Közélet

Bajnai Botkával tárgyalt az MSZP újrapozicionálásáról?

2012. november 3., szombat
Bajnai Botkával tárgyalt az MSZP újrapozicionálásáról?

A Magyar Nemzet szerint október 23-a előtt Bugacon tárgyalt Bajnai Gordon az MSZP választmányi elnökével, Botka Lászlóval az MSZP újrapozicionálásáról és a Mesterházy Attila utáni életről. A szegedi polgármester szerint ilyen nem történt, a Magyar Nemzet és a Fidesz csak ostobán provokál.

Még október 23. előtt Bugacon tárgyalt

Bajnai Gordon

az MSZP választmányi elnökével,

Botka Lászlóval

– értesült

a Magyar Nemzet

több egymástól független forrásból. Úgy tudni, a megbeszélésen a volt kormányfő visszatéréséről, az MSZP újrapozicionálásáról és a

Mesterházy Attila

utáni életről volt szó. A lap forrásai közölték, a lelepleződött háttérmegbeszélés komoly feszültséget okozott Szeged polgármestere és az MSZP-elnök között. Az informátorok jelezték: Bajnai volt kormánya tagjaival is tartja a kapcsolatot, így

Kiss Péterrel

és

Szekeres Imrével

is. A szocialisták régi erős emberei közül

Lendvai Ildikó

is érdekelt lehet abban, hogy az MSZP a liberálisabb irányt képviselő Együtt 2014 mozgalom felé mozduljon. Ez azonban párton belül ellenállásba ütközik. Nyakó István közben azt mondta, amikor Bajnai kormányfő volt, közte és az MSZP között értékközösség egy percig sem állt fenn.

Botka: ez ócska és ostoba provokáció

A szegedi polgármester szerint ilyen nem történt, a Magyar Nemzet és a Fidesz csak ostobán provokál - közölte Botka László válaszát a

Népszabadság Online.

„A Fidesz retteg a demokratikus erők összefogásától, világosan látszik, hogy az elmúlt napokban gőzerővel próbálnak éket verni és megosztani a szocialista pártot, illetve minden együttműködési szándékot. A mostani Magyar Nemzet cikk a legostobább és legócskább provokáció” – így kommentálta a Népszabadságnak nyilatkozva Botka László szegedi polgármester a Magyar Nemzetben megjelent állításokat. A kormányközeli lap szombati száma többek között arról írt, hogy még az október 23-i zászlóbontás előtt Bajnai Gordon és az MSZP választmányi elnöke a szocialista párt „újrapozicionálásáról és a Mesterházy Attila utáni életről” egyeztetett Bugacon. A Magyar Nemzet forrásaira hivatkozva azt írta: a lelepleződött háttérmegbeszélés komoly feszültséget okozott Botka és Mesterházy között. „Semmilyen bugaci találkozó köztem és Bajnai között nem volt, nem is értem ezt honnan veszik” - tette hozzá lapunknak Botka László. Az MSZP politikusa hangsúlyozta: két-háromhavonta a fővárosban volt már rá példa, hogy a volt miniszterelnökkel ebédelt, illetve egy alkalommal, amikor Bajnai Gordon Szegeden tartott előadást, akkor is találkoztak egy szegedi halászlé erejéig, de más, különösen nem titkos összejövetelek nem voltak. „Mesterházy Attila és több vezető szocialista politikus is rendszeresen találkozik Bajnaival. Nem igaz, hogy a párton belül vita lenne az Együtt 2014 és Bajnai színre lépésre miatt. A pártelnökkel többször konzultáltam és mind a ketten nagyra tartjuk, hogy a nyilatkozataink teljesen egy irányba hatnak. Ha a Fidesz azt gondolja, hogy ilyen ócska és olcsó trükkökkel szét tudja verni az egyre erősebb MSZP-t, illetve el tudja lehetetleníteni a nyitottságunkat minden demokrata felé, akkor mind a baloldalt, mind az ország jelenlegi helyzetét félreismeri” - tette hozzá lapunknak Botka László. Forrás:

Magyar Nemzet Online

,

Népszabadság Online

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.