Kigyulladt a grill a szegedi hipermarketben

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységei négy tűzesetnél avatkoztak be a hétvégén.
Szombaton délután Szegvár külterületén negyven hektáron a tarló kapott lángra, amelyet a szentesi és hódmezővásárhelyi tűzoltók oltottak el. Vasárnap hajnalban a hódmezővásárhelyi Petőfi utcáról érkezett jelzés, ahol a tűzhelyen felejtett étel okozott tüzet, amelyet a helyi egység eloltott. Vasárnap két nagyáruházban is kisebb tűzeset történt: Az egyik szegedi szupermarket grillpultjának sütője okozott tüzet délelőtt, amelyet a dolgozók eloltottak – ezt utólag jelezték -, míg délután Hódmezővásárhelyre, az egyik Kaszap utcai nagyáruházba érkeztek ki a helyi tűzoltók, ahol a kenyérpult lámpateste kapott lángra, amelyet a dolgozók oltottak el. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.