Kultúra

Három színész távozik a szegedi Nemzetiből

Három színész távozik a szegedi Nemzetiből

2010. március 17., szerda
Három színész távozik a szegedi Nemzetiből
Három színészével nem hosszabbít szerződést a következő évadra a Szegedi Nemzeti Színház, így távozik a Dömötör-díj és az Apáca-pác kapcsán is ismert Janik László, valamint Megyeri Zoltán és – a maga elszerződni kívánó – Szűcs Lajos is.Janik László (felső képünkön jobbra) nem kívánta kommentálni az ügyet, mint mondta: ez már így történt, és nem szeretne haraggal elválni a színházától. 18 éve játszott a teátrumnál, de összesen 21 évet volt jelen Szegeden. „Nem könnyű elmenni innen, kötnek a barátok, ismerősök, a színházon túli munka” – fogalmazott a színész, aki folyamatosan marketingesként is dolgozott a Tisza-parti városban, valamint vásárok és egyéb városi rendezvények lebonyolításában vett részt, és önálló színházi előadásai is voltak a Nemzetin kívül. „Ezek hiányozni fognak nekem, és remélem a városnak is. Itt hagyom szép emléknek a Dömötör-díjat, amit Elekes Zoltánékkal és a Pálma Reklámstúdióval hoztunk létre, és bízom benne, hogy a színház új vezetése nem teszi tönkre ezt a kezdeményezést” – jegyezte meg Janik. „Amióta az eszemet tudom, színházat csinálok, ezután is ezt fogok, az én önálló színházam, az Árnyszínház továbbra is működik, és képes olyan produkciókat is létrehozni, mint tavaly előtt az Apáca-pác című musical, az akkori évad legsikeresebb színházi előadását. Bízom benne, hogy a város és én meg fogjuk találni azt a lehetőséget, hogy még találkozzunk egymással” – összegzett a színész. Megyeri Zoltán (alsó képünkön) portálunknak elmondta, nem érte váratlanul a hír, bizonyos értelemben jól is jött neki, hiszen a nyolc év alatt – mióta Szegeden dolgozott – több helyre is hívták (így Nyíregyházára, Békéscsabára vagy Székelyudvarhelyre) mind játszani, mind rendezni, de az itteni munka miatt nem mindig tudott eleget tenni az ilyen meghívásoknak. Május végén egy budapesti kabarébemutatóra készül a Mikroszkóp Színpadon, ahova Verebes István igazgató hívta. Hozzátette, reméli, hogy így Pestről könnyebben el tud majd jutni vidéki színházakhoz is játszani. Évről évre minden színházban természetes a cserélődés – mondta el portálunknak Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. Azzal, hogy három színésszel nem kötnek jövőre szerződést – ami a színház színészeinek tíz százalékát jelenti –, az országos átlaghoz képest meglehetősen alacsony arány. „Mindez semmiképpen nem jelenti azt, hogy róluk rossz véleménnyel lennénk. Csak egyfajta frissítésre rákényszerülünk” – összegzett a főigazgató, aki azt is elmondta, a három érintett színész közül egyikük maga kívánt elszerződni máshová, másik két művész pedig nemcsak Szegeden aktív, hanem máshol is rendszeresen fellép vagy rendez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.