Top

Labdarúgás: kikapott a SZVSE a csongrádi derbin + FOTÓK

2010. március 13., szombat • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

csongrad_szvse03_gs Visszavágott a Csongrád az őszi vereségért a SZVSE-Gyálarétnek, avagy a listavezető nyerte a forduló rangadóját szombaton a megyei I. osztályban. A tartalékos vasutasokat két kényszerű csere is sújtotta, a vendégek csak kapufáig jutottak.

Mély talajú, de labdarúgás alkalmas játéktér fogadta szombaton délután Csongrádon a megyei I. osztály két élcsapatát, a listavezető hazaiakat és a fordulót a negyedik helyről indító SZVSE-Gyálarétet. Keller Mihály tanítványait a visszavágás vágya fűtötte, hiszen tavalyi csatájukat 1-0-ra a vasutasok tudták megnyerni Simon István találatával. A mérkőzés komoly téttel bírt, hiszen a két felet mindösszesen öt pont választotta el a tabellán.
Nos, szombaton estére a különbség nyolc egységre növekedett, hiszen Bertók Gábor az első félidőben szerzett két góljának köszönhetően a pályaválasztó sikerét hozta a rangadó. Pedig nem így indult az összecsapás, hiszen a vendégek léptek fel kezdeményezően, Dürgő Péter előtt nagy helyzet is adódott, ám nem tudott betalálni. Az első félidő közepén aztán az éllovas átvette az irányítást. A fölény találatokban is megmutatkozott, hiszen Szigetiék két védelmi megingását kihasználva komolyabb előnyre tett szert a szünetig a Csongrád. Mindkét gól előtt a SZVSE-Gyálarét bal szárnya hibázott, Bertók pedig remekül csapott le a kínálkozó lehetőségekre. A krónikához tartozik, hogy Kozma Zoltánnak és Papp Róbertnek két kényszerű cserét is végre kellett hajtania: a megsérült Lajkó Ádámot a 35. percben Ágoston Péter váltotta, Mangó Ferenc pedig a szünetről nem tudott már visszatérni, helyette Kenderesi Márton érkezett.
A második negyvenöt perc kiegyenlített játékot hozott, a vendégek is veszélyes támadásokat vezettek, de csak kapufáig és oldalhálóig jutottak. A SZVSE-Gyálarét így ezúttal nem szerzett pontot, ennek ellenére is megőrzi negyedik helyét. A következő fordulóban március 21-én (vasárnap) 15.30-kor a Nagymágocs ellen hazai környezetben javíthatnak Hegyesiék.

A labdarúgó megyei I. osztály 17. fordulójában:

Csongrád TSE – SZVSE-Gyálarét 2-0 (2-0). Vezette: Szöllősi.
Csongrád: Bíró – Bánfi, Lajos, Polyák, Boldizsár – Sarusi (Zsigó), Lévai (Borbás Zs.), Borák, Lekrinszki – Bertók, Szepesi (Borbás P.). Edző: Keller Mihály.
SZVSE-Gyálarét: Udvari – Szigeti, Hegyesi Á., Rabi, Lajkó (Ágoston 35′) – Dürgő, Bacsa, Hegyesi Zs., Simon – Mangó (Kenderesi 46′), Völgyi R. Edzők: Kozma Zoltán, Papp Róbert.
Gólszerző: Bertók 2.

Sahin-Tóth Dezső (szakmai vezető, SZVSE-Gyálarét): „Jó iramú, élvezetes mérkőzésen a tudatosabb játék és a jobb helyzetkihasználás döntött a hazai csapat javára. Mindkét alakulat sokat tett a sikerért, megérdemelt az ellenfelünk győzelme. Talán az is számított, hogy a Csongrád színvonalasabb edzésmunkát tudott végezni az utóbbi hetekben, mint a SZVSE-Gyálarét. Ugyanakkor mindenképpen el kell gondolkodnunk azon, hogyan lehet az, hogy miközben az egyik szponzorunk segítségével végre heti kettőt tudtunk műfüves pályán gyakorolni, néhány játékos edzéslátogatása jócskán hagy kívánnivalót maga után.”

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig egy hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.111 IP címről szól hozzá.

  • 1. trapiti hozzászólt ekkor: 2010. március 13., szombat, 19:56
    Válaszolok

    nem baj, fiuk! Hajrá, SZVSE!!!

Ugrás az oldal tetejére
Bottom