Labdarúgás: telekszomszédok csatája Gyulán - rangadó a javából


Szinte közös a kerítés a két csapat létesítményei között, most a Szeged-Grosics pályáján dőlhet el, hogy melyik szomszéd fűje zöldebb...
ONLINE
A Szeged 2011-Grosics Akadémia - Várfürdő-Gyulai Termál FC NB III-as összecsapást a SZEGEDma.hu élőben közvetíti szombaton 15 órától! Szurkoljon velünk a kék-feketéknek!A két csapatot mindössze egy pont választja el, de nem csak ezért számít rangadónak a derbi. A két élcsapat lényegében telekszomszéd, a Várfürdő-Gyulai Termál FC lelátójáról épp rálátni a Szeged 2011-Grosics Akadémia tribünjére, az akadémisták szállása pedig a gyulai pálya bejárata mellett van. Finoman szólva is rivalizál egymással a két egyesület. A mutatók az utóbbi heteket tekintve nem éppen kedvezőek a hazaiaknak, hiszen a Nyilas-legénység egy hazai megsemmisítő vereséget követően Baján nem tudtak győzni, 1-1-es döntetlent értek el, így most a tabella ötödik helyén állnak 15 ponttal. A Soroksár mögött 16 ponttal a második pozícióban tanyázó "vendégek" az előző fordulóban nyertek 3-1-re, két hete azonban ugyan ilyen arányban maradtak alul a Rákosmentével szemben. A mérlegük eddig 5 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség, a Szegedé pedig 4 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség. „Úgy futunk neki a meccsnek, mint minden más komoly megmérettetésnek. Némi pikantériája azért van a találkozónak, hiszen szó szerint a szomszédvár fog minket ostromolni. De én minden egyes elemzésnél, értékelésnél óva intettem mindenkit attól, hogy túlzott hangsúlyt fektessenek a fiúk a rivalizálásba. Ez is egy mérkőzés a többi között. Életem során már sok rangadót volt szerencsém játszani, elég csak a Fradi-Újpest derbikre gondolnunk. Az a tapasztalatom, hogy a játékosoknak bizony plusz motivációt jelenthet egy-egy ilyen összecsapás, de csakis akkor, ha tiszta fejjel, higgadtan, ugyanakkor feltüzelve küzdenek majd” - emelte ki a szakember aki a csapat összeállítását tekintve csak annyit mondott, hogy apróbb gondok akadnak, de a hétvégéig megoldódik minden, ugyanaz a felállás várható, mint az előző fordulóban.
A Szeged 2011 várható kezdőcsapata:
Molnár – Kéri, Szabó, B. Kapic, Markovic, Zabari, Dombai, Kovács, Kis, Geiger, Germán.
Így játszott a Szeged 2011 az előző fordulóban:
Bajai LSE – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-1 (0-1).
Baja, Bajai LSE Sporttelep, 250 néző. Vezette: Szommer Attila (Verbászi Patrik Bence, Varga Gábor)
Szeged-Grosics:
Molnár – Kéri, Szabó, B. Kapic, Markovic (Ács 46′), Zabari, Dombai, Kovács, Kis (Pászka 28′), Geiger, Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Szegedi gól:
Dombai (27′).
Így játszott a Gyula az előző fordulóban:
Gyula Termál FC – Maglódi TC 3-1 (1-0)
Gyula:
Marton – Vincze, Wéber, Kristóf, Kovács T., Kukla (Nagy 81'), Bálint, Fritea, Zádori S (Kondoros 76'), Zádori E., Dragan (Bigyinszki 88'). Vezetőedző: Popovics Ladislau Pavel.
Gyulai gólszerzők:
Fritea (44', 66'), Kondoros (88').
A bajnokság állása:
| # | Név | MSZ | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Soroksár SC | 8 | 6 | 1 | 1 | 24 | 8 | 16 | 19 |
| 2. | Várfürdő-Gyulai TFC | 8 | 5 | 1 | 2 | 15 | 9 | 6 | 16 |
| 3. | Budapest Honvéd-MFA | 8 | 5 | 0 | 3 | 20 | 16 | 4 | 15 |
| 4. | Rákosmente KSK | 8 | 4 | 3 | 1 | 17 | 9 | 8 | 15 |
| 5. | Szeged 2011-GA | 8 | 4 | 3 | 1 | 17 | 10 | 7 | 15 |
| 6. | Tolle UFC Szekszárd | 8 | 4 | 3 | 1 | 14 | 8 | 6 | 15 |
| 7. | Orosháza FC | 8 | 4 | 1 | 3 | 13 | 13 | 0 | 13 |
| 8. | Dunaharaszti MTK | 8 | 3 | 4 | 1 | 11 | 6 | 5 | 13 |
| 9. | Videoton FC II. | 8 | 3 | 4 | 1 | 13 | 10 | 3 | 13 |
| 10. | Monori SE | 8 | 3 | 2 | 3 | 14 | 13 | 1 | 11 |
| 11. | Maglódi TC | 8 | 2 | 2 | 4 | 10 | 17 | -7 | 8 |
| 12. | Bajai LSE | 8 | 2 | 1 | 5 | 9 | 17 | -8 | 7 |
| 13. | FC Dabas | 8 | 2 | 0 | 6 | 10 | 19 | -9 | 6 |
| 14. | Bölcskei SE | 8 | 1 | 3 | 4 | 14 | 16 | -2 | 6 |
| 15. | ESMTK | 8 | 1 | 1 | 6 | 11 | 22 | -11 | 4 |
| 16. | Komlói Bányász | 8 | 0 | 1 | 7 | 3 | 22 | -19 | 1 |
A 9. forduló párosításai:
Október 12. (szombat) 15.00:
Szeged 2011-Grosics Akadémia - Várfürdő-Gyulai Termál FC, Maglódi TC - FC Dabas, Rákosmente KSK - Dunaharaszti MTK, Bölcskei SE - Videoton FC II., Komlói Bányász SK - Bajai Labdarúgó SE, Monori SE – Soroksár SC.
Október 13. (vasárnap) 15.00:
ESMTK - Orosháza FC, Budapest Honvéd-MFA - Tolle UFC Szekszárd.