Írjon nekünk

Közélet

Szijjártó Péter újranyitotta a limai magyar nagykövetséget

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Újra megnyitotta Limában szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 2006-ban bezárt magyar nagykövetséget.

Szijjártó Péter a perui fővárosból az MTI-nek telefonon nyilatkozva kiemelte, hogy Latin-Amerika a világ egyik leggyorsabban fejlődő térségévé vált, és Peru azon belül is gyorsan növekvő ország. Emellett a perui gazdaság számos hasonlóságot mutat a magyar gazdasággal, tette hozzá, kifejtve, hogy mindkettő rendkívüli nyitott, mindkét kormány gazdaságpolitikája fontos céljának tartja a szabadkereskedelmet, és mindkét gazdaság a dimenzióváltás stádiumában van, amikor a kutatás-fejlesztésre, az innovációra, a magas hozzáadott értékre alapuló ágazatok és tevékenységek veszik át a főszerepet.

“Éppen ezért a két ország gazdasági, politikai együttműködésének fejlesztéséből mindkét ország jelentős mértékben tud profitálni, ezért úgy döntöttünk, hogy újranyitjuk a 2006-ban bezárt limai magyar nagykövetséget” – húzta alá a külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a két ország érdeke a szabadkereskedelmi folyamatok felgyorsítása. Rámutatott, hogy az EU és Peru között 2013 óta érvényben van a szabadkereskedelmi megállapodás ideiglenes alkalmazása, Magyarország pedig már 2013-ban már ratifikálta a megállapodást, és az az érdekünk, hogy ezt mielőbb minden tagállam megtegye, hogy teljes mértékben életbe léphessen.

Szijjártó Péter külön kiemelte, hogy a két ország közötti egyetemközi kapcsolatok már most rendkívüli dinamikusak, és elmondta, hogy az amerikai kontinens legrégebbi egyeteme, a San Marcos Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetemmel, valamint a limai zenei és táncművészeti egyetem is tárgyalásokat folytat magyar partnerekkel az együttműködésről.

A magyar diplomácia vezetője tudatta, hogy elkészült, és hamarosan alá is írják azt a megállapodást, amelynek értelmében jövő szeptemberben 20 ösztöndíjas diák érkezhet Peruból Magyarországra. A miniszter kitért arra is, hogy megállapodás született vízipari, gyógyszeripari és hadiipari, határvédelmi technológiák perui hasznosításáról, melyeket Peru beenged piacára a szerdán kötött megállapodások értelmében.

“Magyarország megbecsültsége magas Peruban” tekintettel arra, hogy a legutóbbi el Nino-jelenség okozta szélsőséges időjárás után Magyarország azonnal segített, és víztisztító berendezést küldött, ami meg is alapozta a magyar vízipari technológiák iránti keresletet.

A két ország együttműködése a nemzetközi politikában is rendkívül harmonikus és hatékony, Magyarország támogatja Peru felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), és a két ország támogatja egymást az ENSZ-ben a jelöléseknél. Mindkét ország elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelem mellett, Perunak komoly terrorfenyegetettséggel kellett az elmúlt időszakban szembenéznie, és miután most Európában is ez a helyzet, a terrorizmus elleni együttműködést is szorosabbra fűzzük – hangoztatta Szijjártó Péter.

A minisztert Limában fogadta Pedro Pablo Kuczynski elnök, Ricardo Luna külügyminiszter, Luis Galareta, a kongresszus elnöke, Eduardo Ferreyros Küppers külkereskedelmi és turisztikai miniszter, valamint Szijjártó Pétert díszdoktorrá avatják az 1551-ben alapított San Marcos Egyetemen, ahol az EU előtt álló kihívásokról valamint az EU és Latin-Amerika együttműködéséről tart előadást.

Hirdetés

Kommentek

Közélet

Van, akinek a túlélést jelenti egy kinőtt kabát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

És van, akinek egy tányér paprikás krumpli fejedelmi lakomát. Ma sok hajléktalannak volt szerencséje Szegeden.

Tovább olvasom

Közélet

A legkisebbek a legnagyobb hősök: lilába borult a Dóm

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Minden 10. gyerek koraszülöttként érkezik a világra Magyarországon.

Tovább olvasom

Közélet

Becsöngetés és eladás a Déli Szóban – lapozza online!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Déli Szó huszonegyedik számát november 17-től vehetik kezükbe a Szegeden és a környező településeken élők.

Tovább olvasom

Aktuál