Bohács: A szegedieket elzárná a közélettől Botka és Gyurcsány pártja

A nemzeti konzultáció megtagadásán keresztül az a párt zárná ki a közéletből a szegedieket, amely kormányozva sosem kérdezte őket, helyette kardlapozott, kilövette a szemüket, és kilopta alóluk a nemzeti vagyont – írta közleményében a szegedi Fidesz-KDNP-frakció.
A nemzeti konzultációs kérdőívek kapcsán egyszerre mozdultak az egyébként külön utakat kommunikáló
Gyurcsány Ferenc
vezette
és az
, úgy, hogy jótékonysági szervezetek neveit kapcsolták
. Az ügyben a Szociáldemokrata Párt megyei vezetése is kifejtette véleményét, szerintük egyenesen
a szocialisták és exszocialisták akciója. Most a szegedi Fidesz-KDNP frakció fejti ki véleményét az ügyben, s az alábbi közleményben kéri a szegedieket, éljenek azzal a lehetőséggel, hogy beleszólhatnak hazánk és személyes sorsuk alakításába.
A szegedi Fidesz-KDNP frakció közleménye:
Botka László
és Gyurcsány Ferenc pártjai ismét megmutatták a demokráciához való viszonyukat. Arra szólítják fel a szegedieket, ne vegyenek részt a közélet alakításában, azaz ne küldjék vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet. A Fidesz-KDNP-kormánynak eddig is fontos volt az emberek véleménye, ezért is kérdezte meg őket több döntése előtt is. Ellentétben a szocialista Gyurcsány-kormánnyal, amely az embereket nem kérdezte, hanem kardlapoztatta és a szemüket lövette ki, miközben kilopta alóluk a nemzeti vagyont, anyagi és erkölcsi züllésbe taszította hazánkat. 2010-ben Magyarország nemet mondott Gyurcsány és az MSZP „nemzeti inzultációjára”. A Fidesz-KDNP arra kéri a szegedieket, minél nagyobb számban küldjék vissza a nemzeti konzultációs íveket, mert azok az emberek mindennapjaira lesznek hatással. A válaszok fogják meghatározni, hogy a kormány és a parlament milyen döntést hoz majd egy-egy kérdésben. Kérjük a szegedieket, éljenek azzal a lehetőséggel, hogy beleszólhatnak hazánk és személyes sorsuk alakításába - áll a nyilatkozatban, melyek
Bohács Zsolt
országgyűlési képviselő, helyi frakcióvezető jegyez.