Mónus Ágnes, Major Endre és Zubai Szabolcs lett idén Szeged Sportolója

BC5K7862

A Szeged napja ünnepségsorozat keretein belül csütörtökön délután a városházán átadták a Szeged Sportolója és a Szeged Sportjáért elismeréseket.

Mint azt beszédében Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester elmondta, a Szeged napi ünnepségsorozat számos rendezvényt is jelent a városban, úgy a sport, mint a kultúra terén. A város költségvetéséből mintegy 1 milliárd forintot költ a sportra, ebben benne vannak az egyesületek, illetve az utánpótlás támogatása, valamint az infrastruktúra karbantartása is.

Tandi Flora énekével kezdődött az ünnepség, majd átadták a Szeged Sportolója díjakat, amelyet 2017-ben Mónus Ágnes sportlövő vehetett át Szentgyörgyi Páltól és Joób Mártontól, a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság elnökétől. Az Universiadét többször is megjárt sportoló csapatban második és ötödik helyet ért el, ezért a teljesítményéért 2007-ben és 2011-ben az Év egyetemi sportolója díjat adományozta számára a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség. 2010-ben az Egyetemi és Főiskolai Sportlövő Országos bajnokságon légpisztoly 40 lövéses számban és az egyetemi világbajnokságon is második lett a tízszeres magyar bajnok sportlövő.

Mint arról beszámoltunk, Major Endre a szlovákiai csapat világbajnokságon vesz részt, így nevében klubja, az ATSK elnöke, Iván Zoltán vette át a díjat. A riói paralimpián szerepelt asztaliteniszező 2009 óta űzi a sportágat, eleinte érzéskiesés miatt nehezen, csak segítséggel tudta megoldani az ütőfogást. Mára egyedül játszik, és Szabó Brigitta felkészítésével edz. 2015-ben Európa-bajnoki csapat harmadik, míg a Master Openen csapat második helyezett volt. Tavaly Rióban a negyedik helyen végzett, a magyar csapat egyik meglepetésembere volt. Márciusban Olaszországban egy nemzetközi versenyen 226 induló közül, öt riói bajnokot is megelőzve nyerni tudott, míg párosban második lett.

A MOL-Pick Szeged beállósa, csapatkapitánya, Zubai Szabolcs is Szeged Sportolója díjat vehetett át. A Tisza-parti klubot 2008 óta erősítő játékos sok fiatal példaképének számít, 2005-ben ifjúsági világbajnokságon bronzérmet szerzett, míg 2012-ben tagja volt az olimpián negyedik helyen végzett válogatottnak, a nemzeti csapattól azonban, 211 fellépést követően elköszönt. A Pickel 3 ezüstöt és hét bronzérmet nyert a magyar bajnokságban, míg 2014-ben tagja volt az EHF-kupa győztes szegedi csapatnak. 2012-ben a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

BC5K7823

Szeged Sportjáért címben három szakember részesült idén: Szabó József, nyugalmazott egyetemi tanszékvezető 1976-ban került a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Testnevelési Tanszékére, ahol a ranglétrát végigjárva 1993-ban a József Attila Tudományegyetem Testnevelési Tanszékének vezetője lett, míg 2002 és 2013 között a Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjának vezetője volt. Kézilabdát, teniszt, síelést és golfot tanított az egyetemen, nevéhez fűződik a rekreáció szak megalapítása Szegeden. Kézilabda edzőként az NB I-es Tisza Volán és a DÉLÉP SC csapatát is irányította, de dolgozott a Hódmezővásárhelyi Porcelánnál és a magyar egyetemi, főiskolai válogatottnál is. Több mint tíz Universiadén vett részt, de dolgozott a városban 2006-ban megrendezett Squash, valamint 2010-ben az Evezős Egyetemi Főiskolai világbajnokság szervező bizottságának titkáraként is.

A 2002 óta Szegeden, a Szegedi Korcsolyázó Egyesület edzőjeként dolgozó Szabó Krisztián a junior válogatott felkészítésében is részt vesz, jelentős érdemeket szerzett abban, hogy városunkban a rövidpályás gyorskorcsolya népszerű lett. Segítette Szeged első téli olimpikonjának, Lajtos Szandrának pályafutását, most pedig két tehetség, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia küzdhet tanítványai közül azért, hogy jövőre ott legyenek a téli ötkarikás játékokon. Az SZKE versenyzői közül öten is a junior válogatott tagjai, a klubnál zajló szakmai munkát jelzi, hogy 2013 februárjában a Hónap Műhelye címet is elnyerte.

Szintén Szeged Sportjáért díjat vehetett át Bélteki Pál, egyetemi oktató, edző, aki 1980 szerzett középiskolai tanári diplomát testnevelés szakon. 1976-ban szertorna edzői és versenybírói képesítést szerzett, 2016 óta férfi “E” kategóriás bíró. 2002 óta a Szegedi Tudományegyetem Sportközpontjában dolgozik. 1975 és 1980 között a SZEOL AK tornaedzője volt, majd 1978 és 2002 között a JATE Sport Club elnökségi tagja és sportszervezője. 2002-től 2012-ig a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség Kelet-Magyarországi régió elnökségi tagja volt, jelenleg pedig az Universitas Sport Club felügyelő bizottságának tagja. Szertornát a mai napig tanít és szervezi az egyetemi hallgatói kispályás labdarúgó bajnokságot Általános-, közép- és felsőoktatásban résztvevő korosztályt is oktatott szertornából,tanítványai a Diákolimpiai országos döntőkben többször is az élen végeztek. Az itt elért eredmények alapján az Arany Torna DSE bekerült a Torna Szövetség XXI programjába.

A kitüntetettek egy pohár pezsgővel koccintottak az ünnepség végén.

4 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    4. Igazembőr
    2017. május 19., péntek, 16:08
    Válaszolok

    Szabó elvtárs aki módszeresen fosztotta ki a egyetemet és ez által Szegedet is megkárosította!Ja meg láttom elintézte Bélteki cimborályánk is a Díjat! Ez tényleg a legalja!

  • '>
    3. Gazdi okosan
    2017. május 19., péntek, 08:18
    Válaszolok

    Ha Botka sofőrje “sportosan” vezeti a SAAAbot az országjáró körúton, azt nem kell ide beleszámolni! Másik: Ha az az egymilliárd igaz, akkor kegyetlenül rossz gazda a város!

  • '>
    2. pólós
    2017. május 19., péntek, 06:25
    Válaszolok

    Hatalmas gratula minden dijazottnak! DE Pali bácsi!? Ha Szeged 1milliardot költene eves szinten a sportra akkor messze nem itt tartanánk!! Hazug hozzanemerto banda!

  • '>
    1. kamu
    2017. május 18., csütörtök, 20:03
    Válaszolok

    A csoportkép a rajta szereplőkkel mindent elmondanak Szeged sportjáról… legalja.hu