Sport

Futsal: a felsőházat célozza az UTC Futsal Team

2012. július 17., kedd
Futsal: a felsőházat célozza az UTC Futsal Team

Készül a következő szezonra az UTC Futsal Team tavaly újoncként magyarkupa-bronzérmes, bajnoki 6. helyen végzett csapata is. A felsőházba kerülést megcélzó NB I-es csapatot érintő fejleményekről érdeklődtünk a technikai vezetőnél, Erhardt Szilárdnál.

Remek első NB I-es éven van túl az UTC Futsal Team: Hegyesi Zsolték a magyar kupában harmadikok lettek, a bajnokságban pedig a később bronzérmes Gödöllői Bikákkal vívott nagy csatákat követően a 6. helyen zártak. Mint

Erhardt Szilárd

technikai vezető elmondta, az együttes július 19-én tart először egy strandfocis-beszélgetős összejövetelt, ahol átbeszélik az elmúlt évet és a következő idényre vonatkozó tudnivalókat, majd ezt követően július 23-tól hétfőnként és csütörtökönként lesznek edzések, összehangolva a nagypályás felkészüléssel. "Szorosabbra fűzzük az együttműködést az NB III-ba feljutott Mórahalommal, így onnan is érkezhetnek hozzánk játékosok, a Békéscsabáról Mórahalomra szerződött

Fülöp Tibort

például mindenképp szeretnénk az UTC Futsal Team soraiban látni. Tárgyaltunk

Tóth Ákos

vezetőedzővel, aki nyitott az együttműködésre, támogatja, hogy a játékosok futsalozhassanak is, ez mindkét csapatnak hasznára lenne" - közölte a technikai vezető. Az UTC szempontjából az egyik legnagyobb pozitívum, hogy

Tombácz Róbert

továbbra is a csapatot erősíti, miután nem sikerült megegyezni a Rába ETO-val átigazolása kapcsán. Mint megtudtuk, még nem kristályosodott ki teljesen a jövő évi keret, de a tavalyi csapat nagy része együtt marad, és erősítés is várható: az utánpótlásból a nagyon tehetséges

Váczi Tibor

érkezésére lehet számítani, illetve az NB II-es SZTE EHÖK SE csapatából

Polczer Norbert

és

Kalános János

is együtt fog edzeni Dürgő Péterékkel. Az alakulatot jövőre is

Brinszky Adrián

irányítja.

A másodosztályú együttes kapcsán egyéb fejlemények is vannak. "Folyamatban van megállapodásunk a Szegedi Tudományegyetemmel, úgy tűnik, idén sikerül megoldanunk, hogy az SZTE EHÖK SE fiókcsapatunkként működjön tovább, ami tavaly még nem jött össze. Ha az egyetem rábólint, mindkét csapat maradna a saját nevén, de megoldódna az átjárás, így több játéklehetőséget tudnánk biztosítani a fiataloknak és a kevesebbet játszóknak, a tehetséges futsalosokat fel tudnánk hozni az UTC-be, s amikor szűkös az NB II-es keret, mi is tudnánk leadni embereket az SZTE EHÖK SE-nek" - vázolta a terveket Erhardt Szilárd. Szükség is lesz erősítésre, hiszen a bajnokság is erősödni fog, a két feljutó, a Vác és a Veszprém keretük alapján jó játékerőt fog képviselni a következő évben, de például a Rába ETO is a minap igazolt egy spanyol válogatott, Európa-bajnok, UEFA Futsal Cup-győztes futsalost. A bajnokság rendszere is átalakul, az alapszakasz után egy-egy hatcsapatos felső- és alsóházra bontják a mezőnyt, mint eddig, ám ezúttal körmérkőzésekkel folytatódnak a küzdelmek, ami újabb 10 meccset jelent mindenkinek. Ennek a végén, 32 mérkőzést követően alakul ki a végső sorrend, ez dönti el a bajnok, a dobogós, a két osztályozós és a két kieső csapat kilétét. "Az első hat a célunk, hiszen sem a fejlődésünk, sem a közönség miatt nem mindegy, hogy a felsőházba jutott gárdákkal vívunk komolyabb, közönségcsalogatóbb meccseket, vagy az alsóházban, ahová a kevésbé erős együttesek kerülnek majd. Az NB II-ben is ilyen volt tavaly a lebonyolítás. Úgy vélem, ez reálisabb, jobb rendszer, ahol folyamatosan jó teljesítményre van szükség" - hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, így minden résztvevőre 16 hazai meccs vár, amely kiegészül a magyar kupa mérkőzéssorozatával is.

Az UTC felkészülését természetesen edzőmeccsek is színesíteni fogják. "Egyelőre úgy tűnik, Békéscsabán újraéled a futsal, velük már kötöttünk le oda-vissza egy-egy mérkőzést. Szeretnénk ismét játszani a szabadkaiakkal, illetve az osztrák bajnok Wiener Neustadt is bejelentkezett egy városnézéssel egybekötött edzőmérkőzésre, ám mivel az augusztus elején rajtoló UEFA Futsal Cup első selejtező körében játszanak, ez biztosan csúszni fog, de továbbjutásuk esetén valószínű, hogy be tudják iktatni a programjukba a Tisza-parti túrát. Tőlük egyébként meghívást is kaptunk a a selejtezőmeccseik megtekintésére" - számolt be sportvezető. Pénteken zárult le a nevezés az NB I-re, ezt követi a hiánypótlási szakasz, majd július végéig bírálják el a szövetségben, melyik lesz az a 12 csapat, amelyik indul a bajnokságban. Sorsolás augusztus elején várható, az élvonal küzdelmei pedig várhatóan augusztus legvégén vagy szeptember elején indulnak. "Elvileg lehetőség lesz idén hétvégi meccsekre is, szeretnénk kipróbálni, tudunk-e mondjuk szombat estére szervezni bajnoki mérkőzést, lehet, akkor még több nézőre számíthatnánk. Ez természetesen attól is függ, hogy az ellenfélnek megfelel-e az időpont, s hogy akkor épp szabad-e a sportcsarnok" - fejtette ki Erhardt Szilárd. Mint a technikai vezető még elmondta, tárgyalások folynak a névadó szponzor kapcsán is, mivel az MLSZ igyekszik megállapodni a televíziós közvetítésekről, ami egyrészt a támogatóknak is komoly reklámértékkel bírna, másrészt a csapatok és a sportág népszerűségének is jót tenne.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.