Női labdarúgás: három góllal nyert a Szent Mihály Soroksáron

2016. szeptember 30., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Kovács Ferenc (archív)

szent_mihaly-pmfc002kf

Egy fordulatos, változatos mérkőzésen húzta be zsinórban negyedik győzelmét a Szent Mihály az Airnergy vendégeként.

Guth Renáta találatával már a 9. percben megszerezték a vezetést a Cserenkó-tanítványok, ezt követően azonban olyan dolog történt a csapattal, amilyenre ebben a bajnoki szezonban még nem volt példa: gólt kaptak Schildkraut Fruzsináék. A 20. minutumban Fehér Vivien büntetőből egyenlített, majd a folytatásban is a fővárosiak játszottak fölényben. Az utolsó tíz percbe lépve ugyanakkor Papp Dorina – némiképp váratlanul – ismét előnyhöz juttatta a Tisza-parti gárdát. Szünet után magas iramú küzdelmet láthatott a közönség, amiből végül a Szent Mihály jött ki jobban, lévén, egy óra elteltével Vass Noémi távoli szabadrúgása megtréfálta Zámola Viktória kapust. Sőt, az eset olyannyira megzavarta a hazai hálóőrt, hogy a következő két szegedi találatban is benne volt. Bár a szépítés ezt követően még összejött az Airnergynek, a három pont végül a vendégekhez került, akik így négy fellépésük után továbbra is hibátlanok az NB II-ben.

A Szent Mihály legközelebb jövő vasárnap 15 órától a Videoton ellen lép majd pályára a Felső Tisza parti Stadionban.

Budapest, Szamosi Mihály Stadion, 50 néző
2016. szeptember 30., 19.00
Airnergy FC
Szent Mihály
Vége a mérkőzésnek.

Játékvezető: Vida Gábor •* Asszisztens: Bartkó Dániel, Szalai Krisztián
2
-
5

Női labdarúgó NB II, 5. forduló:

Airnergy FC – Szent Mihály 2-5 (1-2)
Budapest, Szamosi Mihály Stadion, 50 néző. Vezette: Vida Gábor •(Bartkó Dániel, Szalai Krisztián).
Airnergy: Zámola – Pistyán Á., Jakocska, Bereczki, Surányi (Méhes 65′), Bors (Morvai – a szünetben), Fehér, Folk, Kókai (Pistyán J. 89′), Bozsik, Janosütz (Tajti 89′). Vezetőedző: Kincses Ernő.
Szent Mihály: Schildkraut (László 75′) – Horváth (Lévai 30′), Harcel, Szalai, Guth, Lipták (Cselenák 75′), Zimányi Kovács, Szántó (Koncz 75′), Papp, Temesváry, Vass. Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs.
Gólszerzők: Fehér (20′ – tizenegyesből), Bereczki (74′), ill. Guth (9′), Papp (37′, 72′), Vass (62′), Lévai (70′).
Sárga lap: Morvai (87′).

Cserenkó Szabolcs: “Sajnos az elmaradt meccsek és a Paks kupabeli ki nem állása nyomán szaggatottá vált számunkra a bajnokság, és látszott is a csapaton, hogy nem vagyunk játékban. Emellett az Airnergy nálunk jóval harcosabban, a játékosainkat leütközve vetette magát a küzdelembe. Gratulálok nekik mind a játékukhoz, mind a hozzáállásukhoz! Tudtuk, hogy meg fogjuk nyerni ezt a meccset, de sokkal bátrabb produkciót kellett volna bemutatnunk Soroksáron. Megyünk tovább, készülünk a jövő heti, Videoton elleni mérkőzésre.”

Online közvetítésünk:

