Európa kiadó, Európa kiadó...

”A hírnök jön, és integet, Hírek már rég nincsenek, Rég nem háború, rég nem béke” (Európa Kiadó)

Ki hitte volna ez új év hajnalán, hogy a fent idézett későkádári korból, illetve az arról szóló nóta, sorról-sorra értelmet nyer, miután tavaszra elzúg a 21. század eddigi legvéresebb forradalma. Vagy milye is? A CIA szította, pénzelte terrorista puccs, az ukrán szélsőjobb erőszakos hatalomátvétele? Mindegy is. Amikor eldurvultak a kijevi események a magyar, de a világsajtó is majdnem lemaradt róla, aztán meg, mindenki együttérzet a barikádok védőivel, mert az olyan szívszorítóan felemelő – mint 56 volt - , de senki nem kívánt a jövőbe nézni, mert látató volt, a konfliktusból csakis az abba nyakig belekeveredet oroszok jöhettek ki jól. Az oroszokat meg senki nem szereti, mert tudjuk milyenek! Na milyenek is? Raszputyin, vagy Andrej herceg, esetleg Andrej Rubljov? Mindegy is. Végtelen rónák és erdők, hogy még Alaszka elkótyvetyélése is belefér. Csak vissza ne vegyék azt is, mint a Krímet! Két hónapja bátorkodtam megjegyezni az alábbiakat: „A magam részéről azt sejtem, hogy egy polgárháborús helyzet nyugat és kelet mezsgyéjén, ott, ahol az Európát Oroszországgal összekötő energia köldökzsinórja húzódik, feszül pattanásig, most megengedhetetlen. Ukrajna stabilizációja mind keletnek, mind nyugatnak létérdeke, huzakodás helyett, valamilyen háttéregyezség fog születni (vagy már meg is született, csak nem kötik az ukránok és a világ orrára) a nagyhatalmak között, melynek eredményeképp együttesen zsákmányolják ki a segítségre szoruló Ukrajnában, még meglévő potenciálokat. Ja, hogy az ukránokkal mi lesz? Örüljenek, hogy

megúszták ennyivel.

” És akkor, pont mit 56-ban majd jönnek az szovjet tankok, hogy vége legyen a nyavalyás polgárháborúnak? Jönnek bizony a vörös csillagosok, vagy a felségjelzés nélküliek (nem mindegy?). Ha már 40-80 ezren felsorakoztak, hadikórházastól, utánpótlási vonalastól, miért is ne ugranák át a határt, ahogy az USA tette idegenben, Irakban. Ahogy a Hitleri Németország tette, Sziléziával, Ausztriával, ahogy az Osztrák-Magyar Monarchia tette Boszniával, hogy ne menjünk messzire, és ne soroljam tovább, hogy ne fasisztázzunk, kommunistázzunk. Hírlik, hogy jövő héten összeülnek a nagyok: mi európaiak, az ruszkik, és az amerikaiak, azok az Alaszkát, Irakot féltők, mi demokraták a demokratákkal, meg az ukránokkal. És ahol találkozunk, annak a városnak e neve bevonul a történelembe: mint Dayton, ha az a területosztó konferencia, még mond valamit, valakinek valamit, ha már Boszniát felhoztam. Legalább is ezt sejtem. Mert Ukrajna stabilitása ezt kívánja. Lesz egy maradék Ukrajna, egy kezelhető válság. És hogy mi mit szólunk ehhez? Az ott élők? Mi a német megszállás emlékművével vacakolunk, mások mással. Taylor, az „Első világháború képes krónikája” első lapjain azt merészeli mondani, hogy a háború a vasúak miatt tört ki (gyorssá és visszafordíthatatlanná vált a szembenálló felek hadüzeneteket követő mozgótósítása, egymás fenyegetése). Hát ezért nem lesz itt háború. Lerohanás lesz. És ez mindenkinek jobban fog esni, egy kis béke végre, a végére. Sajnálom az ukránokat, nem feledem a barikádokat, és a kárpátaljai magyarjainkat. Inkább ez, mint 56. Az oroszok nem várnak május 25-ig. Lépni fognak, ha engedjük őket. Ukrajna finanszírozhatatlan. Oszd meg és uralkodj: mondják a nagyok! Nekünk meg egyre inkább keserű a szánk íze, hogy ebbe sem szólhatunk bele. Hál Istennek!