Labdarúgás: akadémistákat oktatott a Mórahalom

Futószalagon vívja edzőmeccseit az NB III-as Mórahalom VSE gárdája, csütörtök este a délvidéki Nyers-akadémia legjobbjaival mérték össze tudásukat Csák Zoltán tanítványai.
Az
Apró Attila
koordinálta Tóthfalui Nyers István Akadémia Sportegyesület a közelmúltban a Mórahalom csoportbeli riválisával, a Hódmezővásárhellyel is megmérkőzött, illetve jövő héten a Tisza Volán SC vendége is lesz - csütörtök este pedig a Homokháton tett látogatást.
Csák Zoltán
együttese szerda este komoly csatát vívott az NB II-es Szeged 2011 gárdájával, s félidei vezetést követően talán kissé túlzónak tűnő 4-1-es vereséget szenvedett. Mint a mórahalmiak télen érkezett mestere előzetesen elmondta, a csütörtök esti edzőmeccsen inkább azoknak kíván lehetőséget adni, akik a Szeged ellen kevesebbet játszottak. Végül is az előző napi kezdőcsapat állt ki a lelkes akadémisták ellen, akik nagyon motiváltan játszva remek edzőpartnernek bizonyultak, s nem torpantak meg akkor sem, amikor
Fülöp
23 méterről a későn elvetődő kapus mellett a jobb sarokba lőtt, megszerezve a hazai vezetést. A második félidőre aztán elfogyott a tudomány a vendégeknél, s a találkozó a hazaiak számára könnyed edzőmeccsé változott, miközben Szőke, Domonkos, Kothencz sorra lőtték góljaikat - az első kettő duplázott is - a kegyelemdöfést pedig a kameruni Ngalle adta meg az erejükkel elkészülő vendégeknek, s így 7-0-s kiütéses diadalt arattak. A soron következő, komoly megmérettetés vasárnap 11 órától vár Podonyiékra, amikor az NB III Dráva csoportjában vitézkedő, ugyancsak újonc Nagybaracska Híd SC-t fogadják a mórahalmi műfüvön.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:
Mórahalom VSE - Nyers István Akadémia Sportegyesület (szerb) 7-0 (1-0)
Mórahalom:
Czirják - Nagy, Sarnyai, Udvari, Szvoboda, Fülöp, Magyar, Ngalle, Podonyi, ifj. Csák Z., Faragó.
Cserék:
Kovács (kapus), Kothencz, Domonkos, Szőke, Lázár, Szűcs, Vojnic-Zelic, Mészáros.
Vezetőedző:
Csák Zoltán.
A mórahalmi gólszerzők:
Szőke 2, Domonkos 2, Fülöp, Kothencz, Ngalle. Csák Zoltán:
"A tegnapi, Szeged elleni kemény edzőmeccs után kissé fáradtan mozogtunk, az első félidőben nagyon motivált volt a fiatalokból álló szerb csapat, ám a második félidőben már egyértelműen kijött a két gárda közötti nagyobb tudásbeli különbség."