VÉGE

90′
Vége a rendkívül nehéz idegenbeli mérkőzésnek. A szegediek fontos időpontokban szerezték a gólokat egy nagyon jó, sokáig meccsben lévő hazai csapat ellen. A Cserenkó-tanítványok több nehézséggel is küszködtek a mai napon, de a lényeg nem ez, hanem a végeredmény, hogy a lányok három ponttal távoznak Soroksárról.
89′
Kettős csere még a végére az Airnergynél: Kókai és Janosütz ment le, Tajti és Pistyán Jutka állt be.
87′
Mi maradt ki?! Guth végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos sarkától 5 méterre. Tekerése a felső lécről vágódott le, az érkező Lévai ismétlése pedig pont középre ment, ahol Zámola egy ügyes mozdulattal fogni tudta a labdát.
81′
Mezőnyjátékkal telnek a percek, valamelyest a hazaiak fölénye mellett. Az idő ugyanakkor immár a mieinknek dolgozik.
75′
Cserenkó Szabolcs hármas cserére szánta el magát: beállt a mezőnybe Koncz és Cselenák Szántó és Lipták helyett, a kapuban pedig László vette át Schildkraut helyét.
74′
Gól… Nagyon beindultak a csapatok. Eltolódott a szegedi védekezés, így Bereczki szabadon kaphatta a labdát a balon, majd 10 méterről bevarrta a léc alá. 2-5.
72′
GÓÓÓL!!! Úgy tűnik, eldőlt a meccs! Zámola Viktóriát nagyon megfogta a harmadik bekapott gól, azóta nem találja magát. Ezúttal egy balról érkező beadást nézett el csúnyán, ami ugyan elsőre még a kapufáról kipattant, az érkező Papp azonban két lépésről az üres kapuba passzolta. 1-5!
70′
GÓÓÓL!!! Ez már bent van! Egy újabb szöglet után kavarodásban Lévai találta meg a labdát, és közvetlen közelről a rövid oldalnál fekvő kapus mellett a hálóba passzolt. 1-4!
68′
Majdnem megszületett a negyedik szegedi gól! Egy kisszögletet követő beadásnál Lévai teljesen tisztán fejelhetett 6 méterről, csúsztatása viszont nem sokkal ugyan, de elkerülte a célt.
65′
Újabb csere hazai oldalon: Méhes Krisztina váltotta Surányi Erikát.
62′
GÓÓÓL!!! A lehető legjobbkor! Vass nagyon messziről durrantott kapura egy szabadrúgást, talán volt a távolság 40 méter is. A léc alá tartó labdánál az eddig nagyszerűen védő Zámola is hibázott, így immár 1-3 az állás!
59′
Óriási az iram, élesedik a küzdelem a pályán. Ezúttal a hazaiak veszélyeztettek, Janosütz 16 méteres löketénél akadt dolga Schildkrautnak.
56′
Újfent Lipták Lilla került helyzetbe, egy remek indítással ugrott ki, majd megpróbálta a kimozduló Zámola mellett elpasszolni a labdát, de a hálóőr még leért, így szögletre tudott menteni.
55′
Lipták mesterien vette át a labdát, amivel egyszeriben helyzetbe is került, sajnos azonban a lövésébe már nem került elég erő.
53′
Az első percekben az Airnergy akarata érvényesül inkább a gyepen, a szegediek – remélhetőleg átmenetileg – védekezni kényszerülnek.
51′
Meglehetősen messziről igyekezett próbára tenni Schildkrautot a fővárosiak gólszerzője, Fehér. A kapus ugyanakkor magabiztosan fogta az átlövést.
49′
Bereczki nem volt rest kapura tekerni egy szabadrúgást a tizenhatos oldalvonalától, 8 méterre az alapvonaltól. A kísérlet végül az oldalhálóban kötött ki.
46′
A szünetben egyet cseréltek a hazaiak, Bors Emese helyért Morvai Abigél vette át a folytatásra.
46′
Folytatódik az összecsapás.

