Top

Kétezren a Tisza-parti népünnepélyen + FOTÓK + HANG

2010. augusztus 21., szombat · 23 hozzászólás

„Ahol a folyók összetartanak – Mi is tartsunk össze!”

halfozo_it_05 Mintegy kétezren gyűltek össze augusztus 20-án a halászlé és a hal szerelmesei, hogy barátaik körében, nemes versengéssel döntsék el, kié is a legjobb halászlé a Sárgán. A Juhász Gyula és Kohári Nándor önkormányzati képviselők által szervezett népünnepélyen B. Nagy László, a Fidesz-KDNP szegedi polgármesterjelöltje is részt vett.
Tovább »

Szendrő árvízkárosultjait is segítik a szegediek

2010. június 24., csütörtök · Hozzászólok

juhasz_adomany_it Ötvenezer forintot gyűjtöttek össze a szendrői árvízkárosultaknak a Tápéi Falunapok szervezői. Juhász Gyula önkormányzati képviselő arról számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a településen a pénzbeli felajánlások mellett most leginkább építőanyagokra és használati tárgyakra lenne szükség.
Tovább »

Tápé falva kinyitotta kapuit + HANG, FOTÓK

2010. június 11., péntek · Hozzászólok

Falunapok a kertvárosban

tape_falunap_nyito_it_14 A tápéi Heller Ödön Művelődési Házban helyi művészek alkotásaiból megrendezett kiállítással pénteken megnyílt a Tápéi Falunapok rendezvénysorozata, amire a kertváros lakossága mellett minden szegedit és környékbelit is nagy szeretettel várnak.
Tovább »

A Kormoránnal ünnepel Tápé

2010. június 10., csütörtök · Hozzászólok

Június 11-13. között rendezik meg a tápéi falunapokat, a rendezvény csúcspontja a Kormorán-koncert lesz.
Tovább »

Szegedi közgyűlés: Csúszásokról és csúsztatásokról

2010. május 7., péntek · 71 hozzászólás

kozgyules13_gs Valamennyi városházi előterjesztést átment a pénteki közgyűlési ülésen, így – bár a Fidesz és a KDNP nem szavazta meg – a testület elfogadta a 2009. évi zárszámadást, az 1-es villamos beruházásának csúszásáról szóló beszámolót, s átütemezte az 1-es belvárosi szakaszának rekonstrukcióját 2011 második félévére. Egyhangúlag döntöttek arról, hogy 740 milliós kötbérigénnyel lép föl a város a kivitelező konzorcium felé. A Fidesz-KDNP indítványát viszont lesöpörték, így az SZKT gazdálkodását nem világítja át külön vizsgálóbizottság. A domainnevekről szóló rendelettervezetét viszont az ellenzék tiltakozására visszavonta Botka László. Tovább »

Perelhetik a várost a megaberuházás miatt a kereskedők

2010. március 30., kedd · 12 hozzászólás

Mikor lesz már vége?

boldogasszonysgt5 A Városüzemeltetési Bizottság elnöke, Kalmár Ferenc a Rókusi Általános Iskolába hívta össze a bizottság ülését. A tagokon kívül meginvitálta a 30 milliárdos szegedi tömegközlekedési megaprojekt koordinátora, a Szeged Pólus Kft. vezetőit, a munkálatok kivitelezőjét, a fővállalkozót, valamint a több mint fél éve tartó villamosvonal-rekonstrukciója okán feldúlt, járhatatlan utak, járdák miatt jelentős kárt szenvedő környékbeli kereskedőket, vállalkozókat és az érintett lakosságot.
Tovább »

Ruhákat osztottak a hajléktalanoknak

2010. február 2., kedd · 13 hozzászólás

hajlektalan_ruha_it (5) A Szerzetesek Világnapja alkalmából a Dugonics téren a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség csoportja forró tea és szendvicsosztás mellett 100 kilogramm ruhával kedveskedett a város hajléktalanjainak. Az este 8 órára meghirdetett eseményre nem sok rászoruló jött el, hiszen a farkasordító hidegben a hajléktalanok vagy a szállón vannak, vagy már megvackoltak valahol, és készülődnek a lefekvésre.
Tovább »

Közgyűlés: szolid kampánynyitó savanyú pudinggal

2009. december 12., szombat · 31 hozzászólás

kozgyules20

A város költségvetésének helyzete, a Mars téri bódébontás és az ópusztaszeri emlékpark gazdálkodása jelentette a fő vitatémát a 2009. évi utolsó rendes szegedi közgyűlésen. Mind az MSZP, mind az ellenzék érezhetően kampányüzemmódba váltott, ám a szocialista „harci zajt” ezúttal némiképp tompította, hogy a lázas Botka Lászlót a nap nagy részében Solymos László helyettesítette. A képviselők 50 milliós gyorssegélyt adtak a Pick Szeged csapatának kölcsön formájában.

Tovább »

A múzeum őszi éjszakája

2009. november 13., péntek · Hozzászólok

Először rendezik meg a Móra Ferenc Múzeumban november 14-én a Múzeumok Őszi Éjszakáját. A nyaranta nagyon sikeres esemény mintájára és annak látogatottságán felbuzdulva kerül sor országosan a Múzeumok őszi fesztiválja programsorozatra és ennek keretében záró akkordként a Múzeumok Őszi Éjszakájára.
Tovább »

Közbeszerzés – mesébe illő összefüggésekkel

2009. november 12., csütörtök · 3 hozzászólás

fideszsajttaj Újabb városházi közbeszerzési anomáliákat tárt fel sajtótájékoztatóján a szegedi Fidesz–KDNP frakciószövetség. A jobboldali politikusok elfogadhatatlannak tartják, hogy az alpolgármester hiteles adatok nélkül akarta megcáfolni az ellenzéki pártok által feltárt közbeszerzési visszásságokat és a helyi vállalkozók hátrányba kerülésére vonatkozó értesüléseit. Tovább »

Következő oldal »

Bottom