Bulvár

Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

2017. november 17., péntek
Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

A Magyar Marketing Szövetség november 15-én este, ünnepélyes díjátadón osztotta ki a szakma elismeréseként a Marketing Gyémánt díjakat, amelyet azok a cégek kaptak, akik KKV területen szakmailag kiemelkedő kampányokat, marketing megoldásokat valósítottak meg.

A szegedi Marketing Store Kft. beadott munkái alapján 4 kategóriában, összesen 5 Marketing Gyémánt díjat kapott. Ezzel a pályázó közel 30 cégből, a 100%-ban szegedieket foglalkoztató marketing ügynökség kapta a második legtöbb díjat. A Marketing Store Kft. az összteljesítménye alapján megnyerte az egyetlen különdíjat is, melynek köszönhetően AZ ÉV MARKETING NAGYKÖVETE lett 2017-ben, és viselheti az ezzel járó védjegyeket 1 éven át. A díjakat a Marketing Store Kft. alapítói és tulajdonosai (a képen balról jobbra haladva: Perényi Gábor, Kurucsai János, Dobó István) vették át. "Az érdem profi csapatunké, amelyen belül minden kollégánkra rendkívül büszkék vagyunk, és hálával tartozunk nekik kiváló munkájukért. Legyen minden szegedi is büszke rájuk, megérdemlik. Partnereinknek pedig tisztelettel köszönjük, hogy bizalmat szavaztak nekünk, és egymást erősítve tudunk fejlődni!" - nyilatkozta Kurucsai János, a cég ügyvezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.