SZÜNET

45′
Vége az első játékrésznek, amely során sok problémával kellett megküzdenie Cserenkó Szabolcs csapatának, és az is könnyen megtippelhető, hogy a második félidő sem lesz gyaloggalopp. Nagyon meg kell ma harcolnia a három pontért a Szent Mihálynak.
41′
Ismét Zimányi Kovács Anikó villant, ezúttal egyetlen szép csel után próbált lőni, ami viszont elakadt a blokkban. Összességében az látszik, a Szent Mihály kezd ismét dominálni a mezőnyben, ami mindenképpen jó hír.
39′
Gyönyörű cselsorozatot mutatott be Zimányi Kovács, aki három védő mellett is elhúzott, sajnos azonban az utolsó bekk megállította, mielőtt helyzetbe kerülhetett volna.
37′
GÓÓÓL!!! Némileg váratlanul, de annál nagyobb örömre ismét megszerezték a vezetést a mieink! Papp Dorina ugrott ki a jobb oldalon, Zámola mellett is eltolta a játékszert, és bár eközben nagyon kisodródott, végül rendkívül éles szögből is egyenesen az üres kapu közepébe továbbított. 1-2!
30′
Nehezen találja a játékát a Szeged, Cserenkó mester ezért egy cseréhez folyamodott, amivel a védelmet és a középpályát igyekszik újraszervezni. Horváth Orsolya helyére jobbhátvédként Temesváry Tekla lépett vissza, így átadva a posztját a beálló Lévai Nikolettnek.
25′
Úgy tűnik, az egyenlítést követően nehezen áll talpra a szegedi együttes, ezekben a percekben az Airnergy fölényéről beszélhetünk. Remélhetőleg hamar túlesik a Tisza-parti gárda ezen a nehéz perióduson.
24′
Egy a tizenhatos előterében megszerezett labdával Fehér tört be a büntetőterületen belülre, 11-12 méterről ajtó-ablak helyzetben megpróbálta elnyesni a labdát Schildkraut mellett, aki mindazonáltal egy óriási bravúrt bemutatva meg tudta menteni csapatát attól, hogy a szezon során először hátrányba kerüljön.
20′
Gól… Fehér magabiztosan értékesítette a büntetőt, 1-1. Ez az első kapott gólja a bajnokságban a Szent Mihálynak.
19′
Tizenegyes! Szélvészként száguldott végig a pályán egy fővárosi kontra, aminek a végén a büntetőterület bal oldalán elkövetett szabálytalanságért Vida sporttárs a mészpontra mutatott.
19′
Kis híján ott a második! Zimányi Kovács bombáját hatalmas bravúrral tudta csak szögletre tolni a hazai hálóőr!
18′
Ez szép volt! Guth próbálkozott egy távoli ravasz szabadrúgással, bő 35 méter volt a távolság, de Zámola egy szép vetődéssel hárítani tudott.
16′
Kezdi ismét felvenni a ritmust a Szent Mihály, az imént például Papp Dorina fordult be ügyesen védőjéről, lövésébe viszont belelépett egy védő, a labda pedig szögletre pattant a blokkról.
13′
Mintha a gól egy kicsit a mieinket zavarta volna meg inkább, az Airnergynek akadt néhány ígéretes akciója az elmúlt percekben, szerencsére azonban egy Schildkraut által magabiztosan fogott Bozsik-lövésnél nem jutottak előrébb a Kincses-tanítványok.
9′
GÓÓÓL!!! Meg is van az a nagyon fontos korai gól! Egy kisszögletet követően többen is betalálhattak volna a szegediek közül a kapu előtti tumultusban, végül azonban egy kapusról kipattanó labdát Guth Renáta bombázta 10-11 méterről védhetetlenül a léc alá. 0-1!
6′
Kiegyenlített játékot hozott az első pár perc, egyelőre egy-egy jobb oldali szabadrúgással veszélyeztettek a csapatok, de mindkét esetben elment a labda a kapu előtt.
1′
Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak tiszta zöldben, a vendégek piros-fekete színösszeállításban játszanak a mai estén.

18.58: Üdvözöljük olvasóinkat, pillanatokon belül kezdődik a mérkőzés! Ami a körülményeket illeti, diszkrét félhomály uralkodik Soroksáron. Csongrád megyében ennél sokkal jobb körülmények között sem vezetnek már meccset a játékvezetők… Ami pedig magát a találkozót illeti, sokak véleménye az, hogy nem lesz ez egy könnyű meccs a szegedi együttes számára, lévén, a hazaiak a legjobb összeállításukban lépnek pályára. Éles összecsapás várható tehát, így mindenképpen fontos lenne egy korán megszerzett gól!

A mérkőzés Vida Gábor sípjelére 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

A Diósgyőr által diktált kőkemény tempó a szintén az élvonalba igyekvő Szent Mihályt is kiemelkedő eredmények felmutatására sarkallja a női NB II-ben. Cserenkó Szabolcs tanítványai három eddigi fellépésüket úgy nyerték meg, hogy közben gólt sem kaptak, cserébe viszont már 21 alkalommal zörgették az ellenfelek hálóját. Ugyanakkor a négy meccsén 41-1-es gólarányt felmutató DVTK befogásához alighanem ennél is nagyszerűbb teljesítményre lesz szükségük a folytatásban, így tehát a hét ponttal álló Airnergy FC otthonában sem lassíthatnak Szalai Ágnesék. Nem elég csupán a győzelem, gólfesztivált kell bemutatnia a szegedi alakulatnak, ami mindazonáltal egyáltalán nem lesz könnyű feladat a jó erőkből álló fővárosi rivális ellen.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.81.166.154 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére