A kampányt készíti elő az MSZP választmánya

Már a választási kampányt készíti elő mai, helyzetértékelő ülésén az MSZP választmánya, amelynek ülésére Bajnai Gordont, az Együtt-PM szövetség vezetőjét is meghívták. Emellett kiegészül a szocialista pártot kampányidőszakban irányító országos választási bizottság.
A zárt ülés elején átadják a Baloldalért-díjakat, majd
Mesterházy Attila
MSZP-elnök és
Bajnai Gordon
tart helyzetelemzést. A tanácskozás egyik témája várhatóan az lesz, hogy a közvélemény-kutatási adatok alapján a Fidesztől elmaradó ellenzék hogyan próbálja megszólítani a ma még párt nélküli bizonytalanokat. A kampányfelkészülésről, elsősorban a közös egyéni jelöltek kampányának megszervezéséről számol be az ülésen a két párt közötti heti egyeztetéseken részt vevő MSZP-s Molnár Zsolt és
Tóbiás József
, valamint az Együtt-PM két illetékese,
Szigetvári Viktor
és Karácsony Gergely. Bár az MSZP-frakció többször is tárgyalt a bajai videoügyről, a választmány nem ülésezett azóta, hogy kiderült, az utóbb hamisnak bizonyuló felvételt
Déri Balázs
- emiatt lemondó - kommunikációs igazgató adta át a hvg.hu-nak, így az ellenzéki együttműködés mellett ennek a következményei is szóba kerülhetnek. Az elnökség ugyanis a kommunikációs stáb újjászervezéséről döntött. Az elnökség javaslatára új tagokkal egészül ki a kampányidőszakban az MSZP-t irányító országos választási bizottság, amelynek már tagja a pártelnök,
Simon Gábor
elnökhelyettes,
Gúr Nándor
és
Horváth Csaba
alelnök,
Botka László
választmányi elnök,
Velez Árpád
pártigazgató és
Molnár Zsolt
kampányfőnök. A testületben fiatal pártvezetők - például
Harangozó Tamás
frakcióvezető-helyettes és
Kunhalmi Ágnes
elnökségi tag - mellett az MTI információja szerint
Hiller István
korábbi pártelnök is helyet kaphat. A választmány dönt arról is, hogy ki váltja az Országgyűlésben Mandur Lászlót, aki - miután hétfőn a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjává választotta a Ház - lemondott mandátumáról. Helyére valószínűleg Kránitz László kerül, aki november elejéig képviselte a szocialistákat a közszolgálati média működését felügyelő testületben.