Fiatal gazdák börzéjének ad otthont Szegvár + FOTÓK


Változni fog a fiatal gazdák támogatása a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban, többek között erről is szó esik majd a Fiatal Gazda Információs Börzén, melynek Szegvár ad otthont november 22-én. Ezenkívül az új földtörvény és az agrárkárenyhítésről is tájékoztatást kapnak az érdeklődők.
Elsősorban a 40 év alatti gazdákat várják a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA által életre hívott rendezvénysorozat szegvári állomására. A november 22-i információs börze egyik célja, hogy minél több fiatal gazda érdekeit képviselő javaslat csomagot dolgozhasson ki az AGRYA a következő EU-s költségvetési ciklus forrásainak lehívására. A magyarországi mezőgazdasági területen dolgozók kor szerinti összetételében negatív folyamatok indultak el az elmúlt 10-20 évben.
B. Nagy László
közölte, a kormányzatnak is mindent el kell követnie a tendencia megfordítása érdekében, hogy ne forduljon elő az, hogy nem lesz kinek átadni a tudást, a föld és az állatok szeretetét. A megyei kormánymegbízott elmondta, hazánkban mindössze 47 ezer 35 évesnél fiatalabb mezőgazdasági vállalkozó van, míg a 65 év fölöttiek 172 ezren vannak. Az adatokból kitűnik, hogy a fiatalok arány 27%, s bár az EU-ban nem a legrosszabb korosztályos átlag, tenni kell a fiatalok arányának növeléséért. A Csongrád Megyei kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője,
Futó Tamás
arról számolt be, sok gazdálkodó családban a fiatalok nem veszik át a szülők munkáját, ezért az értékrendszer átalakítása is elkerülhetetlen. „Fontos, ha a magyar parasztról beszélünk, akkor az ne egy degradáló kijelentés legyen, hanem egy minőségi elismerés. Ebben kell előre lépnünk” – szögezte le. A KSH adatai szerint Csongrád megyében a gazdálkodók több mint 30 százaléka hatvanöt éven felüli, míg gazdálkodószervezetek esetében 7,2 százalékuk. A november 22-i szegvári Fiatal Gazda Információs Börzével kapcsolatban
Gémes László
, az AGRYA alelnöke, a Fiatal Gazdák Dél-alföldi Szövetsége társelnöke arról tájékoztatott, hogy
Búsi Lajos
, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elemzi majd az agrárium aktuális kérdéseit. Az új földtörvény tervezetét is ismertetik, illetve az agrár kárenyhítésről és a gázolaj visszatérítéssel kapcsolatos változásokról is szó esik.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA ügyvezető elnökétől megtudtuk, az új uniós támogatási ciklus tervezési feladatait már elkezdődtek. „Az új szabályozási rendszer, s nem csak az agrárium területén, hangsúlyosan a fiatal generáció felé fordul. Az ifjúsági munkanélküliség, ami szektoroktól független, európai jelenségnek tekinthető, ezért az EU a 2014-2020-as ciklusban külön figyelmet fordít a fiatalokra” – tájékoztatott
Mikula Lajos
. A 2011 végén az Európai Bizottság által közzétett Közös Agrárpolitika (KAP) reformja két pillérében is lehetővé teszi a fiatal gazdák támogatását 2014-től. Mikula elmondta, a vidékfejlesztési programok esetében lehetőség van tematikus alprogramok indítására, ezek egyike kimondottan a fiatal gazdákat célozhatná meg, mely révén többlettámogatáshoz juthatnának. A szaktanácsadási szolgáltatásokat úgynevezett „Tudás Csekk” program keretében javasolják megvalósítani, amit a kezdő fiatal gazdák öt éven keresztül vehetnének igénybe. Farm Gyakornoki Programra is szükség lenne, hiszen az iskolából kikerülők nem rendelkeznek elegendő szakmai tapasztalattal. A javaslat értelmében családi gazdaságokban dolgozhatnának 1-2 éven keresztül a fiatalok. Mikula szerint a külföldi tapasztalatcserét is támogatni kellene, továbbá egy inkubációs program indítása is szükséges. Ennek lényege, hogy komplex segítséget kapjanak a gazdák, például pályázatok elkészítésében is. Példaként elmondta, az utólagos ellenőrzéseken 10-ből 6 pályázatnál találnak komoly hiányosságokat, ami elkerülhető lenne, ha teljes körű segítséget kapnának a gazdálkodók. A Fiatal Gazda Információs Börze részletes programját
olvashatják.
