Péter László: Miért nem lett Juhász Gyula piarista?

"A papi, szerzetesi hivatást eltorzíthatja a homoszexualitást és a pedofília lappangó, titkolt ösztöne" - írja portálunkhoz eljuttatott levelében Péter László, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

Olvasom a bencés főapát,

Várszegi Asztrik

kolumnás nyilatkozatát a pedofilnak bizonyult rendtársának ügyéről. A rendnek nagy csapás ez, százak áldozatos munkáját tette tönkre. A rend megszabadult tőle, s a főapárt, ha a keresztény megbocsátást erényét meg nem tagadja is, kellőképpen elítélte. Mentegetőzik is, hogy a bűnöst, akit egyébként kiváló tehetséggel ruházott föl a Teremtő, nem akarja mentegetni. Egy mondatot innen hiányolok. Azt, amely arra utalna, hogy a papi, szerzetesi hivatást eltorzíthatja a homoszexualitást és a pedofília lappangó, titkolt ösztöne. Ezt a teológiai fölvételi vizsgán, a szerzetesi fogadalom előtt már az illetékes testületeknek vizsgálniuk kellene. A mai korszerű, technikai eszközökkel is gazdálkodó lélektani kísérleti módszerek megkönnyítik. Nem úgy, mint például

Juhász Gyula

idejében. Az ifjú költő, vallásos édesanyának hatására, édesapjának tragikus, korai halálától is megrendítve, 1899 nyarán jelentkezett a piaristák váci noviciátusába. A családban hagyománya volt a szerzetes papságnak: „édesapám is volt egy évig bencés Pannonhalmán, - emlékezett Mikor én piarista voltam (1921) című tárcájában -, és három közeli rokonom is volt a kegyesrendiek öltönyében”. Őt is piaristák tanították, róluk midig a legnagyobb szeretet hangján Évekkel később visszatért itteni emlékeihez: 1925-ben írott elbeszélését Szüzek címmel

Babitsnak

küldte. Barátja lebeszélte közléséről: „darázsfészekbe nyúltál”, - figyelmeztette. A költő csak Holmi címmel válogatott prózai írásainak gyűjteményében, 1929-ben tette közzé A tékozló fiú címmel. Ebben idézi föl a tárcájában Domokos testvérnek, itt

Zorkóczi Kálmánnak

nevezett társa furcsa közeledését hozzá. Bacsó János (Juhász Gyula képe mása; bacsó = juhász) a mellette fekvő Zorkóczitól sokáig nem tudott elaludni: „úgy érezte folyton, hogy két hideg zöld szem mered rá az éjszakában”. Nem állítom, hogy 1900. május 5-én Juhász Gyula csak ezért hagyta ott Vácot, s tért haza az Ipar utcai kis házba Szegedre. De hogy két évtizeddel később másodszor is megírta, bizonyíték: nyomós oknak érezhette. Emlékezéseit kritikai kiadásának 4. kötetéből (1975) és

Csaplár Ferenc

tanulmányát (Irodalomtörténet, 1965) kötelező olvasmányul ajánlom a teológiai tanulmányaikat kezdő ifjú papjelöltek számára. A szerzetesség rákfenéje: a homoszexualitás. A tanítórendeké még: a pedofília.

Péter László