Hátország: első helyen telelnek Apró Attila tanítványai


Nagyszerű őszt zártak a szegedi labdarúgók az U15-ös II. osztályú bajnokság Dél-Keleti csoportjában: a SZEOL-Szeged 2011 gárdája vezeti a tabellát.
A nyári felkészülési időszak kezdetén vette át a Tisza Volán SC (a SZEOL SC Kft.-be integrálódott) U14-es korosztályának irányítását
Apró Attila
. A fiatal szakembert kértük, értékelje csapata őszi szezonját.
- Hogyan telt a csapattal való ismerkedés, zökkenőmentes volt-e a felkészülési időszak?
- Egyáltalán nem volt ismeretlen számomra a társaság,
Lednitzky András
kollégám hatéves munkája nyomán kiváló korosztályt örököltem. A felkészülést időben megkezdtük, néhány nap után kiderült, hogy csapatunk a bajnokságban SZEOL–Szeged 2011 névre keresztelődött, azaz mi biztosítjuk a szegedi NB II-es csapat utánpótlását. Hatékonyan használtuk ki a bajnokság kezdetéig rendelkezésünkre álló időt. Folyamatosan idősebb ellenfelekkel gyakoroltunk, hasznos néhány napot töltöttünk el Szerbiában is. A bajnoki mérkőzések mellett szinte minden héten gyakorló mérkőzéseket játszottunk a teljes 26 fős keret foglalkoztatása érdekében. A szövetség segítségével és kiemelt figyelmének köszönhetően nemzetközi mérkőzéseken is szerepeltek játékosaink. A szülők remek hozzáállása mindenképp említésre érdemes. A korosztályos tananyag elsajátításában megfelelő léptékkel haladunk.
- Mit tart elsődlegesnek e korosztály képzésében?
- Ebben a korban már nyilvánvalóan két program mentén zajlik a képzés: az egyén szintjén valamennyi játékost külön karakterként kezelve mentorálunk, még a csapat szintjén szinergiákat generálunk és azonos elvek mentén megpróbálunk hatékony csapatjátékot produkálni. Így jönnie kell az eredménynek is, illetve egyénileg is leszűkül 2–3 posztra egy-egy játékos foglalkoztatása, ezáltal helyükre kerülnek az extra képességek is.
- Mi volt a csapat legfőbb erénye?
- Az edzéslátogatottság és a játékosok megbízhatósága példaértékű eddig.
- Kik nyújtották a legjobb teljesítményt?
- Nem emelnék ki senkit, mivel a mentorprogramnak valamennyi játékos külön egysége, s mind lépked szépen előre a futballistává és a felnőtté válás útján.
- Ki rúgta a legtöbb gólt?
-
Selyem Zsolt
16 találatot szerzett.
- Ki fejlődött a legtöbbet?
-
Becsey Brendon
.
- Mi a csapat előtt álló legfőbb követelmény, feladat?
- A döntő fölény – legyen az minőségi, számbeli vagy kezdeményezésbeli az adott helyzettől függően – kialakítására és kihasználására épülő játékszervezés minél tökéletesebb elsajátítása, megvalósítása a mérkőzéseken. Emellett látványos fizikális és dinamikai változások várhatóak tavasszal szinte a teljes keretnél, s a nyolcadikosok optimális iskolaválasztása sem mellékes.
Halkó Pál
ügyvezető is értékelte a szereplést. "Nagyon körültekintően igyekeztünk eljárni a nyári edzőváltásnál, és a csapat köré a legnyugodtabb légkört és legjobb szakmai hátteret biztosítani, hogy a gyerekek fejlődése töretlen maradjon. Erre a tavasszal még rá szeretnénk fejelni, hogy növendékeinknek ne legyen oka az első osztályú bajnokságban történő indulás előtt eltávozni egyesületünkből. Ismét sikerült elérnünk, hogy szervezetünkben négy kiváló korosztály (1998-1999-2000-2001-ben születettek) követi egymást. Mi, versenyző korosztályainknak a Szegedi Egységes Oktatási Labdarúgó Sport Club Kft-be (SZEOL SC) tömörítésével megtettük az összefogásra, tehetséggondozásra, értékeink megtartására irányuló első lépéseket, melyeket a labdarúgó-szövetség is kiemelten támogat. A továbbiakban a városnak és a labdarúgást szerető sportközönségének az utánpótlásban erőteljesebb felelősségvállalására is szükség van."
A II. osztály U15-ös bajnokság Dél-Keleti csoport őszi végeredménye:
1. SZEOL-Szeged 2011 13 0 1 58 – 13 39 pont 2. Karcagi SE 11 0 3 50 – 20 33 3. Békéscsaba UFC 7 3 4 39 – 19 24 4. Makó MUFC 6 4 4 44 – 29 22 5. Gyulai Termál FC 6 2 6 23 – 28 20 6. Mezőberényi GYFC 5 2 7 27 – 36 17 7. Békéscsabai Előre FC 5 2 7 22 – 37 17 8. Hódmezővásárhely FC 5 0 9 48 – 55 15 9. Orosházi MTK ULE 2 3 9 17 – 56 9 10. Sándorfalva UKSE 1 2 11 21 – 56 5
A csapat tagjai (lásd képünkön):
Felső sor:
Selyem Zsolt, Ótott-Kovács Ákos, Kovács Gergő, Csanádi József, Szabó Norbert, Sobester Zsolt, Pranjko Nemanya, Göncző László, Varnyú Attila, Sóti Gellért
Középső sor:
Szőllősi Zsombor, Tóth István, Nagy Zsombor, Halkó Pál ügyvezető, Nemes István technikai vezető, Apró Attila edző, Madarász Ákos, Rádi Martin, Becsey Brendon
Ülő sor:
Deák Donát, Velez Donát, Ördögh Kristóf, Honfi Dániel, Nagy Gergő, Siska Richárd, Hegedűs Bence, Molnár Olaf, Honfi Benedek, Faragó Dávid
