Labdarúgás: magabiztosan futballozva nyerte a Szeged 2011-Grosics Akadémia a szegedi derbit + FOTÓK

szeol_szeged_2011_45_gs

Végig fölényben futballozva, 3-1-es győzelmet aratott a Szeged 2011-Grosics Akadémia a SZEOL ellen a szegedi derbin.

Gyorsan megszerezte a vezetést a Szeged 2011-Grosics Akadémia, a tizedik percben egy gyors baloldali akció végén Zádori érkezett középen és a tehetetlen Leindler lábai között a kapuba jutatta a játékszert. A vezető gólon kívül is inkább Klausz László tanítványainak az akarata érvényesült, többet birtokolták a labdát, a SZEOL gyakorlatilag csak másodpercekre tudta magához ragadni a kezdeményezést. A 24. percben aztán növelte is előnyét a Szeged-Grosics, méghozzá egy nem is akármilyen találattal. Tóth Gábor maradt üresen egy pillanatra a tizenhatoson belül, kapásból vette célba a hosszú sarkot, Leindler pedig csak beleérni tudott a jól eltalált bombába, hárítania nem sikerült.

Ezt követően némileg váratlanul szépíteni tudott a SZEOL. Nagyjából 30-35 méterre Szántai Levente kapujától végezhettek el szabadrúgást a hazaiak, amelyet Puskás hajtott végre. A szabadrúgás laposan, viszonylag erőtlenül is tartott éppen Szántai kezébe, azonban az utolsó pillanatban felpattant egy görönygön és ezzel nagyon becsapta a vendégek kapusát, aki így tehetetlenül konstatálta, ahogy a labda a hálóban landol.

A második félidő elején sem változott a játék képe, a vendégek irányították a találkozót, bár volt sansza az egyenlítésre Lóczi István csapatának, Rácz László egy szöglet után csúsztatta meg a rövid saroknál a labdát, ami kishíján utat is találta a Szeged-Grosics kapujába. A három pont sorsát végül Germán Tamás döntötte el egy jobboldali akció után, amikor is a fejére kanyarított labdára tökéletes ütemben érkezett és tisztán fejelt Leindler kapujába.

Szeged, SZVSE Stadion, 800 néző
2016. december 11., 13.00
SZEOL SC
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Vége a meccsnek.

Játékvezető: Farkas Tibor •* Asszisztens: Garai Péter, Vígh-Tarsonyi Gergő
1
3

Merkantil Bank Liga NB II, 20. forduló

SZEOL SC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-3 (1-2)
Szeged, SZVSE Stadion, 800 néző. Vezette: Farkas Tibor (Vígh-Tarsonyi Gergő, Garai Péter).
SZEOL: Leindler – Grünvald, Búrány, Puskás, Péter, Gajág (Tomisic 66′), Vágó, Schrammel (Lévai 46′), Rácz, Maksimovic, Ikonomou. Vezetőedző: Lóczi István
Szeged 2011: Szántai – Horváth, Tóth G., Coroian, Germán, Mészáros, Farkas, Achim, Zabari, Király (Farkas A. 62′), Zádori (Balogh 77′). Vezetőedző: Klausz László
Gól: Puskás (27′) ill. Zádori (10′) Germán (80′), Tóth G. (24′)
Sárga lap: Germán (80′), Coroian (82′)

Lóczi István: “Teljesen másképp kellett játszanunk, mint az előző két mérkőzésen, fel kellett vállalnunk egy nyílt játékot, amit mi nem tudunk. A zárt védekezés jobban ment volna, a két gyors góllal elment az ellenfél, de sikerült visszajönnünk a meccsbe egy érdekes góllal. Próbálkoztunk a második félidőben, de a hibánkat kihasználta ellenfelünk, amely több minőségi játékossal rendelkezik, egységes, jó csapat. Teljesen megérdemelt a Szeged 2011 győzelme. Nehéz helyzetben van a csapat, minimálisra csökkent a bent maradás esélye.”

