Mezőhegyes csatlakozna, de még nem szólt

Mezőhegyes önkormányzata még nem értesítette hivatalosan Csongrád megyét csatlakozási szándékáról - közölte Magyar Anna (Fidesz) közgyűlési elnök hétfőn Szegeden.
A politikus a Csongrád megyei önkormányzat közgyűlésének rendkívüli ülésén elmondta, csupán sajtóhírekből értesült a kisváros képviselő-testületének döntéséről, mely szerint a település Békés helyett Csongrád megyéhez csatlakozna. Az elnök közölte, amennyibe a megyei önkormányzat hivatalos megkeresést kap, a közgyűlés megfelelő előkészítés után napirendre tűzi a kérdést. A dél-békési kisváros csatlakozási szándéka azzal kapcsolatban került szóba a közgyűlés ülésén, hogy
Toroczkai László
(Jobbik) képviselő javasolta, a testület forduljon a kormányhoz, kérve a kezdeményezés támogatását. Mint mondta, a megyeváltásnak a hagyománytisztelet mellett praktikus okai is lennének. 1950 előtt Mezőhegyes a makói székhelyű Csanád megyéhez tartozott. A város a természetes vonzáskörzetébe tartozó több Csongrád megyei kistelepülés - Nagyér, Csanádalberti, Pitvaros, Ambrózfalva - számára jelenleg is lényegében kistérségi központként működik. A közigazgatási rendszer átszervezése során Mezőhegyes járásközpont lehetne - tette hozzá. A mezőhegyesi képviselő-testület augusztus közepi rendkívüli ülésén fogadott el szándéknyilatkozatot arról, hogy a település Csongrád megyéhez csatlakozna.