Kosárlabda: a Vásárhely ellen javítana a Szedeák

2010. március 3., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

szedeak_eger17_gs Nincs mit szépíteni rajta: a pénteki, súlyos jászberényi vereség után nem a legjobb a hangulat a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák háza táján. Az NB I/B Keleti csoportjában szereplő szegedi kosarasok számára azonban mi sem jöhet jobban, mint az, ha legyőzik a Hódmezővásárhely gárdáját a csütörtökön 19 órakor kezdődő megyei rangadón.

Hétfő este hosszú, őszinte beszélgetésre került sor a Szedeák csapatánál, ahol vezető, edző és játékos egyaránt elmondhatta, ami bántja, s kifejthette, min kellene változtatni ahhoz, hogy elmozduljon a holtpontról a társaság.
„Az biztos, hogy ilyen kudarchoz nem vagyunk hozzászokva, így elég nehéz feldolgozni azt, ami Jászberényben történt, különösképpen a második negyed eseményeit. A következő napokban, illetve a csütörtöki mérkőzésen fog kiderülni, ki hogyan emésztette meg a hétfői, jobbító szándékú megbeszélés konzekvenciáit. A hangulatunknak nagyon jót tenne, ha legyőznénk a Vásárhelyet, de nem lesz egyszerű dolgunk. A legfontosabb talán az, hogy más felfogásban kosárlabdázzunk, mindenki pontosan tegye a dolgát, s jó döntéseket hozzunk. Jászberényben ugyanis rengeteg rossz döntést hozott edző és játékos is” − nyilatkozta portálunknak Bonifert Domonkos vezetőedző.

Online

A bajnokság megyei rangadóját élőben követhetik portálunkon, a SZEGEDma.hu csütörtökön 19.00-tól online közvetítéssel jelentkezik a Szedeák – Vásárhely derbiről.

A megyei rangadó őszi felvonásán a Szeged idegenben tudta legyőzni a Kosársulit, de az az összecsapás sem volt nevezhető sétagaloppnak. Elek András alakulata egyes periódusokban rendkívül bizony igencsak megizzasztotta Gémeséket, különösen akkor, mikor gyors, lendületes akciókkal tudták megbontani a védekezést.
„Futni csak akkor tud az ellenfelünk, ha leszedi a lepattanókat. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy góllal fejezzük be az akciókat, jól zárjuk ki a centereiket, gyorsan rendeződjünk vissza védekezésbe. Úgy gondolom, mindkét fél igazi ereje a csapategységben, a csapatmunkában rejlik. Csütörtökön kiderül, ki tudja ezt jobban érvényesíteni. Nálunk szerencsére mindenki egészséges, harcra kész. Néhány új variációval is készülünk, s csiszoljuk eddigi játékunkat. Bízom benne, hogy sikerül felülmúlnunk a jó erőkből álló riválist” – mondta a tréner.
A vendégek is hangolnak már a derbire. „A csütörtöki több lesz, mint egy meccs. Az évtizedek óta tartó rivalizálás különleges atmoszférát kölcsönöz a mérkőzésnek” – olvasható a vásárhelyiek honlapján.
A Kosársuli edzettségében, kiváló erőnléti állapotában bízik, ám elismerik, szakvezetőjük, Elek András hetek óta elégedetlen csapata teljesítményével. Úgy gondolják, csak akkor lehet esélyük a bravúrra Szegeden, ha meghatározó embereik, Czibere Zoltán, Vas Péter, Utasi Gábor és a csoport mutatók alapján legértékesebb játékosa, illetve legjobb lepattanózója, Cheick Diakite a szokottnál is jobban játsszanak, emellett felnő melléjük a Balaton, Kukla, Mócsai, Dani kvartettből még egy-két ember.
A csütörtökön 19 órakor kezdődő mérkőzést diákok és nyugdíjasok ingyen tekinthetik meg.

Ön szerint mi lesz a megyei rangadó végeredménye?

  • 1-10 pontos Szedeák-siker születik. (34%)
  • 10 pontnál nagyobb különbséggel nyer a Szeged. (38%)
  • A Vásárhelyi Kosársuli győzni tud az újszegedi sportcsarnokban. (28%)
Töltés ... Töltés ...

Emlékeztetőül az őszi mérkőzésen:

Az NB I/B Keleti csoport 8. fordulójában: EnterNet Vásárhelyi Kosársuli – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 85-93 (28-35, 18-25, 19-16, 20-17). Hódtói sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Gál, Farkas, Fodor.
Vásárhely: BALATON 10, VAS 20/9, Mócsai 7, Utasi 4, DIAKITE 29. Csere: Szilágyi, Böszörményi, Dani 3/3, Kukla 2, Czibere 10/6. Vezetőedző: Elek András.
Szeged: VIDA 37/6, Simándi 7/3, NYILAS 15/3, Kovács D. 6, GÉMES 23/3. Csere: Rezák, Holt 2, Molnár 3/3, Komáromi. Vezetőedző: Bonifert Domonkos.

