A hétvégén dönt a listaállításról az MSZP, a frakció egyharmada kicserélődhet

A hétvégén véglegesítik az MSZP választási listáját, jövőre várhatóan a jelenlegi szocialista frakció legalább egyharmada kicserélődik. A következő ciklusban nem lesz képviselő két korábbi pártelnök, Kovács László és Lendvai Ildikó sem.
A listára az elnökség tesz javaslatot, ezt a választmány a szombati ülésén véleményezi. Az MSZP alapszabálya együttdöntési kötelezettséget ír elő a két testületnek, ami azt jelenti, hogy ha a választmány változtatna a névsoron, az visszakerül az elnökség elé, és így tovább, amíg nincs konszenzus. A végső döntést a jövő szombati kongresszus mondja ki, amely elé azonban már egy zárt lista kerül, annak elfogadásáról vagy új lista elkészítéséről döntenek (utóbbi azonban valószínűtlen). Biztosra vehető, hogy a listát
Mesterházy Attila
pártelnök vezeti majd, és
Botka László
választmányi elnök követi. Az első tízben kap helyet - amint arról már a Népszabadság és a Népszava is beszámolt -
Tóbiás József
és
Harangozó Tamás
frakcióvezető-helyettes,
Simon Gábor
elnökhelyettes,
Gúr Nándor
alelnök,
Molnár Zsolt
kampányfőnök és budapesti MSZP-elnök,
Velez Árpád
pártigazgató és
Kunhalmi Ágnes
elnökségi tag. Előkelő helyre számíthat
Józsa István
és
Lukács Zoltán
frakcióvezető-helyettes is. Utánuk az elnökségi tagok következnek, köztük
Bangóné Borbély Ildikó
és
Demeter Márta
, akik egyaránt először lehetnek parlamenti képviselők, a pécsi
Tóth Bertalan
(ő a 2006-ban kezdődő ciklus elején már volt képviselő, de fél év után lemondott mandátumáról
Tasnádi Péter
polgármester javára) és két korábbi államtitkár,
Teleki László
és
Korózs Lajos
, akik 2010-ben nem kaptak parlamenti helyet érő pozíciót az MSZP-listán. Az MTI információja szerint befutó helyre számíthat
Bárándy Gergely, Steiner Pál
és
Tukacs István
. Mindhármuknak van párttisztségük (az etikai bizottságot, az etikai és fegyelmi ügyek tanácsát, illetve a pénzügyi ellenőrző bizottságot vezetik), ráadásul egyéni körzetükben a két fél megállapodása nyomán az Együtt-PM állíthat jelöltet helyettük. Vagyis ők csak listán kerülhetnek az Országgyűlésbe (ugyanez igaz a pártvezetők közül Tóbiás Józsefre, Gúr Nándorra és Molnár Zsoltra). Mandátumot érő helyet kap
Hiller István
korábbi pártelnök is, ám ő korábban kétszer nyert pesterzsébeti egyéni körzetében, és most is erre készül. A 2010-es választási vereség után megújultak az MSZP vezetőtestületei, az elnökség átlagéletkora 40 év körül van, és ciklus közben új frakcióvezető-helyetteseket választottak
Puch László
volt pártpénztárnok és Szabó Vilmos korábbi külügyi államtitkár helyett. A képviselőcsoport összetétele azonban nem változott, így itt jövőre várható a vérfrissítés. Az MSZP-ben érvényes kvótaszabályok alapján a lista ötödét nőknek, ötödét 35 éven aluli politikusoknak kell elfoglalniuk. Utóbbiak között van
Demeter Márta
és a szintén az országos elnökségben dolgozó
Varga László
, aki Miskolcon egyéni jelöltként is indul. Női kvótán juthat be - de szintén nincs még 35 éves - a három említett elnökségi tagon kívül
Heringes Anita
paksi képviselőjelölt, a Societas korábbi alelnöke is. Vele együtt legalább négy olyan politikusnőből lehet képviselő, aki korábban nem volt tagja az Országgyűlésnek. A szocialista frakcióban jelenleg csak két nő ül:
Lendvai Ildikó
és
Lamperth Mónika
, miután
Szili Katalin
,
Szűcs Erika
és
Vadai Ágnes
a ciklus közben távozott a képviselőcsoportból. A korábbi pártelnök már régebben bejelentette, hogy nem indul a 2014-es választáson, de nem lesz tagja a következő parlamentnek Lamperth Mónika sem, az ő kaposvári körzetében szintén a Bajnai-párt állíthat jelöltet. Nem lesz képviselő a következő ciklusban
Kovács László
egykori pártelnök, külügyminiszter és uniós biztos,
Kovács Tibor
, aki 1994 óta tagja az Országgyűlésnek, és
Mandur László
, a Ház korábbi alelnöke sem. A régóta vezető szerepet betöltő szocialista politikusok közül
Kiss Péter
korábbi kancelláriaminiszterrel egyéni és listás jelöltként is számolt a pártvezetés, de régóta betegséggel küzd, március óta nem vesz részt a parlamenti munkában. Várhatóan 2014 után is képviselő lehet viszont
Baja Ferenc
és
Szekeres Imre
, akik több mint egy évtizedig meghatározó politikusai voltak az MSZP-nek, és noha újabban keveset szerepelnek, Baja Ferenc a Szocialista Platform, Szekeres Imre pedig a József Attila Alapítvány elnöke. Várhatóan nem szerepel majd a listán
Horváth Csaba
alelnök, aki az MSZP főpolgármester-jelöltje lehet. A szocialisták egyetlen nagyvárosi polgármestere, a lista második helyére esélyes Botka László újraindul Szeged vezetéséért, ezért egyéni választókerületet nem vállalt, és ha nyer az önkormányzati választáson, lemond mandátumáról. (A képviselői és a polgármesteri, önkormányzati megbízás jövő ősztől összeférhetetlen lesz.) A XIII. kerület irányítását választotta
Tóth József
jelenlegi polgármester, míg a mostani frakciótagok közül
Simon Gábor
indul a miskolci polgármester-választáson. A várost 2006-ig irányító
Káli Sándor
ugyancsak utolsó ciklusát tölti a parlamentben. A szocialista pártban úgy számolnak, a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján körülbelül 25-30 képviselőjük szerezhet listás mandátumot, de mivel a befutó helyen szereplő politikusok egy része egyéniben is indul, akár az ötvenedik hely is érhet mandátumot. Az Országgyűlés helyett az Európai Parlamentben folytathatja a jelenlegi frakciótagok közül az EP-lista vezetésére esélyes
Szanyi Tibor
- aki Tóth József mellett 2010-ben az MSZP másik, egyéni választókerületben győztes jelöltje volt -,
Ujhelyi István
, a parlament alelnöke és
Veres János
korábbi pénzügyminiszter. Az EP-listáról szintén ezen a hétvégen döntenek, a jelenlegi képviselők közül
Gurmai Zita
kaphat befutó helyet, és brüsszeli mandátumra számíthat a delegáció titkára,
Gúr Roland
(az MSZP alelnökének fia) is.