Uszály védi a Szőke Tiszát + VIDEÓ, FOTÓK

2012. március 10., szombat • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Illés Tibor

Elkezdődött a hajó mentése

Szombat reggel jégtöréssel kezdődött meg a szegedi jachtkikötő medrébe süllyedt 95 éves hajó mentése. A tél maradéka néhol 15-20 centis vastagságban borította a vizet, így először ezt kellett megtörni.

Az ODB 302-es Budapest motoros uszály a kikötői rendrakás, az útban lévő pontonok és hajók áttolását követően látott hozzá a 80 tonnás uszály Szőke Tisza mellé lavírozásához. A mesterien kezelt kormánykerék, a szinte centiméternyi pontosságú húzás-tolás-fordulás meghozta a kívánt eredményt.

A MAHART Tiszayacht Kft. üzemvezetője a partról figyelte, ahogy a két monstrum centiméterről centiméterre araszolva közelíti meg a Szőke Tiszát.

“Itt nem lehet kapkodni, vigyázni kell” – mondta el portálunknak a szakember. “Ma még csak mellétoltuk az uszályt, a további lépéseket még végig kell gondoljuk.”

Uszály a gőzös mellett

Mivel a kikötő nem túl nagy ezekhez a járművekhez mérve, így több órába telt, mire a gőzöst védő uszályt sikerült rögzíteni. Egyelőre még csak lazán simul egymáshoz a két úszómű, de hamarosan, ahogy az időjárás is engedi, vélhetően az uszályt lesüllyesztik, majd szorosan rögzítik a megdőlt hajóhoz. Ezt követően történhet majd csak meg az emelés.

szoke_tisza_uszaly_itb-01
Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 4 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.161.247.22 IP címről szól hozzá.

  • 4. Gépész hozzászólt ekkor: 2012. március 11., vasárnap, 11:20
    Válaszolok

    Dehogy kár, ez badarság! :P :P
    Szüksége van rá Szegednek. És úgy gondolom másoknak is, akik azt propagálják, hogy kár rá költeni, meg semmit nem ér, stb..
    (Ezek mondják azt is, hogy Magyarország kurva ország, külföldön ilyen kánaán meg olyan, sokkal jobb és “el is lehet menni”. Sok szerencsétlen meg elhiszi, beveszi a maszlagot, elpályázik, és dörzsölik a kezüket, örülnek a helyére pályázó is benyomuló idegenek…)
    Az hogy szét van rohadva, az szemlátomást diagnosztizálható. De hasonló szétrohadt zsigulit kikaszniznak sokan és csodálatos tiptop autóvá válik, amiről senkinek se egy rozsdás vaskupac jut eszébe.
    Persze költeni kell rá, de mire nem? Még egy cukrászda sem olcsó ám manapság!… :P :P
    Kispórolták az állagmegőrzést, így drágább a nagyjavítás. Ez ilyen. És ráadásul ott van a hajójavító mellett, és hagyják szétbomlani, rohadni..
    A hajójavítósok meg amúgyis biztos tele vannak melóval..
    Az uszályos trükk tetszik, ideiglenesen jó húzás, de attól tartok a dokkosítás elkerülhetetlen egy komoly hajótest restaurációhoz.
    http://kepfeltoltes.hu/120311/SzT_dokkos_t_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    Még jó hogy nem kell elvontatni sehova! Ez hatalmas, óriási előny! Ez fel se tűnik senkinek? Minden rosszban van azért jó is néha.
    A SZŐKE TISZA RESTAURÁCIÓJA EGY SIMÁN KIVITELEZHETŐ FELADAT. ÉPESZŰ ÁRON RÁADÁSUL. MEG KELL CSINÁLNI!
    Más városban, főként nyugat európában, ilyesmi műemlékgőzösért a két kezüket összetennék! Hát kiröhögnek minket, hogy itt meg van, és nem tudunk mit kezdeni, szerencsétlenkedünk vele…

  • 3. értékőrző hozzászólt ekkor: 2012. március 11., vasárnap, 07:29
    Válaszolok

    Tucatjával lehetne sorolni az elmúlt 10 évben elpusztult, vagy lepusztuló félben lévő szegedi nevezetességeket.

  • 2. matróz hozzászólt ekkor: 2012. március 11., vasárnap, 07:26
    Válaszolok

    Kár volt hagyni szétrohadni…

  • 1. kavartya hozzászólt ekkor: 2012. március 10., szombat, 22:52
    Válaszolok

    Kár erre a roncsra költeni!

Ugrás az oldal tetejére