Klausz László: “A játékunk hagyott kivetnivalót maga után, a bírók sem hagyták azt az agresszív játékot, amit mi szeretünk játszani. Ettől függetlenül elégedett vagyok a csapattal, a védelmünk megint jól vizsgázott. A helyzetkihasználásunk nem volt rossz, a jövőben ezen javítanunk kell annak érdekében, hogy a középmezőnyből el tudjunk mozdulni. A helyezésünk miatt csalódott vagyok, szűk a keretünk, egy pici szerencsénk is van, hogy nem esett ki több játékosunk. Mindig megtöltöttük tartalommal a játékot, csak elöl hiányzott az a pici kreativitás.”

A forduló többi mérkőzésén:

Békéscsaba – Cegléd 4-2
Cigánd – Dorog 1-0
Kisvárda – Budaörs 1-3
Vác – Siófok 1-0
Puskás Akadémia – Soroksár 2-0
Csákvár – Nyíregyháza 0-0
Kozármisleny – Szolnok 1-3
Sopron – Balmazújváros 1-1
Zalaegerszeg – Mosonmagyaróvár 0-3

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Puskás Akadémia 20 11 6 3 37 28 9 39
2. Soroksár SC 20 11 5 4 37 20 17 38
3. Balmazújváros 20 11 4 5 24 17 7 37
4. Békéscsaba 20 11 3 6 30 16 14 36
5. Kisvárda 20 10 5 5 30 18 12 35
6. Mosonmagyaróvár 20 10 4 6 33 19 14 34
7. Vác FC 20 9 5 6 24 19 5 32
8. Szeged-Grosics 20 8 6 6 27 15 12 30
9. ZTE FC 20 8 6 6 31 27 4 30
10. Nyíregyháza 20 8 5 7 25 23 2 29
11. Swietelsky-Sopron 20 7 8 5 24 22 2 29
12. Szolnoki MÁV FC 20 8 3 9 25 28 -3 27
13. Aqvital FC Csákvár 20 6 9 5 25 28 -3 27
14. BFC Siófok 20 7 2 11 22 29 -7 23
15. Dorogi FC 20 6 5 9 19 24 -5 23
16. Kozármisleny 20 6 4 10 19 25 -6 22
17. Budaörs 20 6 1 13 15 34 -19 19
18. Cigánd SE 20 5 4 11 14 33 -19 19
19. Ceglédi VSE 20 4 3 13 26 37 -11 15
20. SZEOL SC 20 3 2 15 10 35 -25 11

Online közvetítésünk

VÉGE.

