Labdarúgás: vasárnap megyei derbit rendeznek Makón


Az NB III Alföld csoportjának őszi idényében csalódást okozott két gárda összecsapásával kezdődik meg a megyei derbik sora a hétvégén. Vasárnap délután 15 órakor Makón, az Erdei Ferenc téri pályán randevúzik egymással a jelenleg 12. helyen álló hazai gárda és a 14. helyezett Hódmezővásárhelyi FC.
A téli átigazolási időszakban mindkét gárda játékoskerete alaposan megváltozott, sajnos komoly erősítésről egyik gárda sem tud számot adni. A hazaiaknál majdnem egy csapatra elegendő labdarúgó –
Magyar György, Gellér Gábor, Csák Zoltán, Bánóczki Dániel, Erős Dávid, Zámbori Dániel, Nagy András
és
Czibere Adrián
– távozott és mindössze öten érkeztek. Az új játékosok közül négyen visszatérők. A tehetséges
Tóth Timotheusz
Kecskemétről tért vissza nevelő egyesületéhez,
Kalász Zoltán
a makói utánpótlás évek után játszott előbb Vásárhelyen majd Kiszomboron is,
Schreiber László
fél éves külföldi kaland után játszik ismét az Erdei Ferenc téren, míg a rutinos Pataki Viktor legutóbb Mezőhegyesen szerepelt, de másfél évvel ezelőtt már szerepelt a makói együttesben. Az egyetlen valóban új embert, a felkészülési mérkőzéseken igen gólerősen játszott
Kohajda Gergelyt
Röszkéről igazolta a klub. Érdekesség ugyanakkor, hogy a csapattól az őszi idényben elért 15 gólt szerző játékosok mindegyike távozott, sőt a tavaszi nyitófordulóban szerzett makói gól nagykőrösi öngólból született, így a jelenlegi keretben nincs egyetlen játékos sem, aki ebben a bajnoki évben gólt szerzett volna az NB III-ban. A hazaiak trénere,
Bány Tamás
tehát nincs könnyű helyzetben, hiszen a tavaszi gárda védelme elég rutintalannak tűnik, míg a góllövés sem erőssége csapatának. Vásárhelyen is nagy volt a játékos mozgás. Itt is a távozók –
Kovács Krisztián, Boros Ádám, Hanyecz Henrik, Gazsó József, Harangozó Krisztián
és
Rácz László
– jelenti a jelentősebb számot, hiszen télen a csapathoz éppen Makóról visszatérő
Nagy András
és
Czibere Adrián
mellett a korábban szintén Vásárhelyen játszott
Keller Zoltán
és új emberként a kapus
Hegyi Tibor
érkezett. Az őszi idény után mindkét együttesnek már csak matematikai esélye maradt arra, hogy kiharcolja az osztályozóra jogosító helyek egyikét, így mindkét gárdánál már a jövő évi csapatot építik, amely egyre több lehetőséget biztosít a saját nevelésű fiatalok bemutatkozására. Ősszel a harmadik fordulóban találkozott a két csapat Vásárhelyen, ahol gyors HFC vezetés után a makóiak már a szünet előtt fordítottak, majd a második játékrészben további két gólt lőve simán nyertek az előző fordulóban, Dunaharasztiban megtizedelt vásárhelyiek otthonában. Egy évvel ezelőtt viszont Makón ugyancsak három góllal a vásárhelyiek tudtak nyerni, tehát a vasárnapi összecsapás eredménye szinte megjósolhatatlan. A tavaszi nyitó fordulóban a Makó döntetlenre végzett hazai pályán a Nagykőrössel, míg a vásárhelyiek a 85-dik percig döntetlenre álltak, de végül három gólos vereséget szenvedtek Kecskeméten. A hétvégi összecsapáson
Dezső Ferenc
, a vásárhelyiek mestere nem számíthat az eltiltott
Juhász Sándorra
és a közelmúltban térdműtéten átesett Czibere Adriánra, felépült viszont sérüléséből
Kökény Tamás
, aki játékra jelentkezett.
A vásárhelyiek kerete:
Hegyi, Vígh S. (kapusok), Tóth J., Antal, Mucsi, Marton, Brizik-Bodrogi I., Kökény, Varga L., Nagy A., Konc A., Szabó M., Varga M., Klimaj, Lékó.
A Makó FC várható kerete:
Halász K., Gilinger (kapusok), Varga Cs., Kalász Z., Tóth A., Horváth G., Kulacsik, Siket, Puskás, Horváth K., Kohajda, Schreiber, Tóth T., Bakos Á., Mátó, Bakos T., Tóth Z., Bány.
A legutóbbi egymás elleni meccsükön (2012. szeptember 2.):
Hódmezővásárhelyi FC – Makó FC 1-4 (1-2)
HFC:
Gábor V. – Juhász S., Antal, Boros, Marton – Varga M., Hanyecz H. (Rácz L. 46’), Hanyecz B. (Kovács V. 79’), Gazsó (Szabó M. 75’) – Klimaj, Harangozó.
Edző:
Szűcs Róbert.
Makó:
Czirbus – Rakonczai, Gellér, Varga Cs., Zámbori – Kulacsik (Nagy A. 69’), Magyar Gy., Puskás, Horváth K. – Bánóczki D., Erős (Csák 46’, Bány 74’).
Edző:
Bány Tamás.
Góllövők:
Harangozó K. (1’), ill. Gellér G. (12’), Erős D. (27’), Bánóczki D. (72’), Magyar Gy. (79’).
Így játszottak az előző fordulóban:
Makó FC - Nagykőrösi Kinizsi TLC 1-1 (1-1)
Makó:
Halász K. – Varga Cs., Kalász Z., Tóth A., Horváth G. – Kulacsik, Siket, Puskás (Bakos Á. 72’), Horváth K. – Kohajda (Tóth T. 65’), Schreiber (Mátó 88’).
Edző:
Bány Tamás.
Góllövők:
Mojzes (öngól 2’), ill. Pető Z. (35’)
Kecskeméti TE II. – Hódmezővásárhelyi FC 4-1 (0-0)
HFC:
Hegyi T. – Tóth J., Antal, Mucsi, Marton – Brizik-Bodrogi I. (Hanyecz B. 69’), Nagy A. – Szabó M. (Varga L. 81’), Klimaj, Lékó – Varga M. (Konc A. 64’).
Edző:
Dezső Ferenc.
Góllövők:
Kalmár F. (60’, 85’, 87’), Nagy D. (92’), ill. Varga Máté (51’).