A 18. forduló eredményei

EnterNet Vásárhelyi KS – Szolnoki Főiskola Olaj KK 93-78
Jászberényi KSE – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 111-85
Újbuda TC – Debreceni Egyetem KE 94-65
EKF Hész Eger – Újbuda TC 56-59
Bajai Bácska FKE – Tiszaújvárosi Phoenix KK 85-81
Nagykállói KE – Kecskeméti Főiskola 97-99

A 19. forduló párosítása:

Debreceni Egyetem KE – Nagykállói KE 79-88
Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – EnterNet Vásárhelyi KS csütörtök 19.00
Tiszaújvárosi Phoenix KK – EKF Hész Eger péntek 18.00
Óbudai Kaszások – Bajai Bácska FKE szombat 18.00
Szolnoki Főiskola Olaj KK – Jászberényi KSE vasárnap 18.00
Kecskeméti Főiskola – Újbuda TC vasárnap 18.00

A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport állása a forduló előtt:

1. Jászberényi KSE 18 16 2 1863-1425
2. EnterNet Vásárhelyi KS 18 15 3 1715-1427
3. Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 17 14 3 1564-1337
4. EKF Hész Eger 18 11 7 1409-1356
5. Bajai Bácska FKE 17 10 7 1426-1333
6. Nagykállói KE 18 8 10 1518-1639
7. Óbudai Kaszások 18 7 11 1406-1523
8. Szolnoki Főiskola Olaj KK 18 7 11 1447-1556
9. Kecskeméti Főiskola 17 5 12 1415-1536
10. Debreceni Egyetem KE 17 5 12 1319-1523
11. Tiszaújvárosi Phoenix KK 17 4 13 1224-1414
12. Újbuda TC 17 3 14 1231-1468
Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 13 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.216 IP címről szól hozzá.

  • 13. doktor hozzászólt ekkor: 2010. április 11., vasárnap, 10:08
    Válaszolok

    EnterNet Vásárhelyi KS – Nagykanizsa
    http://www.youtube.com/watch?v=r0NB1gIjsnM

  • 12. szurkolo94 hozzászólt ekkor: 2010. március 4., csütörtök, 18:37
    Válaszolok

    Én reménykedek a vásárhelyi győzelemben, de a papírforma a Szedeák sikerét ígéri. Örülünk h Vas Peti ismét játszik, de nem tudjuk, hogy Diakite mennyire lesz játékképes a válla miatt,a kisebb sérülést még a Szolnok elleni meccsen, valamint Czibere és Utasi játéka is kell a győelemhez. Ami a Szegedet illeti, sok a rutinos és volt vásárhelyi kosaras és persze a sok fiatal akik képesek nyerő emberek lenni (lásd Vida Máté Vásárhelyen). Én bizók sportszerű és remek mérkőzésben, győzzön a jobb! Hajrá Vásárhely!

  • 11. playoff hozzászólt ekkor: 2010. március 4., csütörtök, 14:31
    Válaszolok

    Hajrá SZTE-SZEDEÁK!

  • 10. valaki hozzászólt ekkor: 2010. március 4., csütörtök, 09:20
    Válaszolok

    Biztos jó meccs lesz, hajrá Vásárhelyen. Talán a Blue Front néhány tagja is tiszteletét teszi.

  • 9. viliga hozzászólt ekkor: 2010. március 4., csütörtök, 08:17
    Válaszolok

    Győzzön a SZEDEÁK!

  • 8. palánk hozzászólt ekkor: 2010. március 4., csütörtök, 07:38
    Válaszolok

    Hajrá SZEDEÁK! Győzni kell!

  • 7. falat kenyér hozzászólt ekkor: 2010. március 4., csütörtök, 04:52
    Válaszolok

    Úgy kell a győzelem most a Szedeáknak , mint egy falat kenyér!
    Jászberény után kissé megingott bennem a csapat iránti bizalom, gyerünk fiúk cáfoljatok rám!
    Érdeklődéssel várom a szegedi győzelmet követően,a vásárhelyi honlapról Grezsa Úr idézőjellel átvett értékelését!

  • 6. szurkesz hozzászólt ekkor: 2010. március 3., szerda, 22:17
    Válaszolok

    Hajrá SZEDEÁK tömjük ki ezt a népséget!

  • 5. Pintér M. Lajos hozzászólt ekkor: 2010. március 3., szerda, 21:51
    Válaszolok

    Kedves Grezsa Csaba Úr!

    Úgy gondolom, világosan jeleztem a cikkben, hogy információim a vásárhelyi honlapról származnak. A szövegben idézőjellel vettem át az Ön írásából egy részt, mint láthatja, s az Ön által kifogásolt két, következő mondat szövegkörnyezetében s megfogalmazásában is egyértelművé tettem, hogy továbbra is az Önök holnapjáról merítettem a Kosársulira vonatkozó értesüléseket.

    Azt hiszem, én a magam részéről tisztességesen jártam el – ami az idézőjeleket illeti…

    Üdvözlettel: Pintér M. Lajos

  • 4. hadzija hozzászólt ekkor: 2010. március 3., szerda, 21:46
    Válaszolok

    Sziasztok!
    Azért az elég gáz, hogy a szegedma.hu “újságírója” különösebb jelzés (pl.: idézőjel) nélkül másolja át cikkébe, amit írtam.
    Hajrá Vásárhely!

    Grezsa Csaba

  • 3. kosársulis hozzászólt ekkor: 2010. március 3., szerda, 21:35
    Válaszolok

    Remélem korrekt játékvezetés mellett Vásárhelyi győzelem születik!

  • 2. Simi hozzászólt ekkor: 2010. március 3., szerda, 16:52
    Válaszolok

    Hajrá szedeák, ezt kötelező megnyerni!

  • 1. vagabund hozzászólt ekkor: 2010. március 3., szerda, 11:53
    Válaszolok

    Hajrá lombrágók!!! Keményen és agresszíven játszani!

Ugrás az oldal tetejére