Labdarúgás: elkezdte a felkészülési meccseket a listavezető

Stílszerűen az első helyen álló Hódmezővásárhelyi FC lépett elsőként pályára a megyei I. osztályú csapatok közül a téli felkészülési mérkőzések során. A vásárhelyiek a szerda esti villanyfénynél az U21-es fiataljaik elleni győzelemmel kezdték az idényt.
A találkozó előtt
Dezső Ferenc
, a HFC vezetőedzője elmondta, hogy a 24-es keretből jelenleg 17-en léphetnek pályára, mivel vannak néhányan, akikre ezen a napon még futóedzés várt, illetve sajnos vannak sérültjeik is, akik közül
Mucsi Dénes
térdsérülése tűnik a legaggasztóbbnak. A Németországból hazatért védő korábban műtött térde nem bírja a terhelést és az is elképzelhető, hogy ismét meg kell műteni. A HFC első ellenfele a vásárhelyiek U-21-es gárdája volt és a két együttes jó iramú, 3x30 perces mérkőzést vívott egymással. A fiatalok a találkozó nagy részében remekül helytálltak, vezettek jón éhány ígéretes akciót is, de a kapu előtt elbizonytalanodtak. A felnőtt csapat többet támadott ugyan, de még látszott rajtuk az összeszokatlanság. Az mindenesetre már érzékelhető volt, hogy az új fiúk közül a középpályán a rutinos
Kerepeczki
nagy erősítést jelenthet a tavasszal,
Grósz Márk
nagyon igyekezett az egyik középső védő szerepkörében - bár
Antal Krisztián
vagy az őszi betegsége után igen jól játékkal visszatérő
Tóth József
, esetleg a most középpályán szerepelt
Kökény Tamás
kiszorítása a kezdőcsapatból nem lesz egyszerű feladat - míg
Bernát Péter
ezúttal is gólt jegyzett, később azonban őszi sérülése kiújulásának veszélye miatt cserét kért. Az első harmadban Bernát közeli fejesével szereztek vezetést a felnőttek, majd a másodikban előbb
Konc Adrián
szabadrúgásból, majd
Szabó Márk
egyéni akció után talált a kapuba. A negyedik gólt a harmadik harmad közepén ismét Szabó Márk szerezte egy szép támadás után. A vásárhelyiek legközelebb szombaton 11 órakor Gyulán, az akadémia műfüves pályáján mérkőznek meg a Szeged 2011 Grosics Akadémia NB III-as gárdájával.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:
Hódmezővásárhelyi FC - Hódmezővásárhelyi FC U-21 4-0 (1-0, 2-0, 1-0)
HFC:
Nagyistván - Jesenszki, Antal, Grósz, Marton - Kerepeczki, Kökény - Szabó M., Huszka M., Konc A. - Hatvani J.
Cserék:
Vasas (kapus), Bernát, Király D., Tóth J., Juhász S., Huszár L.
Edző:
Dezső Ferenc.
HFC U-21:
Urbán - Visnyei, Kuhár, Muzsik, Gábor P. - Kis A., Brizik-Bodrogi I., Németh Á., Rózsa B. - Kupecz B., Molnár Zs.
Cserék:
Gábor V. (kapus), Gera Á., Sólya Á., Kovács Á., Dáni D., Zámbori, Nagy Z.
Edző:
Vinnai István.
Gólszerzők:
Szabó Márk (2), Bernát Péter és Konc Adrián.