Írjon nekünk

Sport

Felavatták Kocsis Lajos emléktábláját Szegeden + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

kocsis_lajos_emlektabla_avato11_gs

A Szegeden született olimpiai bajnok labdarúgó éppen hetvenedik születésnapja előtt kapott emléktáblát móravárosi szülőházánál.

A Rengey Baráti Kör, valamint Kozma György korábbi válogatott labdarúgó kezdeményezésére avatták fel móravárosi szülőházánál Kocsis Lajos, a Szegedről indult olimpiai bajnok labdarúgó emléktábláját. Kocsis Lajos vasárnap ünnepelte volna hetvenedik születésnapját – 1947. június 18-án született Szegeden. A Móravárosi Kinizsiből indult játékos a SZVSE-ben töltött időszaka után 18 évesen már az NB I-ben játszott, a Salgótarjánban 45 meccsen 21 gólt lőtt, majd 1967-ben Kispestre szerződött, ahol egy évtized alatt 263 élvonalbeli meccset játszott, 91 gólt szerzett. Harmincháromszoros válogatott labdarúgó, tagja volt az 1968-ban, Mexikóban olimpiai aranyat, valamint az 1972-ben, Münchenben ezüstérmet szerzett olimpiai válogatottnak. Pályafutását végül a Gyulai VSE-ben fejezte be, majd fiatalon, mindössze 53 évesen, 2000-ben hunyt el Budapesten.

Az emléktábla szülői háznál történt felavatását követően Kocsis Lajos sírjához mentek át az emlékezők, akik megkoszorúzták az olimpiai bajnok futballista sírhelyét. Mint azt beszédében Kozma György elmondta, Tichy Lajos, a legendás középcsatár úgy jellemezte Kocsis Lajost, hogyha nála volt a labda, mind a tíz csapattársának mozgásban kellett lennie, mert nem lehetett tudni, kinek adja a labdát. Felidézte az 1974-es, osztrák-magyar mérkőzésen szerzett emlékezetes gólját, valamint az 1970-ben, a skót Aberdeennek egy KEK-mérkőzésen lőtt szabadrúgás-gólját, amelyet ugyan először érvénytelenített a játékvezető, de “Kicsi” másodjára is ugyanoda, ugyanúgy belőtte.

A megemlékezést, majd az emléktábla avatást követően 12 órától a Médiaválogatott és a szegedi öregfiúk játszott egymással kispályás mérkőzést a móravárosi pályán.

Hirdetés

Kommentek

Sport

Kézilabda: magabiztos győzelem után, hetedik helyen telel az Algyő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Győzelemmel zárta az őszt az Algyő férfi csapata.

Tovább olvasom

Sport

Kemény meccsre számít Kelemen Balázs

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ismét kemény mérkőzés előtt áll a Vásárhelyi Kosársuli, igaz nem a bajnokságban kell majd bizonyítania a kék-sárgáknak. A Hepp-kupában ugyanis a B csoport alsó házában szereplő, ám egyáltalán nem lebecsülendő Salgótarján otthonába látogatnak vasárnap 17 órakor. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Sport

Szegedi lehet az év női sportolója

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Három szegedi is van a jelöltek között.

Tovább olvasom

Aktuál