Szombaton ismét Tanyasi Termékek Napja a Mars téri piacon

mars_ter_tanyasi_termekek08_gsSzombaton ismét kiemelt figyelmet kapnak a tanyasi termékek a Mars téri piacon, a reggel kilenctől kezdődő rendezvényen látványkonyha és kóstolás is várja az érdeklődőket.

Tavaly februárban közös kezdeményezés révén igyekezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Szegedi Vásár és Piac Kft. segíteni a tanyasi termékek piacra jutását. A projekt ugyan azóta már lejárt, a piac azonban továbbra is támogatja a tanyasi, illetve kiskertes termelőket. „Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a tavalyi programsorozat kapcsán a vásárlóktól, egyértelmű, hogy adott a vásárlói igény erre a termékkörre. A termelők is folyamatosan érdeklődnek az árusítási lehetőségekről, így idén is teret adunk a tanyasi termékeknek” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Erdei Péter, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezető igazgatója.

Hozzátette, a rendezvény különlegessége, hogy kifejezetten tanyasi és kiskerti termékek közül tallózhatnak a látogatók, egyenesen a termelőtől vásárolva azokat. Az árukör nem merül ki pusztán a zöldségekben és gyümölcsökben, különböző sajtok, húsáruk, húskészítmények és fűszerek széles választéka kerül majd ki a standokra. A termelők szerte Csongrád megyéből érkeznek, Szeged környéke mellett Makóról, Ásotthalomról, Hódmezővásárhelyről és Kistelekről is érdeklődtek már az árusítani vágyók. „Közel száz termelői kártyát adtunk már ki, és az eddigi tapasztalatok alapján az egyes vásári napokon körülbelül az egyharmaduk települ ki a piacra” – árulta el Erdei Péter.

A Tanyasi Termékek Napja rendezvény szombat reggel 9 órakor kezdődik, és a piac zárásáig látogatható.

2 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    2. éhenkórász
    2014. február 12., szerda, 16:46
    Válaszolok

    sajt, kolbász, bor. ezek hiányoznak a kamrámból, de nagyon.

  • '>
    1. tudatos
    2014. február 12., szerda, 06:35
    Válaszolok

    Remek! Megyünk a családdal és teletömjük a kosarat! Mert ugye nem használunk nejlon zacskót, hanem csak is vesszőkosarat.