Kosárlabda: bankot robbantott a Kosársuli

Czibere és Marinkovics kosáresőjével a helyezése megőrzése szempontjából igen fontos győzelmet aratott a Vásárhelyi Kosársuli gárdája a fővárosban az MKB-Euroleasing Vasas csapata ellen, így Nyilasék továbbra is a harmadik helyen állnak az alsóház 12 együttese között.
Garamvölgyi, Nagy Szabolcs
és
Nagy Levente
kosaraival a fővárosi csapat kezdett jobban (3.perc: 6-0), de
Czibere
pontjaival gyorsan felzárkózott a Vásárhely (5.perc: 6-5). A következő percben a hazaiak két triplát is dobtak (7.perc: 14-7), de erre is volt vendégválasz Czibere és
Marinkovic
révén és máris a Kosársuli vezetett (9. perc: 14-17). A szerb bedobó rendkívül ponterős volt, és rengeteg lepattanót is szedett, de büntetőből képtelen volt betalálni. Egy sajnálatos sérülés is történt ebben az időszakban: Kukla bokája - alig egy perc játék alatt - kifordult. A második negyedet is a fővárosi fiatalok kezdték jobban, két újabb triplával felzárkóztak (13.perc: 24-25). Ezután azonban Nyilas és Mócsai vezérletével egyre jobban működött a Kosársuli zónája, és a remek napot kifogó Marinkovic vezérletével fokozatosan nőtt a vásárhelyi előny (19.perc: 28-41) majd a szünetre 34-48 állt a táblán. Ebben az időszakban minden vásárhelyi dobott kosarat. Szünet után Vejinovics és Czibere pontjaival gyorsan húsz lett közte (25.perc: 40-61), de újabb három triplával szépítettek a hazaiak. A negyed vége ismét a kék-sárgáké volt és az utolsó negyedet 54-75-ös előnnyel kezdhették. Az utolsó tíz percben mindent megpróbált a Vasas: letámadtak, faultoltak, folyamatosan betörtek. A Kosársuli szenvedett, a hazaiak előbb 59-75-re, majd 63-78-ra feljöttek ugyan, de nem tudtak lényegesebbet faragni hátrányukból. A hajrában Marinkovic, Czuprák és Czibere kosaraival sikerült nemcsak nyerni a vásárhelyieknek, hanem kereken húsz pont előnyt is elkönyvelni. A 76-96-os végeredménynél az 55-114-es IBM pontarány jobban kifejezi a két csapat közti különbséget.
Kosárlabda NB I/B, rájátszás a 9-20. helyezésért:
MKB Euroleasing Vasas - EnterHód Vásárhelyi KS 76-96 (16-21, 18-27, 20-27, 22-21)
Budapest. Vezette: Jakab, Menyhárt és Vida
Vasas:
Velkey 3/3, Nagy L. 2, Garamvölgyi 11, Nagy Sz. 6, Bazsik 13/6. Csere: Michay 22, Fekete 14/12, Cséffalvay 3/3, Lang, Horváth E.
Kosársuli:
VEJINOVICS 9, CZIBERE 32/18, MARINKOVIC 28/3, Vas 6/3, Schéda -. Csere: NYILAS 8, Kukla -, Mócsai 6, Szilágyi 2, Utasi -, Czuprák 5. dr. Elek András edző:
"Nehezebb mérkőzésre számítottam, de Czibere és Marinkovic ponterőssége - valamint a csapatvédekezésünk gyorsan eldöntötte a küzdelmet. Egy nagyon tehetséges fiatalokból álló, jól felkészített együttes ellen szereztünk idegenben értékes győzelmet."
A vásárhelyi csapat pénteken este a tabellán közvetlenül mögötte álló Veszprémi Egyetem vendége lesz, majd a zárófordulóban (június 1-én 18 órakor)az alsóház legjobb csapata, a Győr-SZOL Széchenyi Egyetem látogat a Hódtói Sportcsarnokba.