90+4′
Farkas Tibor véget vet a találkozónak, a Szeged 2011-Grosics Akadémia végig uralva a mérkőzést nyer 3-1-re.
90′
Három perc a ráadás a mérkőzés végén.
90′
Mindkét csapat kihasználja utolsó cseréjét, a SZEOL-nál Beretka érkezik Grünvald helyére, Zabarit pedig Geiger Norbert váltja.
88′
Péter kap a bal oldalon ígéretes kiugratást, azonban nem tud túljárni védője eszén, aki blokkolja a kapuralövést.
85′
Keményedik a küzdelem a pályán, belépő itt, belépő ott, de Germán második gólja vélhetően eldöntötte a találkozó sorsát.
82′
Coroian is besárgul.
szeol_szeged_2011_24_gs
80′
Germán leveszi a mezét az ünneplés során, így egy sárgalappal is gazdagodik két gólja mellé.
80′
GÓÓÓL! Germán Tamás fejjel eredményes, fantasztikus beadást kap a jobb szélről, üresen fejelhet, Leindler nem tud hárítani, 1-3.
77′
Balogh Gusztáv váltja Zádori Krisztiánt a vendégeknél.
74′
Átvette a mérkőzés irányítását a SZEOL, többet van náluk a labda, ám egyelőre ez komolyabb helyzetek formájában nem mutatkozik meg.
70′
Szép összjáték után Ikonomou lő kapura, azaz inkább kapu mellé, nem sikerült jól eltalálnia a labdát.
szeol_szeged_2011_46_gs
68′
Péter Antal veszi célba Szántai kapuját, de a lövés középre tart, a gyenge lapos labda nem okoz gondot a kapusnak.
66′
Második változtatási lehetőségét is kihasználja a SZEOL, Tomisic áll be Gajág helyére.
66′
Zabari előtt adódik egy lehetőség, de blokkolják a lövést, a felpörgő labdát pedig Leindler kaparintja meg.
62′
Klausz László is változtat, Farkas Aurél váltja Király Patrikot.
58′
Rácz László előtt adódik óriási lehetőség, egy SZEOL-szöglet után csúsztatja meg a rövidsaroknál a labdát, épphogy elmegy a kapu mellett, nagy egyenlítési lehetőség volt.
56′
Coroian próbálkozik egy távoli lövéssel, Leindlernek bele is kell érnie, szögletet rúghat a Szeged-Grosics. A sarokrúgás megint veszélyesen jön középre, egy lecsorgót ívelnek vissza a vendégek, Farkas Márk fejel, de nem találja el a kaput.
szeol_szeged_2011_49_gs
55′
Klausz Lászlót kell figyelmeztetnie a játékvezetőnek, amiért már többször is elhagyta a technikai zónát.
52′
Egy SZEOL szöglet utána mard lent Szántai, a beívelésre határozottan mozdul ki a kapus, de ütközik a hazaiak játékosával, a bíró azonban nem látja szabálytalannak az esetet. A kapus tudja folytatni a játékot.
49′
Nem sokat változott a játék képe a második játékrész első perceiben, Germánnak és Zádorinak is volt egy-egy megindulás, de Leindlernek ezúttal nem kellett közbeavatkoznia.
46′
Cserélt a szünetben Lóczi István, Lévai Norbert folytatja Schrammel Ádám helyett.
46′
A Szeged-Grosics kezdi a második félidőt.

A meccs során az ultrák az alábbi feliratot feszítették ki: Városvezetőség! Élvonalbeli focit Szegednek! A szurkolók az összefogás Szegedért, és a Megtisztulás Szegedért! feliratú drapériákat helyeztek el a kerítéseken.

SZÜNET.

