudunk mutatni egymásnak, talán egy-két meglepetés van benne” – zárta a szegedi kapitány.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.162.136.26 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére