Roma Közéleti Kávéház – nem csak cigányoknak + FOTÓK

Közéleti kávéházi sorozatot indított útjára a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. Céljuk a romákat is érintő kérdések megbeszélése mellett, hogy olyan embereket mutassanak be az érdeklődőknek, akikre a cigányság felnézhet.

A széles társadalmi összefogással létrejött Roma Tanodában új sorozatot indítottak útjára, havi rendszerességgel közéleti kávéházi esteket rendeznek. A roma nemzetiségi önkormányzat tagjai, civil szervezetek, a Védegylet szegedi csoportja, az egyház, az egyetem, a Juhász Gyula Általános Iskola, illetve civilek összefogásával létrejött tanoda egyik célja a gyereknek és szüleiknek tartott foglalkozásokon kívül, hogy összefogja a helyi cigányságot. Ennek egyik új eleme a Roma Közéleti Kávéház, melynek vendége a hódmezővásárhelyi ifj. Irhás József Szántó Kovács János-díjas költő volt, akivel Balog József, a Thealter Fesztivál művészeti vezetője beszélgetett. A rendezvényen Véber Viktória operarészletekkel kápráztatta el a közönséget.

„Terveink szerint ezeken a kávéházi esteken számos romákat is érintő kérdést beszélünk meg, illetve olyan cigány vagy nem roma embereket hívunk meg vendégként, akikre a cigányság is felnéz és elismer” – tájékoztatott Nagy Mihály, a Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A következő estet márciusban rendezik meg a Roma Tanodában.

8 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    8. beniko69
    2013. február 12., kedd, 11:03
    Válaszolok

    az EMBEREK általában a színeket festményeken ,fényképeken, mesekönyvekben,stb…..különmböztetik meg nem embereken ,gyerekeken!!!!erre kellene törvény ,hogy bizonyos “emberek” ne szín szerint osztályozon csoportba gyerekeket!!jaaa elfelejtettem van ilyen törvény csak a törvény szolgák nem tartatják be!!!ebben az országban az nagy probléma ha “sötétbőrű”gyerekek szétrúgnak egy hóembert de ha felnőt emberek megalázák őket az nevelési szándék!!!egyik dologra van büntető törvény mivel büncselekmény!!!!melyikre is ????hmmmm

  • '>
    7. beniko69
    2013. február 12., kedd, 10:43
    Válaszolok

    lehet cigányt mondani csak nem mindegy milyen hangsúlyal!!!!

  • '>
    6. felsövárosi
    2013. február 11., hétfő, 12:56
  • '>
    5. felsövárosi
    2013. február 11., hétfő, 12:56
    Válaszolok

    2,ez igaz most kaptam a telefont,de már 6b hoembert emlitenek szétrugva
    dm nem ir rola?sumakol a gyerköcei höstettéröl?

  • '>
    4. Ali4
    2013. február 11., hétfő, 12:35
    Válaszolok

    roma helyett végig ciganyt mond ,akkor változott a törvény?

  • '>
    3. Ali4
    2013. február 11., hétfő, 12:34
    Válaszolok

    annak a hölgynek ott adjanak már enni hogy lefogyott
    😆

  • '>
    2. Ali4
    2013. február 11., hétfő, 12:32
    Válaszolok

    friss élmény tegnaprol:amit a fehér gyerekek délelött épitettek;hóembert;a sötétebb börü gyerköcök délután szo szerint szétrugdusták
    no komment

  • '>
    1. jozkó
    2013. február 11., hétfő, 11:46
    Válaszolok

    Lélekbúvárkodásom során találkoztam már egész város lakosságához képest is rendkívüli adottságú cigány gyerekekkel.
    Kár, hogy elkallódnak.
    Nagy a cigány értelmiség felelőssége ezen a téren:
    Felismerni és olyan megkülönböztetett tehetséggondozásban részeaíteni ezeket a gyerekeket, hogy a szó legnemesebb értelmében a cigányság ragyogó csillagjaivá válhassanak.
    És ha ez beindul, ha megmutatják őket – a “továbbképzésükben” , annak költségeit is beleértve részt vehet a magyar állam,mert páratlan tehetségek kallódnak el enélkül, vagy a rossz irányban válnak “kiválóságokká” !