Kép-kockák a Somogyiban + FOTÓK
Képregénykultusz zigótaállapotban
Kuczoró szerény pavilonja mögött üldögélt, a sándorfalvi rajzoló és író pozitívnak ítélte meg az összeröffenést, már csak amiatt is, mert közel van. A Dél-Alföld ezen vidékén fura módon még csak zigótaállapotban rugdalózik a képregénykultusz, holott általánosan a magyar képregény fellegváraként aposztrofálják Szegedet, így mindenképpen jelentős, hogy a város végre magához tért, mi pedig testközelbe kerülhetünk az intenzíven tisztelt füzetekkel. Kuczoró bizakodik, hogy ez minél jobban összefogja majd a képregény-fanatikusokat, végül is már maga a fesztivál léte egy tendencia kezdete. Bennfentes infókból tudja, hogy jövőre még jobban ki akarják terjeszteni és városi méretű banzájjá duzzasztani az egészet. Mára ez a kultúra szinte teljesen lehámlott a fiatalokról. A piac pupillaként beszűkült, Kuczoró is csupán hobbiként műveli a képregénygyártást. A fesztiválra megjelenő Hidegbéke című munkájára igen büszke – teljes joggal –, megvettem, és a mangabeütésű képek rögtön pofán vertek. Emlékszem, mikor kiskölökként bújtam a képregényeken örvénylő figurák akkor még rémisztően bravúrosnak tűnő, mai szemmel vizsgálva viszont kellemesen banális hülyeségeit – oké, kalandjait. De láttam jó ötvenes férfiakat is, akik gyermeki hévvel tűntek el a lapok közt. Szinte minden magyar kiadó képviselte magát egy szolid kisasztalnál tökig pakolva füzetekkel. Fumax, Kingpin, Adoc-semic – és még egy halom másik terjesztő. Még közös rajzolásra is nyílt lehetőség az alkotókkal, akik készséggel kivesézték a fanok műveit.A képregény és az aranykor
Gödörben
Odasiklottam egy hátsó asztalhoz, egy tősgyökeres szegedi srác ült a rajzok, képek hegye mögött. Torjai Ádám. Ő és társa tizenéve művelik az ipart kölyökkori rajongásból, tavaly nyitottak a honi szakma felé, így a Gödörbe is eljutottak Pesten. „Szemmel láthatóan… szerintem stílusos, hogy a magyar képregényszakma a gödörben van. Most is lent vagyunk (az alagsorban), sajnos ez jellemzi az itthoni helyzetet. Nagyon kellemes a fesztivál, a srácok aranyosak, mindenki barátként köszönt minket. Idén már saját standot is kaptunk, és azt vettük észre, hogy már előadókként hívnak minket. Alapvetően a magyar képregényes élet nagyon megrekedt egy ponton – bejöttek a filmek, a net, a gyerekeket kevésbé érdekli. Bár láttam itt nagyon fiatalokat is.” Hozzátette még, hogy ő nem igazán érzi Szegedet kiugróan jelentős gócpontnak a műfajon belül – talán van valami sajátos vibráció a sok napfény miatt… De nem tudja, nem látja igazán. Aztán beúsztam a tömegbe. Lányokat céloztam főként, szokatlan őket képregényekkel látni. Szerintük sajnos csak egy szűk rétegre korlátozódik az ilyen rendezvények hatósugara – bár ez a réteg elég vegyes. Meg lelkes. Sajnos a magyarok legtöbbje valamiért immunis a képregénykultúrából eredő misztikumra – képtelenek megtapasztalni azt a felemelő érzést, mikor saját fantáziáddal bővíted ki a képkockák dinamikáját. Szép gesztus a tetszhalott képregénykultuszon szívmasszázst alkalmazni ilyen fesztiválokkal – semmiképp sem hasztalan, az fix.Berényi Csaba
