Közélet

Fidesz: a Gyurcsány-Bajnai szövetségnek nincs erkölcsi alapja a számonkérésre

2013. május 13., hétfő
Fidesz: a Gyurcsány-Bajnai szövetségnek nincs erkölcsi alapja a számonkérésre

A Fidesz szóvivője szerint a "Gyurcsány-Bajnai szövetségnek semmilyen alapja, pláne erkölcsi alapja nincs arra, hogy bárkit számon kérjen".

Hoppál Péter

ezt hétfőn arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke napközben tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: nyolc napon belül írásbeli nyilatkozatot várnak a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőitől, illetve polgármestereitől arra, hogy nem vettek részt a trafikpályázatok előkészítésében és nem tettek javaslatot a nyertesek személyére. A kormánypárt szóvivője szerint "az a maffiabaloldal, amely az alvilággal paktált le egy választás elcsalásáért, ne akarjon senkit számon kérni semmiért". "Ugyanazok, akik tönkretettét, kifosztották Magyarországot és a magyar emberek ellen fordultak, ne akarjanak számon kérni senki semmiért" - hangsúlyozza Hoppál Péter, hozzátéve: a "Gyurcsány-Bajnai szövetségnek nyilatkoznia se kell arról, hogy felvállalta-e a bűnt, mert a tények és jegyzőkönyvek igazolják azt". A fideszes politikus szerint a "baloldalon hazudtak és loptak, ezt maga Gyurcsány Ferenc mondogatja, és korruptak is voltak, ezt meg Bajnai Gordontól tudjuk". "Mégis milyen alapon bírálnak ők alaptalanul bárkit is?" - teszi fel a kérdést Hoppál Péter, aki szerint a vasárnapi komlói "fölényes fideszes győzelem" is igazolja: az emberek már átlátnak a szitán, és nem hagyják, hogy a baloldal alaptalan rágalmakkal félrevezesse őket, különbséget tudnak tenni "a hazug lejárató kampány és az igazi bűn között".

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.