Új kedvezményt kapnak a Mars téri piacon a kiskereskedők

A Szegedi Vásár és Piac Kft. döntésének értelmében június 25-étől a hét négy napján ingyen pakolhatnak ki negyedasztalnyi területre azok az őstermelők, akik nagyon kevés áruval érkeznek.

Erdei Pétert ügyvezető szerdán arról tájékoztatta a SZEGEDma.hu-t: azoknak a kistermelőknek szeretnénk kedvezni, akik jellemzően elenyésző mennyiségben hoznak ki a piacra saját maguk által termelt árut.

“Ők általában az idősebb korosztályból kerülnek ki, és mindig negyedasztalnyi helyet kérnek. Ekkora helyet kívánunk biztosítani nekik ingyenesen a Nagycsarnok területén minden hétfőn, kedden és csütörtökön, valamint vasárnap is. Jelenleg a negyed asztalhely ára bruttó 300 forint, amit a legtöbb esetben éppen hogy csak ki tudnak árulni kis portékájukból. Ezért próbálunk számukra egy kis segítséget adni, és bízunk abban, hogy amint ezt a vásárlók is megtapasztalják, akkor már nemcsak a nagy piaci időszakban jönnek többen, hanem a már előbb említett napokon is” – magyarázta a döntés hátterét a piac vezetője.

10 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    10. kovács kornél
    2012. július 15., vasárnap, 18:55
    Válaszolok

    talán el lehetne ismerni, hogy tényleg most is válság van. A tulfeszitett árak összeomlást okoznak ezt mindenben tapasztalható, sok ember szeretne itt megélni talán az itt dolgozó embereket is meg lehetne hallgatni, nemcsak kitalálni a háborgásokra valami megnyugtatót. Érdeke lenne az árusoknak is hogy legyenek vásárlók és forgalom is de itt már az a csoda, hogy ennyi negativ dolog mellett még vannak asztalbértlők ami az állandó árusok ami miatt kijárnak a piacra. Pl. a parkolás ingyenessége jó volt a kihalt hónapokban ezeken a napokon miért nem ingyenes a parkolás egy órára?

  • '>
    9. tella
    2012. június 21., csütörtök, 14:05
    Válaszolok

    az adventkor dózerolót mikor itélik el?

  • '>
    8. tella
    2012. június 21., csütörtök, 12:48
    Válaszolok

    nem kell kimenni a piacra .ennyi
    házhoz kell vinni a magyar árút. ennyi.
    és akkor a potyalesök elhuznak szegedröl elöbbutobb

  • '>
    7. tella
    2012. június 21., csütörtök, 12:46
    Válaszolok

    naancsfalo ingyen?18,ooo ft a bünti ha rosz helyen parkolsz!miröl zagyválsz itt te?

  • '>
    6. tella
    2012. június 21., csütörtök, 12:45
    Válaszolok

    hahaha,üres a parkollo elvtárssakk? ez se jött be?
    nahát

  • '>
    5. mikrovállalkozó
    2012. június 21., csütörtök, 11:54
    Válaszolok

    Erdei igazgató legalább próbálkozik. Olyan intézkedést pedig lehetetlen hozni ami minden kereskedőnek és árusnak megfelelne.

  • '>
    4. marslako
    2012. június 21., csütörtök, 09:02
    Válaszolok

    Az ingyenes nyújtott szolgáltatás után, az Áfa tv. 14§/1-2 bekezdés alapján az áfatartalmat a “nagyon hozzáértő” Erdei Péter fogja megfizetni? Esetleg megvárja míg a NAV adóhiányt és mulasztási bírságot szab ki? Gratulálok a többi árus negatív diszkriminációjához.

  • '>
    3. répás
    2012. június 21., csütörtök, 08:49
    Válaszolok

    egyre kevesebb a piacon az árus. ezt mindenki látja. sajnos ez a piacvezetés fényévnyire van a normális menedzser szemléletű vezetéstől.

  • '>
    2. Narancsfaló
    2012. június 21., csütörtök, 08:20
    Válaszolok

    Ingyen adnak megint valamit = rossz.

  • '>
    1. kiskertes
    2012. június 21., csütörtök, 07:03
    Válaszolok

    ez normális kezdeményezés, segíteni kell őket.