45′
Nem hosszabbít az első játékrész végén a játékvezető, igazság szerint oka sem nagyon van rá. A Szeged-Grosics uralja a játékot, kétgólos előnyre tett szert, de a szerencsés szépítő SZEOL-találatnak köszönhetően még semmi nem dőlt el.
45′
Maksimovic lép ki a vendég védők közül, a dolog szépséghibája, hogy lesen megállítják.
szeol_szeged_2011_31_gs
41′
Az egyértelműen megállapítható, hogy a Szeged-Grosics bal oldala aktívabb, Zabari révén már több veszélyes beívelés is érkezett onnan, ezúttal is egy baloldali akciót vezetnek a vendégek, de a SZEOL védők tisztáznak.
37′
Az utóbbi percekben feljebb lépett a SZEOL, Maksimovicnak volt is egy ígéretes megindulása a bal szélen, de a vendégek tisztáztak előle, komoly helyzet nem alakult ki.
33′
Achim lép el a jobb szélen, Leindler azonban jól jön ki a kapuból és lekapja a fejéről a labdát.
30′
Veszélyes helyről jöhet szabadrúgással a Szeged-Grosics, éppen hogy nem lett tizenegyes az esetből. Germán szabadrúgása viszont az alapvonalon hagyja el a játékteret, nem lehet panaszunk az első félórára.
27′
GÓÓÓL! Potyognak a gólok! A SZEOL nagyjából 30 méterre a kaputól jutott szabadrúgáshoz, egy nagyon rossz szabadrúgás lett volna Puskástól, laposan, erőtlenül tartott a kapura, de közvetlenül Szántai előtt felpattant egy göröngyön, ami nagyon becsapta a vendégek kapusát, szépít a SZEOL, 1-2.
szeol_szeged_2011_35_gs
24′
GÓÓÓL! Tóth Gábor pokolian nagy gólt szerez, növeli előnyét a Szeged 2011. Tóth a tizenhatoson belül kapta a jobb oldalon a labdát, rádőlt és nagyon pontosan lőtte ki a hosszút. Leindler ugyan beleér a labdába, de esélytelen a hárításra, 0-2.
23′
Germán ezúttal előkészít, külsővel pörgeti ki a labdát Zádorinak lövésre, Leindler azonban hárít.
19′
Egy szép baloldali akciót vezet most a SZEOL, de Grünvald lábáról nagyon lecsúszik a beadás. A másik oldalon megint Germán Tamás kerül helyzetbe, fejese azonban most nem talál kaput.
16′
A SZEOL a bekapott gól óta nem igazán tud átlépni a félpályán sem, a labdát is csak másodpercekre tudja megtartani a hazai csapat. Gajág szabálytalankodik közben, de a játékvezető egyelőre csak szóban figyelmezteti.
12′
Germánnak megjött a kedve a lövéshez is, most távolról próbálkozik, Leindler nagy bravúrral tolja kapu fölé a kísérletet.
szeol_szeged_2011_37_gs
10′
GÓÓÓL! Megszerzi a vezetést a Szeged-Grosics, egy jobboldali akció végén jön középre a labda, Germán adja be, Zádori érkezik és Leindler lábai között a kapuba jutattja a labdát, 0-1.
8′
Magához ragadta a kezdeményezést a Szeged 2011, de ez csupán meddő mezőnyfölényben mutatkozik meg.
4′
Zabari tisztáz rosszul, szögletet rúghat a SZEOL, jól is jön a labda középre, de komolyabb lehetőség nem alakul ki.
1′
Elkezdődött az összecsapás, a SZEOL azonnal le is támad.

12.59 Érkeznek a csapatok a pályára, a vendég Szeged-Grosics tiszta fehérben, a SZEOL SC pedig kék-feketében játszik ma.

12.55 Minden adott egy jó mérkőzéshez, gyönyörű az idő, hamarosan érkeznek a felek is a pályára, már csak néhány perc van hátra a kezdésig!

12.45 Köszöntjük olvasóinkat az SZVSE Stadionból, ahol negyed óra múlva kezdődik az NB II Merkantil Bank Liga utolsó téli szünet előtti fordulójából a szegedi rangadó, a SZEOL SC és a Szeged 2011-Grosics Akadémia csap össze.

A mérkőzés 13 órakor kezdődik Farkas Tibor sípszvára.

A mérkőzés elé

Beharangozó cikkünket ITT olvashatják.

Közvetítésünk automatikusan frissül, ne frissítse böngészőjét
új esemény érkezett, kattintson ide a megjelenítéshez

44 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    44. fogalomzavaros
    2016. december 15., csütörtök, 07:11
    Válaszolok

    43. Okoskodó! D. Trump talán kommunista, mert nem kér pénzt az elnökségért?
    Sokat lóghattál a Marxista szemináriumokról.

  • '>
    43. okosabbnálam
    2016. december 14., szerda, 21:29
    Válaszolok

    41. hiteltelen jeti
    Szóval kommunizmust szeretnél? Próbálták már, nem vált be.

  • '>
    42. cinikus
    2016. december 14., szerda, 20:09
    Válaszolok

    \"41.hiteltelen jeti\"

    Te dolgoznál ingyen? Hüjegyerek!

  • '>
    41. hiteltelen jeti
    2016. december 14., szerda, 20:02
    Válaszolok

    40. “nem munka, hanem pozíció kellene.”
    Ez a szöveg Botka hiteltelen, unásig ismételgetett propaganda szövegének a kifordítottja.
    – Ki hiszi el neki hogy őt nem a pozíció és a velejáró (most emelendő) pénz és hatalom érdekli hanem csak a munka.
    Vállalja el a tanácselnökséget társadalmi munkában, ingyen és költségtérítés meg luxusautó nélkül!