Közélet

Aradi vértanúk: megemlékezések a nemzeti gyásznapon

Aradi vértanúk: megemlékezések a nemzeti gyásznapon

2016. október 6., csütörtök
Aradi vértanúk: megemlékezések a nemzeti gyásznapon

Országszerte gyertyagyújtásokat, koszorúzásokat, az Országházban konferenciát is tartanak ma, az október 6-ai nemzeti gyásznapon az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően Aradon kivégzett tizenhárom vértanúra, és a Pesten kivégzett Batthyány Lajosra, Magyarország első felelős miniszterelnökére emlékezve.

A Honvédelmi Minisztérium által szervezett központi rendezvénysorozat délelőtt 9 órakor a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődik, ahol

Áder János

köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonják, majd félárbócra engedik Magyarország lobogóját. A megemlékezők innen átvonulnak a Batthyány-örökmécseshez, ahol az állami protokoll tagjai, a Budapesti Katonai Attasétestület képviseletében a doyen, az '56-os, valamint a honvédelem ügyét támogató civil szervezetek képviselői elhelyezik az emlékezés mécseseit. Ezt követően bárki leróhatja kegyeletét gyertyagyújtással az egykori miniszterelnök vesztőhelyénél, ahol délután 4 óráig katonai díszőrség áll. A köztársasági elnök a Pest megyei Ócsán, a

Halászy Károly

honvédszázados tiszteletére rendezett megemlékezésen Áder János köztársasági elnök mond beszédet és helyez el koszorút. Az Országházban délelőtt 10 órakor megkezdődik Az első népképviseleti országgyűlés mártírjai elnevezésű konferenciasorozat Batthyány Lajos-emlékülése. Az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága által szervezett rendezvényt

Hiller István

, a parlament szocialista alelnöke nyitja meg. Az eseményen bemutatják Az 1848-1849. évi országgyűlés mártírjai című konferenciakötetet. A Fiumei úti temetőben, a Batthyány-mauzóleumnál 11 órától emlékműsort tartanak. Az eseményen részt vesz több száz, a Katonasuli programhoz csatlakozott budapesti iskolákból, a környező kerületek középiskoláiból és a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumból meghívott diák. A nemzeti sírkertben

Simicskó István

honvédelmi miniszter mond beszédet. Délután a Petőfi Sándor-laktanyában,

Schweidel József

tábornok szobránál koszorúzást tartanak. A megemlékezésen részt vesznek a tábornok leszármazottjai, beszédet mond Simicskó István és

Hoffmann Tamás

, Újbuda polgármestere. A budapesti amerikai nagykövetség és a Mai Manó Ház kiállítást rendez a gyásznap alkalmából az Associated Press fényképeiből "...és mégis itt vagyok" címmel. A tárlatot délután 5 órakor

Colleen Bell

nagykövet nyitja meg. Este 6 órától a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika-kápolnájában

Bíró László

katolikus tábori püspök emlékmisét mutat be, továbbá beszédet mond

Kovács Vilmos

ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. Szegeden Hadifogolytábor és hadifogolysors a Szegedi Fegyház és Börtönben 1944-1945-ben címmel konferenciát és emléktábla-avatást tartanak. Emellett országszerte több településen - például Pécsen, Gyöngyösön, Miskolcon, Tokajban, Pásztón, Nagykanizsán - emlékeznek meg gyertyagyújtással, koszorúzással, ünnepséggel az aradi vértanúk emléknapján. A határokon túl is megemlékeznek az aradi vértanúkról. Aradon 11 órakor szentmisét tartanak a belvárosi római katolikus templomban, 12.30 órakor kezdődik a koszorúzási ünnepség a Szabadság-szobornál, 16 órakor pedig a Vesztőhelyen emlékeznek meg tisztelgéssel és koszorúzással a vértanúkról. 18 órától pedig ünnepi előadás lesz az aradi állami színházban,

Tóth-Máthé Miklós

A nagyrahivatott című darabját mutatják be. Szerbiában, Elemérben

Kiss Ernő

honvédtábornok sírjánál emlékeznek vajdasági politikusok az aradi vértanúkra. Beszédet mond

Pintér Attila

, Magyarország belgrádi nagykövete és

Hajnal Jenő

, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke. 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október hatodikát a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.