Balog: az iskolák lehetőséget teremtenek az egyházak számára a társadalom szolgálatára

2014. február 22., szombat • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

Az iskolák lehetőséget teremtenek az egyházak számára, hogy szolgálják a társadalmat, a nemzetet – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Hódmezővásárhelyen.

Az iskolák ugyanakkor lehetőséget teremtenek a megújulásra is azzal, hogy a mai modern világ a gyermekek kérdéseivel, vágyaival, gondjaival megjelenik az egyházi közösségekben – mondta a politikus a hódmezővásárhelyi református közoktatás újraindulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten, a felújított műemlék Református Ótemplomban.

Az istentiszteletet követő konferencián a miniszter hangsúlyozta, olyan korszak előtt állunk, amelyben az egyházi és az állami oktatás együttműködése a kölcsönös segítségen alapulhat. Van mit tanulni egymástól például az oktatásszervezés vagy az oktatási módszerek terén – tette hozzá. Balog Zoltán komoly lehetőséget lát az egyházak szerepvállalására a szakoktatás, a szakképzés területén. A politikus kifejtette, az egyházi oktatás hagyományos terepe a gimnázium volt. A leszakadó világ, az alsó középosztály peremén ingadozó családok gyermekeinek képzése azonban valódi missziói szerepvállalás lehet. A jövő Magyarországát nélkülük nemhogy építeni, de életben tartani sem lehet. A politikus kitért arra is, hogy a következő uniós finanszírozási ciklusban 100 milliárd forintos forrás áll majd rendelkezésre az egyházak szociális, egészségügyi, oktatási intézményeinek fejlesztésére.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök azt mondta, hogy míg a rendszerváltás követően elsősorban a visszakapott ingatlanoktól függött az, hol indult egyházi iskola, ma már ott kerül egyházi fenntartásba egy intézmény, ahol a szülők és a pedagógusok túlnyomó többsége igényli azt. Közölte: a baloldali kormányok időszakával ellentétben – amikor az állam gyakran nem teljesítette vállalásait – ma már nincs negatív diszkrimináció e téren. A püspök – Balog Zoltán felvetésére reagálva – jelezte, az egyházmegye nyitott arra, hogy Hódmezővásárhelyen magas szintű szakképzőintézményt indítson.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke elmondta, míg a rendszerváltáskor egyáltalán nem volt evangélikus közoktatási intézmény, mára 73 ilyen működik. Nem azt kell megmagyarázni, miért vesz részt az egyház a közoktatásban, inkább az szorul indoklásra, miért nem lehetett ott negyven évig – tette hozzá. A püspök felvetette, érdemes lenne gondolkodni azon, a keresztény egyházak miként foghatnának össze az állami intézményekben folyó hitoktatás terén.

Győri József, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatója kifejtette, az egyházi iskolák alapítása és működtetése során oda kell figyelni a tényleges és valós igényekre. Fontos feladat az egyensúlyt megtalálni a szakmaiság és a lelkiség között, például a diákok felvétele során.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.156.92.46 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére